A 101 éve született GÁBOR MIKLÓS emlékére

1962 körül Bukarestben vendégszerepelt a Madách Színház és pár kolozsvári művész, közöttük édesanyám is leutazhatott. Akkor Gábor Miklós, a „magyar Hamlet” A medikus címszerepét játszotta, remekül. Egy másik előadás szünetében ott állt egyedül egy sarokban és cigarettázott. Egyikük sem merte megkörnyékezni.
Személyes élmény: 1992 körül, egy Bródy Sándor utcai száguldásom közben láttam meg. A Rádió épülete előtt állt, és én bár rövidlátó vagyok, azonnal felismertem és lassítottam. Elhaladtam mellette és csodálkozással vegyes boldogsággal néztem meg magamnak. Barna garbó volt rajta és sötétebb öltöny, napszemüveg, arca derűs. Ha jól meggondolom, (ez azért nem biztos!), talán még el is mosolyodott picit, felém…
GÁBOR MIKLÓS százegy éve született, de ma is jelen van. Százszorosan, ezerszeresen. Ott van minden lépésünkben, pillantásunkban és kibicsaklott, gyámoltalan vagy száguldó érzéseinkben. Ott él, lélegzik, világít, mert a mieink közül való. A miénk. Az apa, Hamlet vagy IV. Henrik, Lucifer, János király, és még sok más világító vagy sötétséget hirdető alak. Minden arca, alakja örök.

Gábor Miklós, áldott az emléked!