A hatalom színeváltozása olyan, mint az utca
szegélye: ápolt, gazos, vagy épp vihartól tépett,
szerencse kérdése, s nyilván a korszaké.
Furcsa figurák, kombinált kígyók lakják be
a hatalom utcáját, a szépre sziszegnek, jóban
merítkeznek, s megvedlenek, enyelegnek,
dicsekszenek vének bölcselmével, ifjak erejével.

Megszülik a drága döntések: útszegélyhez
illő burkolatot rendelnek, remélik,
lesz elegendő közpénz, a lendület sem törik meg.
Na, az az otthonod, remélj!

Amikor anyám elengedte a kezem,
nyomban kikívánkoztam, látni akartam,
mi van a kapun kívül, s láttam,
sok összekócolódott hajszálat görget a szél
az úton. Hát így megviselte az embert a gond?
Emlékek süllyednek el bennem, egyesek
szomorúak, mások vidáman kacagnak,
és én egyre jobban látom, mit ér a
hatalom színeváltozása.