Hegyek ködlő csodája
halkít. Emlékezésed
hordod a végtelenbe.
Csillan csillagjós hited

ősök arcán, s e láncba
ékelődik szótalan
a holtak hallgatása.
Sámándob lüktet, dobban.

Varázskörükbe vonnak,
már hozzájuk tartozol.
Sziklaperemre tolnak
vétkeik. Feloldozol,

és megbocsájtasz nékik
sok ezer vétket, hibát.
El nem szakadhatsz, érzik.
Múltad őrzik: Ázsiát.

Mert lépteid kísérik
messze-fényű csillagok.
Hazád marad a sírig
e táj. Szülöttje vagyok.

Lassan hűl ki a testem,
kövesedik az arcom,
reám is süt még napfény.
Néha feléje tartom.

Végdal

Lezuhant az ég a földre.
Hadak útján turulszárnyak.
Széttörött a voltak tükre.
Itt maradok. Lármafának.

2020. április