amely (egyelőre) azonosítatlan magyar „verscsíra” avagy elveszett francia eredeti alapján készült ANNA unokámnak

Egyszer valahol „rest” fényképen
láttam, hogy kört ír az égen
estétől hajnalig a csillag.
Ilyen szabályos körbe írlak!

A lépcsőn, minden fordulónál
te vagy, aki mindég elém áll…
magasan mindig, sose mélyben,
fénysugarak közt, sosem éjben!

Gyenge tavaszon, kéz a kézbe’
együtt szaladnánk ki a rétre,
de te kicsit előttem futnál,
minthogyha a kezemtől húznál.

Ha a búza zsenge zöld lángja
a barna rögöt átaljárja,
örülnénk nyüzsögő bogárnak,
tegnapnál jobban a mának.

Az ég s horizont közti térbe
végezetül oda „térnénk be,”
növő, csökkenő két alak,
eltűnőben az ég alatt.

1. Borbáth István Ágoston:
   2020. április 24. 13:03

   Nagyon szép szerelmes versnek tartom.Leheletfinom sorok gyöngéd érzelmekről,ifjúságról,elmúlásról. Isten éltessen sokáig örömben,jó egészségben! A másik két vers is nagyon tetszett,és érdeklődéssel olvasom a fordításaidat is.További jó munkát kívánunk:Erzsike és Guszti