Demény Péter / Ivan Karamazov/: Korona-változatok – 18
Szabótannásan
Most már megyek. De már jövök.
Az éjszakán még átlövök.
A szépfalú kórházszalonban
önnönmagamba ütközök.
A maszk még mindig oly fehér,
sápadt, akár egy vén tenyér,
vagy éppen, mint egy fiatal –
olyan nehéz a viadal!
Csak lehetne harcolni még,
miközben lent föld, s fent az ég,
és azért szép ez a világ!
A fogam közt húsvéti mák,
s dió is van, elmondhatom.
És megint jövök, elmegyek,
rám néznek a beteg szemek,
visszhangzik már a köhögés.
De ez már csak egy fogtömés.
Edgarallanpoesan
Egyszer elmúlt régen éjfél, ültem színes tévé fénynél,
Laptopom bebútt egerén tétovázott a kezem,
S hogy nyomott fejem lehajtom, észrevétlen koppan ajtóm,
Roppan félve és sóhajtón, zaj motoz a reteszen,
„Éji vándor – így susogtam – az babrál a reteszen,
Az lehet, más senkisem.”
Tavasz volt már, bús karantén, aminőt nem értem még én,
Nőtt az árnyék, lomha tenger, a parázstól veresen.
Lelkem a bánattól óván olvastam az éji órán,
Hogy a szörnyű konteókat feledhessem csendesen,
Már a pokol bugyraiban áznak vértől redvesen,
Itt benn nincsen semmi sem.
Hörg a termopánnak rácsa, az ablak viaskodácsa
Félelemnek tőre szúrja – fúrja által a szívem.
Nyugtatom és egyre dobban, várok és ver egyre jobban:
„Éji vándor áll ajtómban, az motoz a reteszen,
Éji vendég vár ajtómon, az babrál a reteszen:
Az lehet, más semmisem.”
Vagy hogy talán a videóm tért vissza egy égi hintón,
amit a karantén ellen kiszöktettem csendesen?
Az szökött ki virgonc-fürgén a Facebookból sanda-sürgén,
az lesz, szólok én magomhoz, mint szótőként a ragomhoz,
ikes igeként ragomhoz, nyelvművelőként ha gondoz:
Grétsy László kell nekem.
Nyíl az ablak s a dróthálón részletenként beszivárgón
Magát ismét összerakva egy vén holló peckesen.
S mintha mi se volna ebben, a viharnál sebesebben
Laptopomra rája lebben s úgy ül ott, mint a lesen,
Laptopomon mozdulatlan ül, csak ül, mint a lesen:
Nem történik semmisem.
Én nevettem őt, hogy ében tollal talpig feketében
Gőgösen guggolt a gépen és szóltam fölényesen:
„Bár alig van rajtad toll, ó, COVID nájntín verte holló,
Judy Dench-hez vagy hasonló, mondd, mért jöttél édesem?
Mondd meg nékem, a pokolban, hogy neveztek, édesem:?”
Szólt a Holló: „Sohasem”.
Bámultam, hogy jár a nyelve és folyékonyan, perelve,
Annyi szent, hogy locska-szájú, nem beszél értelmesen;
Mégis furcsa, hogy e bátor műfogsorú prédikátor
Beröpül az éjszakából, bár nincs erre oka sem,
Az én laptopomra ül le, bár nincs erre oka sem
És úgy hívják: „Sohasem”.
Elrohantam, hogy egy maszkot húzzak, míg nézem ez arcot,
vagy hát minek is nevezzem, kesztyűt húztam sebesen,
O, God! meg ne fertőződjem ebben a vírus-özönben,
ki-, aztán meg berohantam még tán egészségesen,
már remegve, de azért még remélt-egészségesen,
szólt a Holló: sohasem.
És a Holló meg se moccan, néz reám meredve hosszan,
A laptopról, az egérről tűz reám két tompa szem.
Úgy ül, mint kórházi ágyon, torkot fürkésző kanálon,
A padlón a lámpa vékony sávja himbál csöndesen:
Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen
S nem virrad meg – sohasem!
Kosztolányi Dezső fordítása
Edwardlearesen
Volt egyszer egy rút karantén,
akár egy pötty a magas cén.
Énekelt a tenor,
de nem lágyult Lenor,
olyan volt, mint egy hanyag mém.
Beköszöntött a korona,
nem lesz neki már szobora.
Sem Nemes, Kolozsi,
sem a jó Bocskai
nem állítja ki sohova.
Maszkot ne tegyél a szádra,
hogyha sehogy be nem állna.
Ha beáll, akkor tán
tehetnél maszkot, lám –
különben senki se várja.
Kell a szociális távolság,
és a pszichikus sávoltság.
Kell még a betartás,
de most már kitartás!
Nyomottabb nem lesz a nyomottság.
Gergely Ágnes fordítása
Grecsósan
Menjenek, ahova én gondolom, gondolta a Jolika néni, de nem mondta, hogy mit gondol, az ember Húsvétkor mégse veszi a szájára a Jézuskáét. Itt Repedtlikában tényleg csak a fertő van, abban vita nincs, de ő mindig is istenes nő volt, nem most kezdi a romlást. Isten van és kész, neki vetéstől aratásig ez a hiszekegye. Csak azt nem értette soha, miért nem hiszekhárom, ha egyszer háromban hiszünk, de hát a papok így mondták, csókolom.
Azok legalább rendes emberek. De neki nehogy már egy tévés köcsög mondja meg, hogy tegyen maszkot bejglisütés közben, mert csúnyán csinál. Annak a semmirekellő Gubiknak is tévés lett a fia, meg is látja a magyarok Istenét, mert Jézuskájuk nincs, azt sem lehet érteni. Nincsen jól berendezve ez a világ.
Most egyéb nincs, csak ez a kovidvírus, mintha nem halnánk meg úgyis, és mindannyian. Pedig meg fogunk, ezt ő nagyon pontosan tudta, nem attól a társadalmi célú reklámból fogja megtudni, sem attól a pasastól, aki folyton félbeszakítja a Kalambót.
Ahogy befordult az utcába, hát éppen a Gubik jött vele szembe, de el is tolta mellette a járgányát, még csengetett is, menjen félre az úr, ő nem akar meghalni, csak amikor muszáj, az meg még nem jött el. Azt hitte, mindenen túl van, de akkor benyomta a kaput, és ott állt az a nagy szőrös, a Gubik fia, és a lányát ölelgette.
– Már nagypénteken locsolni akarsz, te kölnifejű?! – vágta le Jolika néni a biciklit, és puszta kézzel rontott volna a fiúnak, ha nem lett volna rajta kesztyű. De a fiú fürgébb volt nála, nevetve elszaladt. Jolika néni mellett csak a lánya maradt, de az meg olyan arcot vágott, hogy Jolika néni imádkozni kezdett ahhoz a karanténos Úristenhez, aki az embereknek nem engedi, hogy éljenek.
Arthurconandoyle-osan
A Baker street 221B-ben nagy volt a rémület. Holmes ugyanis már egy félórája hegedült, ami lakótársainak éppen elég volt, hogy a pokolra kívánják a napot, amelyen megszülettek. Ha legalább Beethovent játszott volna hamisan! De nem, ő megátalkodottan és lankadatlanul Mahlert cincogott.
Félve nyitottam rá az ajtót: az Örök Újdonságok friss számát tartottam a kezemben. A címlapsztori a járványról szólt, illetve az új rendeletről, mely kijárási tilalmat rendelt el.
Barátom azonban meglepően jól fogadta a hírt.
– Well – mondta, miközben hegedűjét letette, és pipára gyújtott, mint egy magyar költő, akiről az Enciclopedia Britannica 189. kötetében olvasott véletlenül, fotografikus memóriája ellenben nyomban megjegyezte -, kedves Watsonom, csak nem fogunk egy koronavírustól megijedni? Az uralkodók mindig is komolytalan, bár szívós lények voltak – tette hozzá éleselméjűen.
Megörültem, hiszen azt gondoltam, fittyet hányunk a rendeletre, és lemegyünk sétálni. Holmes hírnevének köszönhetően még az a bulldog Lestrade sem tartóztatná le vagy büntetné meg a kihágásért.
Mekkora volt azonban döbbenetem, amikor barátom előhúzott egy maszkot, majd egy kesztyűt, a vonót a hegedűre illesztette, és a legkomolyabb arccal ismét játszani kezdte Mahlert! Nem is attól hőköltem hátra, hogy maszkja és kesztyűje van: a 18 év alatt, melyet vele töltöttem az ő szobájával szomszédos szobában, megtanultam, hogy mindig mindent előbb tud, mint más; az rémisztett meg, hogy a járványt ezzel a szörnyű zenével szeretné elűzni. Be kellett látnom viszont, hogy egyvalami kétségtelen: Mahler hosszú, így talán valóban túléli a tilalmat – más kérdés persze, hogy vajon mi is ugyanilyen szerencsések leszünk-e.
Katona Tamás fordítása
Keményistvánosan
Az utcánkban van egy
Korona nevű buszállomás,
a múltkor három barátommal várakoztam ott,
az egyik elővette a jegyét,
azt mondta, furcsa a tapadása,
nem kérdeztem meg, milyen is lenne,
csak tudtam, ez az élet nem való nekem.
A másik finomabban járt el,
tudta, húsvét van, szemtelen nem lehet,
elővette, és azt mondta, nem elég
motivikus, emlékszem, ezt a szót használta,
tudtam, ez az élet nem való nekem.
A harmadik is a maga módján,
közben valami Lovasit idézett,
én nem értettem, hogy jön ez ide,
és ezzel nem maradtam egyedül,
mégis tudtam, ez az élet nem való nekem.
Tojásaim, sajdult fel most a május,
ne hagyjátok a Korona nevű megállót,
a Maszk téren majd át kell szállnotok,
a Hűvösvölgy lesz a végállomás,
ne csüggedjetek, ez csak egy motívum,
tudtam, ez az élet nem való nekem.
Exuperysen
Akkor jelent meg a korona.
– Jó napot – mondta a korona.
– Jó napot – mondta a kis herceg. Nem kellett sokáig keresgélnie, mert a korona mindenütt ott tanyázott, és már világos volt, hogy ő fog rátalálni, nem a kis herceg rá.
– Nem erről a bolygóról való vagy – mondta a korona.
– Lassan én is azt hiszem – válaszolta a kis herceg.
– Sétálgatsz? – kérdezte a korona.
– Nem tudom, mit csinálok. Régen így neveztem volna, de úgy vettem észre, ma már nem elegek a régi szavaink. Sem a fölnőtteké, sem a mieink.
– Egy maszk megváltoztatja a valóságot? – kérdezte a korona.
– Egy szó is meg tudja – mondta a kis herceg. – Már csak a rózsában hiszek.
– Miért? – kérdezte a korona.
– Mert az illatozik is, meg szúr is – válaszolta a kis herceg. – Talán mind így kellene tennünk. De hát én tövis nélkül születtem.
– Na, megyek – sóhajtott a korona. – Még rengeteg tennivalóm van. – tette hozzá bocsánatkérően.
– Sok igazságtalanság van, de a hűvösség a legnagyobb – jegyezte meg a kis herceg.
– Igazad van – mondta a korona. – De a bűn is forró – búcsúzott el végleg.
Rónay György fordítása
Thomasmannosan
E hétköznapi történet szereplőjét, Franz Masorphot, bízvást szintén nevezhetjük hétköznapinak. Siebenkirchen tartományban született, ennek köszönheti oly illedelmes és tenyérbe mászó hétköznapiságát. Nagyatyja úgy nevelte a kis Franz atyját, az pedig a fiát, hogy mindennek mérsékeltnek és értelmesnek kell lennie. Ízlelgessük nyelvcsapunkon e szóösszetételt! Az ősök, felmenők tehát elismerték az értelem rangját és hivatását ebben a világban, hogy mennyire nem lehet, megkockáztatom, nem érdemes élni e férfias erény nélkül; de bölcsen belátták azt is, hogy ama mérséklő hatás nélkül, melyet a férfi princípiumot mindenkor fékező női idea kifejt, az értelem igencsak hajlamos a fékezhetetlenségre. Siebenkirchen lakói vallásosak voltak, de nem a vértanúságig, és még az igazságig sem; szerették a művészetet, de nem a neveletlenségig vagy a kreativitásig; büszkék voltak arra, hogy régiójuk több nemzetiséget magába ölel, de az egymás közötti gyűlölséget minden háziorvos úgy írta fel, mint valami mindenkire jó hatással levő kúrát. Gyűlölték egymást, aztán a romákat, a melegeket, a zsidókat és a muzulmánokat; ezzel aztán be is fejeződött a gyűlöletük, mert ebben is roppant önmérsékletet tanúsítottak ama mentalitásnak köszönhetően, melyet egyik epés bírálójuk húslevessárga jámborságnak nevezett.
Ebben a közegben és ebben a közösségben született tehát a mi Franzunk, aki éppen huszadik életévét taposta, midőn a karantén beköszöntött, s akire éppúgy reászállt a presbiterség, mint azelőtt atyjára, őelőtte pedig a nagyatyjára, s a fiatalember pompás előrelátásról és nem kevesebb önzetlenségről téve tanúságot elindult a terepjárójával, és maradéktalanul bevásárolt, húsz kiló lisztet, ugyanannyi cukrot, megszámlálhatatlan élesztőt, tejet, ecetet döntött a csomagtartóba, és úgy vélte, ezzel mindennek eleget tesz, aminek a siebenkircheni értékrend alapján eleget kell tennie. Nem feledkezett meg azonban az Úrról sem, akinek minden operahallgatás közben (a siebenkircheniek tradicionális operahallgatók, ebben is klasszikus mértéktartásról téve tanúbizonyságot: számukra a zenetörténet Mozarttól Kodályig tart) szenvedélyesen figyelmébe ajánlotta az emberiség minden olyan elemét, aki nem érdemli meg, hogy reá süssön Isten túlságosan is nagyvonalú Napja.
Lányi Viktor fordítása
Múlt hét végén adta hírül a szerző, hogy az Ábel Kiadónak szándékában áll mihamarabb piacra dobni Demény Péter összegyűjtött Korona-változatait. Ezúton gratulálunk a szerzőnek, s köszönjük, hogy lehetővé tette a Facebook nyilvánosságával megosztott szövegei közlését a Káfé Főnixen!
Pusztai Péter rajza