„Hogy állnak-e a falak, nem is érdekel.
Szívem szobája nem fér bennem el.”
Karácsonyi Zsolt: A szoba

Megfigyelt területre cibált az eb, pórázon
fogtam és mentem, évezredekre bíztam magam,
hiszen meg van szelídítve. Ahogy akarom, úgy
ugrál körbe, szimata jobb, mint az enyém, a bajt
hamar kifürkészi, több veszélyre felfigyel, mint
az, kinek szolgál, gondoltam, pedig tudtam, ember
az eb ura, kitől megtanulhatott sok hibát,
hiszen megugatja, akit hűséggel szolgál, de
hálás is neki, életét adja, enni, inni
kap tőle, becézést és simogatást emberi
mérték szerint, bölcs Prótagorász vélelme szerint…
Én abban bíztam, hogy bár megfigyelt területre
cibált, észre kellett vennie, amit én nem, hogy
a kamerák nem működnek. De ha mégis? De ha
emberek a kamerák? Kinek lesz jó? Több lesz-e
miatta a seb? Több lesz-e vagy kevesebb lesz a
kivilágított út? Sétálhatok-e szabadon?
Én elég laza pórázon tartom őt, megbízom
benne, én a gazdája vagyok, ő tehetsége
szerint szimatol, nem beszél, eb, én vagyok ura.