Az egész még tavasszal kezdődött, amikor Czédulás ráérősebben kezdett járni, mert korábban úgy sietett, mint akinek ott a nyakán a tatár. Ezt a járást lenézően lődörgésnek mondta még néhány évvel ezelőtt, mostanra ő is lődörgő lett, hol a forgalmat bámulta, hol a kirakatokat hátratett kézzel. Hopp, most felnéz, és az első emeleti zárt erkélyen meglát egy férfit, akit eddig soha nem látott.

És másnap meg harmadik nap megint, és végig a hét minden napján. Hát ha nincs egyéb dolga, csak nézelődjön, enyhült meg, felőlem ott fenn azt csinál, amit akar, ha lopja a napot, hát csak lopja. Igen ám, csakhogy az illető, akit addig még soha nem látott, szúrós pillantással kísérte el hősünket egészen az utca sarkáig. S honnan tudta ezt, hát onnan, hogy ment Czédulás, és aztán hirtelen hátrafordult, kétszer is. Nem vitás, az az emeleti kakadu őt nézte olyan tekintettel, ami még egy bivalyt is felnyársal! Így kezdődött kettejük háborúja. Ki adta le az első lövést? Hát ő, mégpedig úgy, hogy jó adag rágógumit gyúrt pofazacskójába, és amikor a nevezetes erkély alá ért, ahonnan a másik őt bámulta, gyors egymásutánban kétszer rápukkantott. Az illető fölvette a kesztyűt (mondjuk régiesen), mindenesetre tudomásul vette, hogy itt most nem babra megy a játék. Ha lehet, még megvetőbben nézett Czédulásra, és köpött egyet a tömbház előtt senyvedő gyepre. Persze csak úgy diszkréten, hogy más ne lássa, csak akinek szól. Elvégre kettejük háborúja! És ez így ment ezentúl: hol szatyrot lóbálva, hol anélkül feltűnt az egyik, kettőt jó hangosan pukkantott a rágóval („megint fejbe lőttelek, mikor fordulsz már le abból a magaslati megfigyelőállásból”), de a másiknak esze ágában se volt kibukni, mint mindig, most is megvetően köpött egyet és egészen az utca sarkáig kísérte idegesítő pillantásával ellenségét. Ez így eltarthatott volna akár száztizenhat évig, mint a százéves háború, feltéve, hogy addig még eléldegélnek mindketten, miközben a nagyvilágban forradalmak és ellenforradalmak, katonai puccsok és polgárháborúk dúlnak, és adott ponton túl teljesen mindegy, hogy ki győz, illetve kit győz le.
Egy reggel annál jobban megdöbbent Czédulás. Szaporán rágja a rágót, hogy annál nagyobb legyen a durranás, ám a terasz ablaka zárva, még a függönyt se húzták félre. Mi történhetett a kakaduval, mert hogy történt valami, az százas. Csak úgy nem mondja le az aznapi ütközetet! Másnap, harmadik nap is üres volt a megfigyelőállás, és nincs egy ember a láthatáron, akit megkérdezhetne. Azaz mégis: egy volt munkatárs unokahúgának a fia (jellemző kisvárosi kapcsolati képlet) másodszor nősült, és új feleségével történetesen abban a lépcsőházban lakik, ahol az ismeretlen ellenség is. Két telefon, máris tudni lehet, mi történt. Előző éjjel kórházba vitték az illetőt, és jókora epekövet bányásztak ki belőle. De talpra áll, ugye? Czédulást megnyugtatták, ezek a mai laparoszkópos műtétek gyorsak, hatásosak, szinte nyomot se hagynak, és napok alatt felépül az ember. Így is történt, egy hét múlva megint nyitva volt az emeleti ablak, és az ellenség egyenesen rá bámult! Czédulás boldog vigyorral nézett vissza, és hatalmasat lőtt a rágóval, „a két szeme közé”, mire a másik ugyancsak szívélyes vigyorral köpött egyet a változatlanul bágyadt gyepre. A játékot, ha már elkezdték, folytatni kell, még ha háború is.