Éjjel, ahogy bandukoltam, nyelvét kiöltve
mellém szegődött egy kölyökkutya.
Kivel nem történt már hasonló?
Futott nyomomban. Eltévedt a Hűség.
Annyi hűség volt benne, hogy kereste,
kire is pazarolja: kutatta az Alanyt.
Kereste a Méltót, aki hűséget érdemel,
mert önmagunkban nincs mit kezdeni
hűségünkkel: hát mit tehet mást egy kölyökkutya,
mint elszegődik az elsőhöz, aki
ha egyéb nem, hát szemre mást mutat:
mellém szegődött, mert hűséggel élni
és senkinek sem adni, nem lehet.
Mellém szegődött. Épp mellém, istenem…

Forrás: Túlélés kapuja (Válogatott versek, 1949-1994)