Megtanultam a pénzcsinálást. És noha milliárdos tételekben gondolkodom – ha lúd, legyen kövér –, mégsem fogok lebukni, mint annak idején Bodor Péter, aki állítólag házának küszöbe alá rejtette el a pénzcsináló gép pedálját. Nem is ő, hanem a látogatói voltak a hamisítók, mégis őt verték kurtavasra.
Mi az én módszerem lényege? Azt ugyebár mindenki tudja, hogy veszélyben a világ, de még a monetáris nagyhatalom Amerika is. Az USA kormányának pénzre van szüksége, mondjuk tízmilliárdra. Nincs akadálya, válaszolom, legfönnebb azt kérdezném meg, hogy elég-e? Pillanatnyilag igen. Hát akkor vegyünk, de gyorsan tízmilliárd dollár értékben államkötvényt. Az államkötvényeket a kormány állítja elő, egy halom papírt, amihez tízmilliárdnyi értéket rendelnek. Kormány elküldi nekem. Válaszul én is nyomtatok egy tízmilliárd dollárnyi értékkel felruházott papírhalmot, amit ezekre a kötvényekre cserélek. Csere után a kormány a kölcsönkapott összeget letétbe helyezi egy bankszámlán. E művelettel a papír hivatalos pénzzé válik, ebben a pillanatban létrejött a tízmilliárd igazi dollár, mégpedig a semmiből (tessék csak ráharapni, mint arra az egyetlen ezüstdolcsira a klasszikus westernben). A módszerrel ez a nem kevés pénz kilencszeresére növelhető – egytizede banki tartaléknak marad, de kilencmilliárdot ismét ki lehet kölcsönözni, a kölcsönző pedig saját bankjába teszi, ahol a betét 8,1 milliárdot fial, és így tovább az első világválságig.
Bele lehet szédülni, nemde? A felfedezés örömébe, az ily módon ránk szakadó gazdagságba. Lemondok harminc eurónyi mellékkeresetemről, sőt, a nyugdíjról valamelyik árvaházi alapítvány javára. – Tudtam, hogy a cájtgájsztot nézed már huszadszor – szólt be ebben a pillanatban feleségem –, ábrándozzál csak. Például hogy mindig az nyer, aki kitalálja, és aztán a helyzetnek és érdekeinek megfelelően módosítja a játék szabályait. Darwin és Marx óta csak annyit változott a világ, hogy most már nem hiszünk a munka mindenhatóságában. Nem a munka a fejlődéstörténet elindítója, sőt, csak most vagyunk igazából majmok. S az sem áll, hogy a társadalom, az ember jólétének ez lenne az alapfeltétele. A bankspekuláció, az más. A virtuális pénzforgalom. Megdöbbentő érdekesség, hogy a dollár csak alig három százalékának létezik fizikai megfelelője. A többi 97 százalék a számítógépekben, s ezért nyilván virtuálisan él és mozog.. A Zeitgeist (Korszellem) a kor képernyőjén pereg, rá lehet nyitni a világhálón. Rég volt olyan jó közgazdaságtani leckében részem, mint azokban az inflációs időkben, amikor a pénzkibocsátás úgy növekedett, hogy közben nem nőtt az árutermelés. Amikor a tőke az úgynevezett pénzügyi ellátórendszerben keletkezik. Amikor s ahol mindenki tartozik valakinek, sőt, mindenkinek az állandósult inflációban. Amikor a pénz jelenti az adósságot, az adósság pedig a pénzt. Amikor ha az állam nem is, de az amerikai központi bank, a FED én vagyok. – Hát persze hogy én vagyok – kiáltok ki a konyhába – nem hiszed el, máris lebuktam! – Lelepleztek? No és mikor visznek el, mint Bodor Pétert? – kérdezte csillogó szemmel a feleségem. Mit mondhattam volna erre?