Szemben a Skolával. Kettős magányban.
Tatárjuhar árnyéka takarja előlünk
a hajnali fényt. Vesztegelünk a város
közepén. Aztán a sugár hirtelen elönt,
Nem didergünk többet ebben a különös gúnyában.
Arcunkra lassan ráül a napfény. Egykori
asszonyok járnak erre el. Vagy szépunokáik?
S feltárul a gránit, nesztelen. Szívtelen kő
csupán? Csak az ész diadala ez!
S a testé hol marad? A szerelem hol maradt el?

2020. április

1. Bartha György:
   2020. április 23. 05:10

   Impresszionista pillanatkép-álruhába „bújtatott” súlyos, klasszikus gránit-szavak.!És ritmika ! És „message”!És mögöttes szöveg!
   Köszönet a versért. Megérdemelne egy alapos elemzést.
   Bartha György

2. Kiss Székely Zoltán:
   2021. január 13. 03:16

   Kedves Bartha György!
   Én meg köszönöm a méltatást.