Ambrus Attila: Nyilvános gyűlölet
Most kellene lemondanom az újságírásról. Amikor a nyilvánosságot kezdi elönteni a gyűlölet. Most, még mielőtt megfojtana.
Két évtized után visszatér az aki nincs velünk, az ellenünk van elve. A kelet-európai sajtó két szabad évtizede alatt a globalizálódó világban is olyan változások zajlottak, amelyek ma elborzasztanak. Hála a modern technikának, mindenkinek lehetősége van rá, hogy csak olyan véleményekkel szembesüljön, amelyek megerősítik saját nézeteiben és tévhiteiben is. Igaz, az újságok soha nem voltak teljesen tárgyilagosok, az olvasó mindig is elvárt a pénzéért bizonyos elfogultságot – a kisebbségi ügy, a magyar ügy, a régió futball- vagy jégkorongcsapata iránt. De soha nem is lehettek olyan egyoldalúak, mint a személyre szabott internetes oldalak. Ma bárki úgy állíthatja be böngészőprogramját, hogy csak a neki tetsző hírek jussanak el hozzá. Sokan a saját ízlésüknek megfelelő fórumok látogatására szorítkoznak. Liberálisok csak liberális, mérsékeltek csak mérsékelt, konzervatívok csak konzervatív, neonácik csak neonáci oldalakat olvasnak és kommentelnek. Miközben mindenki csak a saját oldalának érveit szajkózza, azt a meggyőződését táplálja, hogy nincsenek is ellenérvek, s aki más véleményen van, az a közösségre káros különvéleményt fogalmaz meg, ezért azonnal el kell távolítani a társadalomból, száműzni kell vagy megfojtani. Az internet az anarchisták, a terroristák és a fasiszta csoportok tagjai számára is lehetővé teszi, hogy kizárólag egymás hangját hallják, kórusukat erősítsék.
Az internet biztosította névtelenséget sokáig én is a korlátok nélküli szólásszabadság lehetőségének tekintettem. Az anonimitás azonban a hazugságok és rágalmak megfékezhetetlen terjedéséhez vezetett, a hálót elöntő primitív és trágár megnyilvánulások ma a demokratikus nyilvánosság alapjait veszélyeztetik. Sőt, átültetődnek a nyomtatott sajtóba is. Tekintélyes erdélyi napilapunk szerzője előszeretettel használja írásaiban a kretén, bitang, szemkiverő, nemzetáruló, országrontás nagy haszonélvezője, profithajhász, rendszert vezérlő főtolvaj jelzőket. Ő írta korábban a nyelvről: „csal át erdőn, úton, át az árkon,/ forrást buzogtat a láthatáron…”
Kétségbeesetten hajtogatom: nem, nem oda kell elérnünk, ahol érdessé, durván bántóvá lesz a szó! A gazemberek sem érdemlik meg, hogy nyelvünk gyilokká váljon. Vissza kellene térnünk oda, ahol a sajtónyelv jóízű forrást buzogtat. A világ sokszínűségének elfogadását. A vélemények ütköztetésének lehetőségét, amely nem konfliktust, hanem dialektikus fejlődést hoz.
Ám ezt a visszatérést mintha kevesen akarnánk. Mintha a gyűlölet, a másság megvetése válna a legfőbb és honorált mozgatóerővé a társadalomban. Mi ma nem valami mellé állunk, hanem valaki ellen.
Talán itt abba is kellene hagynom az újságírást!
Csak azért nem teszem, mert noha nem hiszem, hogy az egyre növekvő társadalmi gyűlölet felszámolható, mégis reménykedem, hogy mértéke csökkenthető, így nem ismétlődnek meg gyerekeinkkel annak a századnak a tragédiái, amelynek örökösei és sajnos, továbbéltetői vagyunk.
Pusztai Péter rajza
2011. május 3. 12:43
Kedves Attila, együtt kezdtük Nagyváradon, de nekem 4 év után elegem lett… a mostani helyzetről nem is beszélve. Isten óvjon mindannyiunkat!
2011. május 3. 14:11
Szerintem a jelenlegi áldatlan helyzetnek, melyerõl Ambrus Attila ír, fõként a Fidesz, személy szerint Orbán Viktor a felelõs – egyrészt amiért nemparlamentáris eszközök használatára buzdított, s nem fékezte, hanem inkább tapsolt azoknak, akik a korábbi kormányt elvtelenül támadták – mindegy volt, milyen eszközzel. Továbbá hogy az általuk kontrollált magyar sajtóban ezt az úszító hangot megengedték. A fennhéjázást az újságíróknak, az alpári hozzászólást a támogatóiknak. Nagy bûnük az, hogy megosztanak: a pénzeket az õ oldalukra álló újságok kapják, az utódállamokban saját pártokat hoznak létre.
2011. május 3. 15:20
Tamás, van itt (RO) elég gond mindenféle tiltásokkal, lehallgatásokkal és net-ellenőrzésekkel, nem kell a FIDESZ-ig elgyalogolni. Ambrus Attila erdélyi (ha jól tudom brassói) újságíró…
2011. május 4. 08:13
Miközben mindenki a saját gondolatait megerősítő internetes tartalmat olvassa és kommenteli, nem tekint és nem beszél kifelé. Így legalább az eszme sem terjed, pl. a neonácizmus. Szerencsére ezek a kommentelők is szűkkörű társaság lehet, amely igazából csak tagjaitól kap megerősítést.
2011. május 4. 14:54
Ambrus Attila valóban brassói, a Brassói Lapok fõszerkesztõje. Egy ideig a romániai magyar újságírók szövetségének a vezetõje is volt. Ezért sem hiszem, hogy látóköre beszûkülne a hazai újságírás terére. Könyvében, mely a Világsiker kiadónál tavaly jelent meg részletesen beszámol, milyen újságokat olvas rendszeresen, ha jól emlékszem, a kitekintõt két rangos angolnyelvû lap jelenti számára, ami megintcsak arra vall, hogy van perspektívája, viszonyítási alapja. Arról nem beszélve, hogy a kurzivált sor: „aki nincs velünk, az ellenünk van”, a híres kádári jelszóra rímel, vagyis nyilvánvalóan összmagyar nyelvterületre gondol a szerzõ, amikor magyar újságírást emleget. Ezt már én teszem hozzá – elég az onlájn magyar napilapok Vélemény rovatának a szövegeit összehasonlítani a Magyar Nemzet ugyanazon rovátával, hogy nyilvánvalóvá váljék: a hangot az anya-újság adja meg, a másolatok kötelezõen vagy jókedvbõl lemásolják a kioktató, fennhéjázó hangot. És ez még egy darabig így lesz.
2011. május 4. 15:39
Nem is arról van szó, hogy ilyen-olyan területre szűkül be az említett újságíró látóköre. Éppen ezért nem ugranék (én személy szerint) az Orbán Viktor nyakának, mindaddig, amíg szülővárosomban a Bolyai (Babeş) egyetem magyar feliratait egyszer már leráncigálták, amíg március 15.-én diákokat vernek meg, amíg az anyanyelven való oktatás nemzetellenes bűnnek számít még az ellenzék képviselőinek szemében is, amíg a Noua Dreaptă nevet viselő újfasiszta szervezet itt is büntetlenül tevékenykedik. Engem az zavar, hogy a baj kulcssszava Orbán Viktor lett. Azaz, ha valami nem- vagy rosszul működik, azonnal átvetítjük az anyaország képviselőire. Persze, ha az ember nem a saját bőrén érzi, másképp viszonyul…
2011. május 4. 16:35
Az utolsó mondatot, György, nem veszem magamra, olvasok én elég magyar lapot ahhoz, hogy érezzem is, mi történik otthon. Viszont azt, hogy a sajtó, a társadalom helyzetének a vizsgálatánál nem egy, hanem több probléma, téma, központ is létezik, azt elfogadom. Kérdés persze, hogy Ambrus Attila mire gondolt, amikor szövegében se magyart, se románt, de még kelet-európait sem mondott.
2011. május 4. 16:48
Legjobb lenne nem beleveszni a politika labirintusába, legalábbis nem itt. Mert abba őrülök bele, hogy tévétől kezdve újságokig mindenütt csak azt nyomják belém. A Káfé oázis számomra, esküszöm, többet semmiféle politikai témához nem szólok hozzá. :-)
2011. május 5. 07:04
Rendben. Akkor ezután egy csillagot teszünk a politikai jellegû szövegek elé, hogy kikerülhetõk legyenek. A kérdés csak az, hogy milyen színû legyen a csillag?
2011. május 5. 07:34
Kár, hogy mostanság már nem lehet „politizálni” – mert mindjárt mindenki megsértődik. Régebben ez a szó azt jelentette, hogy elmondtuk a véleményünket. Akkor még egy csapatban játszottunk… Régebben, az átkos kommunizmusban volt egy nagy közös mumus (országonként), akit titokban mindenki utált, viszont hivatalosan dicsért, mert ettől függött a jóléte. Nekünk mumusból is a legrosszabb jutott – lám, ezért nem lőtték szitává Kádár Jánost.
A többpártrendszer Magyarországon mára gyakorlatilag kétpártrendszerré karcsúsodott, és ezt képezik le az erdélyi magyarság árnyékbrigádjai. Ezért függnek össze dolgaink, kedves György! Úgy vagyunk már, mint a fociban: ki ennek, ki meg annak a csapatnak szurkol, és a másik csapat elkötelezett szurkolóját a kemény mag megfojtaná egy pohár vízben. De vannak, akik utálják a focit, és egyik csapatnak se hívei, rájuk viszont senki se figyel oda.
És kedves Bodor Zsolt, bárcsak úgy lenne, hogy egymásnak írogatnak a rosszfiúk – de nem úgy van. Az eszme – ha észrevétlenül is – de terjed, mert szép nemzetiszín csokoládépapírba van csomagolva. Sok, általam mindeddig rendes embernek tartott egyéntől hallok vissza szélsőjobbos, gyűlöletkeltő eszméket, és ez nem tölt el örömmel.
A politikai éleslátáshoz mindenképpen egy kicsit kívülről – vagy legalábbis felülről – kell szemlélni a dolgokat, méghozzá érzelemmentesen. Ez az, ami nehéz!
2011. május 5. 08:48
Silentio stampa
2011. május 5. 14:19
Köszönjük akkor Ambrus Attilának a véleménycserére adott lehetõséget. A cikket mármint.