Élet a játék. Ezért komoly még az oly felszabadultnak tetsző játék is, mint amilyen a költészet, amelynek feltétele – József Attilára hagyatkozva – a rendet szülő szabadság.
Egy belső, lelki és szellemi szükséglet szüli a szabadságot, amely – Márai Sándor szavai szerint – „az önként vállalt, jogosnak elismert kötelességek összessége.” Ezért  külső erő, még a zsarnokság sem állhatja útját megvalósulásának, egyszersmind – mondják – kívülről sem lehet kapni.
Minthogy a marosvásárhelyi Nagy Attilát sem a „papírszagú kéj” hajszolása  bírja szólásra lírikusként, hanem egy-egy mélyen megélt gondolat, versjátékait, verses kalandjait a költészet övezeteiben komolyan vennünk ajánlott olvasói magatartás. Ő maga is alkotóként ezt teszi az irodalmi örökséggel.