Őrült gitárok, vad hegedűk

Karot egyszerű ember. Durva vonásaival, alacsony homlokával, hosszú, fekete szempilláival a neandervölgyi emberre emlékeztet. Arcát Cigányország legszebb pofaszakálla díszíti, továbbá egy forradás, amely elindul az orrától és valahol a szőrzetében tűnik el, végül a tökéletesebb hatás kedvéért mindezt forradások keretezik.
De ami a legfontosabb: Karot-nak van egy gitárja, amelyen kifejezheti mindazt, amit szegényes szókincsével nem tud elmondani. Elég, ha csak nyakába veszi a gitárját és a három éves kis Mindela karjai rögtön a magasban forognak, meztelen lábacskája a kocsi padlóján dobog. Karot-éknál egy semmiség is elég az ünnephez.

Az ünnepet, azt aztán ismerik Cigányországban, ahol az átlagéletkor tizennyolc év alatt van. Profán vagy vallási ünnep, vagy a kettő együtt, hiszen a határvonal nem világos. Legyen szó keresztelőről, újra találkozásról vagy valamilyen keresztény szertartásról, az mind a hálaadás és a nagy evészet, az ájtatos könyörgések és a nehéz sör, no és a zene keveréke. Nem takarékoskodnak a decibellel! Az átkozott modern zeneszerszámok az elviselhetőnél is tovább fokozzák a hangerőt. Sajnos megvan az a hibám, hogy túl érzékeny vagyok a zajokra. Ezen a kor mit sem javít, a cigány fiesztákról mindig fejfájással térek haza.

… Minden találkozást meg kell ünnepelni. Ha egy roma Argentínából vagy Kanadából jövet partra száll, a családok kötelességüknek érzik, hogy sorban tisztelettel fogadják és vendégül lássák. Egyszer egy egész törzs érkezett Mexikóból, ahonnan elűzte őket egy nagy veszekedő hírében álló másik törzs, a Houloupeshtik érkezése az Egyesült Államokból. A mexikóiak két héten át ünnepeltek, hol itt, hol ott. Sajnos az egyik fiatal románk szerelmes lett egy lányba az újonnan jöttek közül. Amikor megtudta, hogy az egész csoport elhagyja Franciaországot és többé nem jönnek vissza, reményét vesztette és savat ivott. A szerencsétlen nem halt meg, de nyomorék maradt egy életre. Ünnepeltek a semmiért.
A mi romáink mánus rokonaikkal ellentétben nemigen játszanak húros hangszereken. De megőrizték énekeiket, amelyek gyakran csodálatosak. A mai hangrögzítő eszközök lehetővé teszik, hogy megmentsük őket a felejtéstől, de persze egy ünnepen, a részegségig emelkedett hangulatban kell meghallgatni őket. A vendégek az illendőség határán belül tudnak maradni. A rossz ivókat a szemük sarkából figyelik. Szóba sem jöhet, hogy az asztal alá essenek vagy trágár beszédre ragadtassák magukat. A férfiak az asztal körül ülnek, a nők mellettük a szőnyegre kuporodnak. A fiatal menyek és lányok szolgálnak fel, a fiúk állnak vagy az ajtó előtt beszélgetnek. Úgy tesznek, mintha a dolog őket nem érdekelné. Csak a kicsik jönnek-mennek kedvükre, az asztal alá bújnak, hogy a papa vagy a nagypapa kényeztesse őket, megszerezzenek egy csirkecombot, süteményt vagy narancsot, aztán visszatérnek az asszonyokhoz… A kicsik már magukban is örök ünnepet jelentenek. Ők a család örömének jelképei s egyben okai.

A gyermek elbűvöl, mert új, nyitott, még nem bizalmatlan, tudja szerettetni magát, nem kételkedik és átadja magát az élet örömének. Alekszandar Petrovics filmje, A cigánytábor az égbe megy elbeszéli a cigány ünnepet. A kisgyerekeket kifelejtette belőle. Mintha csak rózsakertet festett volna virágok nélkül.

(Folytatjuk)