Kafkásan

Amikor egy reggel Gecsem Bomsa nyugtalan álmából felébredt, karanténná változva találta magát ágyában. Püffedt volt, formátlan és álságos.
Semmi baj, gondolta, nyilván a folytonos fáradozás. Néhányszor lement alfába, sőt, mikor az nem használt, omegába is. De hát be kellett látnia, ez a helyzet, nem más.
Pedig már sürgetett az idő, az anyja már előkészítette a mindennapi listát, és az ajtóban toporgott. – Hol vagy már, Gecsim? – kérdezte szerelmes hisztériával. – Már hatot ütött a kakukk! A zajra az apja is előbújt a szobájából, és Gecsem elképzelte, ahogy elégedetlenül tekint az ajtóra, mint mindig.
Gecsem megpróbált kitalálni valamit, de sajnos a képzelete is kifáradt. Megadta hát magát a sorsának.
– Jövök már! – szólalt meg halkan, mire az egész ház visszhangozni kezdett. Az anyja rémülten benyitott, és mikor meglátta a zsíros, püffedt, formátlan, álságos valakit, aki Gecsem helyében ült az ágyon, sápítozva elájult. Nyomában az apja tolakodott be, aki a kezében levő fogsorát hajította a szörnyeteg irányába, majd bömbölve összeesett. Csak a húga gitározott nyugodtan, a Leszállott a pávára készült. Gecsemnek összeszorult a szíve: ha ő nem tud keresni, a húga nem tud nyugodtan gitározni, és elhagyják a követői az Instán. Beleborzongott a felismerésbe.

---

Húsvétiesen

Mit csinálsz, barátom?
Számolom a mákom,
számolom a dióm,
miközben a Sión
lemegy a libidóm.

Ez képzavar!
És ugyan kit zavar?
Vagy itt van a Zazar,
az is csak egy kazal
víz, vagy hát mifene!
Szóval egy nyelvzene!

Ámde a költészet
egy lelki lövészet,
illetve növészet,
morális növényzet!

Én csak a mákomat
terelem, mákom hat,
hatolok-ötölök,
rímben dögönyözök!

És a feltámadás?
Az vallás egy rakás!
És még hit is biza!
Egy ima-Ibiza!

Egy imádság-Andok,
vagy az neked undok,
vagy csak te vagy undok,
utálnak a kurdok?

Én csak játszogatok,
diót nyalogatok,
mákot majszolászok,
morzsállva megmászok
minden ritmus-csúcsot,
próbálom a kúcsot,
tágas karanténom
kedves szaracénom,
és elég macérom,
húsvétilag élek,
amíg elalélek!

---

Wilde-osan

Ő már ember-egyenruhát
szívfoltosat nem ölt
mert vírus tépte tüdejét
s elkapta, sorsa betölt
a nőnél, akit szeretett
s kinél léte lefőtt

Mert meghalunk, kik szeretünk
tagadni ne is akard
úgy ölelünk, kapaszkodunk
amíg enged a mart
e tudatban főzd azt a lét
és aztán úgy kavard

Légy önző, légy önzetlen is
élj s úgy várd a halált
dobj szépet, hajíts rútat is
nézd meg, hogy mit talált
de hidd el, végül meghajolsz
ha eltalál a vágy

A sok hülyétől megkapod
abban majd hiba nincs
ha így dobsz, azért, és ha úgy
„annak szépsége sincs”
légy boldog, légy boldogtalan
rád kattan a bilincs

Ölts hát ember-egyenruhát
szívfoltosat, csak ölts
mert vírus tépi majd tüdőd
s elkap, sorsod betölt
egy presszóba, rezegni fogsz
és egyszercsak lefőz

Tóth Árpád fordítása

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ