Hol van, hol nincs…

Rögtönzött kerítések az országutak mentén, szinte mindenfelé. Drótból, pléhből való kerítések, amelyek nem határolnak semmit. Fölállítják őket minden ősszel az útvédő emberek, beverik a vascölöpöket az út menti földbe – függetlenül attól, hogy mit jeleznek télire az időjárás kutatói.
Igaz, voltak telek az utóbbi években, amikor kevés hó akadt fenn ezeken a sok ezer kilométeres hosszú kerítéseken. Mert hó mostanában hol van, hol nincs. Egyszer van, egyszer nincs. Hanem az utakat nem lehet, nem szabad védtelenül hagyni. Tudják ezt jól az útvédő emberek. Hogy lesz-e hófuvás vagy nem lesz, ez őket nem érdekli. Elég, ha tudják a tapasztalatot: az időjárásban nem lehet bízni. Ezekben a kerítésekben viszont lehet. Most már jöhetnek a sípoló szelek, havat kavarva: ott a barikád, az országutak mentén.
Csupán a békességes, „fekete” teleket követő tavaszok idején „sajnálom” ezeket a rögtönzött kerítéseket. Azért, mert hiába zörögtek a száraz, téli szelekben. Hasznukat nem vette senki…

Forrás: Új Élet, 1977/1. szám