A Bolyaiak emlékének

Fekete bársonyfal a vetítőgép
előtt, a gépben film pereg. Kívül a kétség ­
termő sötétség, kívül semmit se látó emberek

Sok száz lux fény a szigetelt dobozban,
átforrósodott színek kavargása.
Mindent elnyel a fekete,
bolyhozott fal felülete —
láthatatlan a képek kinti mása

Konok erdélyi fényteremtők,
szigetelt csoda-dobozok, vaksi bársonyredők
félkaréja előtt
ti is így sugároztatok.

Végül magába vetítette vissza
az igazság képét az elme.
A roppant izzás észrevétlen
ott maradt aprócska terében.
És mégis, mégis – volt értelme!

Mert íme, láthatóvá változott
„a tér abszolút igaz tudománya”.
Visszagörbül a fény; a kép marad,
míg talál egyszer hófehér falat.
Századnyi? Pillanatnyi a hátránya.

Forrás: Új Élet, 1976/20. szám