A negyedik szög

Cica a fiókomban kotorván elcsent tőlem egy ceruzát és egy radírt. Bébi cigarettát lopott és megkínál vele. Káló elcsórt egy kis lendkerekes autót és nagyon büszkén mutatja nekem. Ezeket a nem rendelésre lopott dolgokat a szülők megbocsájtják. Némelyikük még büszke is gyermekének ügyességére. Szinte sosem láttam olyant, hogy e téren becsületességre nevelték volna őket.

Egy … alkalommal Liège-ben voltunk bevásárolni. Anyám észrevette, hogy a bátyám ökölbe szorított kézzel megy. Láthatólag elrejtett valamit. Két diót, amelyeket egy fűszerestől lopott. Visszamentünk a fűszereshez. Anyám felszólította a bátyámat, hogy adja vissza, amit elvett. „De asszonyom, nem kellett volna két dió miatt!” – mondta a fűszeres. „Uram – felelte anyám –, nem a két dió miatt, hanem mert azt akarom, hogy a fiam becsületes legyen.” Amikor elmesélem ezt a történetet a cigány anyukáknak, általában meghökkenve néznek rám.

A lopás annyira részévé vált a cigányokról alkotott képnek, hogy sok ember egyik leglényegesebb vonásuknak tekinti. A dolgokat közelebbről kellene megvizsgálni. A vándorélet mély nyomot hagyott a cigányokban, akik nem arra születtek, hogy kedveljék az enyém, tied megkülönböztetését. A mi jogrendünk a földek felosztásán alapul és a tulajdon kérdését szigorúan veszi. A vándor törzsben minden mindenkié. Mindig meglepett az a könnyedség, amivel a cigányok odaadják azt, ami hozzájuk tartozik, amit vettek vagy megszereztek. Különösen a gyerekeknek adják meg mindazt, amit csak megkívánnak. Nem is értik meg, hogy belépve az ő világukba nem vagyunk mindig készek szeszélyeiket teljesíteni. Ha nem adunk, „gonoszak” vagyunk.

Tanultunk gyónni. Siettem kiporolni e fiatal lelkeket, a lehető leghamarabb közvetíteni a kegyelmet, amelynek letéteményese voltam. Egy napon kétségbeesett ábrázattal álltak elém: „Nem lehetünk elsőáldozók. – Miért? – Loptunk. – Mit? – Virágot egy üzletből. – Virágot? Milyen célra? – Hogy eladjuk. – És mit csináltatok a pénzzel? – Csokit vettünk rajta a kisöcséinknek.”… A cigányok nem bűnösebbek, mint a gádzsók s talán több a mentségük, mint nekik. A bírók nem így gondolják, bennük a javíthatatlanul bűnöző cigány képe él.

A következő történetet minden cigány ismeri. Most egy uruguayi romani öregasszony verziójába)! mondom el:
Amikor a zsidók meg akarták ölni Jézust, odakészítettek négy szöget, amelyekkel majd keresztre szögezik. A másik két elítélt egyike egy cigány volt (nyilván a jó lator). Hogy Jézust a szenvedéstől megkímélje, kereste az alkalmat a neki szánt szögek megszerzésére, de csak egyet tudott ellopni, amelyet elrejtett… oda, ahol… (itt néhányan illemből azt mondják, a nyelve alá). A negyedik szöget tehát nem találták meg, így aztán a hóhérok Krisztus két lábát egymás fölé szögezték, amint az sok feszületen is látható. Jézus akkor a romához fordult és így szólt: „Te ki akartál húzni engem a bajból. Ez szép tőled. Jutalomból minden tolvajnak megbocsátok a fajtádból, éspedig az idők végezetéig.”
– De – mondtam a jóasszonynak – te elhiszed, hogy ez így történt?
– Persze, benne van a Bibliában.
– Én végigolvastam a Bibliát, de ezt a történetet sehol sem találtam benne.
– Mindenesetre ez egy komoly könyvben van.
Akik oly könnyen elítélik a cigányokat, jól tennék, ha komoly könyveket olvasnának.

(Folytatjuk)