„én lenni pap”

Mamut mail-interjú Fehér Illéssel / 5. rész

Elszakíthatatlan költői barátságokról beszél a megszólított… Továbbá a kultúra alkonyáról… És kedves verseiről, mert egyik-másik időnként „bekattan”… És Irfan mindig segít…

10. kérdés
Jó, legyen úgy, ahogy magad tudod, de azért a versek, műfordítások híd szerepéhez térjünk vissza: hiszel abban, hogy a vers, a műfordítás, a szöveg hidat teremthet népek között?

Hiszem-e, hogy a műfordítás hidat teremthet népek között?
Ezen így a Banja Luka-i kéziratok megjelenéséig nem gondolkodtam. A kötet megjelenése után Milan Rakulj ezt írta: https://www.nezavisne.com/kultura/knjizevnost/Objavljeni-Banjalucki-rukopisi/444181
„Ezzel a válogatással (Kecman – Fehér) költői nyelvünk beépül a magyar nyelv virágoskertjébe, melyből az egyetemes, világirodalmi szinten is jelentős magyar irodalom sarjadt. Fehér nyelvet a nyelvre, nyelvet a nyelvbe oltott. Ezzel a magyar olvasó számára lehetővé tette, hogy megérezze nyelvünk szívét, lelkét – lényegét.”

Mi más ez, ha nem valamiféle híd? Tehát: hiszek.

A 6. kérdésre adott válaszomban már írtam az összefonódásokról – Ana Nikvul/Szente B. Levente verses levélváltására gondolok. Említettem azt is: az orbászvári költők az én fordításom segítségével ismerték meg Nagy László költészetét, és költőóriásként tartják számon. De a sorban ott áll Devecseri Gábor is, Csoóri Sándor, Radnóti Miklós is…

Apropó: Nagy László és az Ezüst híd – Srebrni most kötet és így együtt a kettőnek mi köze Orbászvárhoz?

Guelmino Géza karikatúrája Fehér Illésrõl

Tehát Orbászváron… nálam jött össze a „banda”: Irfan és Ajnuša Horozović, Ranko Risojević, Ismet Bekrić és Stevan Martinović. Megünnepeltük, hogy az orbászvári Putevi ma is fennálló irodalmi folyóiratban teljes terjedelemben fordításomban megjelent Nagy László Szederkirálya. Akkor már megbeszéltük: összehozunk egy kétnyelvű kötetet a XX. századi magyar költők szerelmes verseiből. Adott a tétel: Nagy Lászlónak a kötetben a helye – fordítsunk le tőle valamit/ közösen. Választottam: legyen az a vers a Ki viszi át a Szerelmet – és közösen megtettük, lefordítottuk. Mire minden szó a helyére került – hajnalodott.

Idézet az Ezüst híd – Srebrni most utószavából:
„Kezemben a kész kézirattal, nem először kérdezem magamtól, mennyiben sajátom ez a munka, amikor annyi baráti segítség épült a sorokba. József Attila Nagyon fáj versének címe és refrénje a fordításban Irfan Horozović ötlete. Nagy László Ki viszi át a Szerelmet című versének fordítása egy feledhetetlen éjszakához kötődik, amely Ranko Risojević, Stevan Martinović, Ismet Bekrić, Ajnuša és Irfan Horozović és a fordító közös emléke….”
Váltig hangoztatom, az Orbászváron kialakult barátságok elszakíthatatlanok. Élnek!!!

Zentára visszakerülve, fordítói pályafutásomat gyerekkori barátaim – a Magyar Szó napilap sokáig volt főszerkesztője, Sinkovits Péter, meg Molnár Csikós Attila†, a Magyar Szó és a Családi kör újságírója egyengették. Később pedig, akiket már szintén említettem – Túri Gábornak és Ljubomir Đukić-nak jár a köszönet, meg a világhálónak.

Magányos farkas lévén, saját műfordító műhelyem sem volt, nem is lesz.

De… a kedvenc versek mellett, kedvenc költők is vannak, akiktől kötetre való verset fordítottam. Mert valamilyen módon – nemtől, kortól függetlenül – lélektársak ők, költészetükkel azonosulni tudok… jobb kifejezést most sem találok: Pintér Tibor†, Sebestyén Péter, Lennert Móger Tímea, Jász Attila, Acsai Roland, Ady András, Cseke Gábor… Zdravko Kecman†, Zoran Bognar, Faiz Softić, Mišo L. Korać…

Kedvencek – elsősorban költészetük révén. De idők folyamán a barátság is kialakult és – nem szégyellem bevallani – ha valahol fordítás közben megakadok… nem találom a megfelelő megoldást, tudom, kihez fordulhatok. És ezt sosem hallgatom el – fordításaim után jelzem, ahogy a linken is látható:

https://feherilles.blogspot.com/2020/02/nenad-saponja-izgledam-dakle-nisam.html

Nem az a fontos, hogy az, akihez segítségért, tanácsért fordulok, ismeri-e a nyelvet, amelyikről fordítok – ha értelmezési gondom van, a szerzőhöz fordulok – , hanem hogy ismeri-e a költészet nyelvét!
Akiknek külön hálával tartozom, akiktől rengeteget tanultam/tanulok – mert van mit tanulnom a jelenben is, akik eltűrték/eltűrik biokémikusi mivoltomat, a sokat emlegetett Irfan Hrozović és Pintér Tibor† mellett többen vannak.
Ha délszláv költő verse fordításával van gondom, Sebestyén Péterhez, Jász Attilához,…segítségért, tanácsért bármikor fordulhatok. Tanáccsal, segítséggel a délszláv költők közül minden pillanatban rendelkezésemre áll Zoran Bognar, Vlasta Mladenović, Dijana Uherek Stevanović, Dijana Tiganj, Faiz Softić …

Vlasta Mladenović – külön mese.
Meséltem neki a Kassák Lajos: Harc az angyallal – Borba sa anđelom kötet pécsi bemutatójáról. A bennfentesekkel együtt ha nem tévedek – tizenegyen (11) voltunk. Mai napig is értetlenkedek, de tény.

Pár hónap múlva a következő verset küldte:

A kultúra alkonya

Fehér Illésnek

Egy másfél százezres lélekszámú
városban,
a nemzet egyik legnagyobb
költőjének irodalmi estjére,
midössze tizenegyen
voltak kíváncsiak.

Egyértelmű jel,
a civilizáció a sötétbe süllyed;
ez nem a költészet ideje,
az a maradék tizenegy pedig
új Noé bárkájára készüljön
és vigyék magukkal a Könyvet.

Tulajdonképpen a kérdésre: Építek-e valamilyen hidat – az olvasó feleljen erre a kérdésre.

11. kérdés
Említetted, hogy vannak kedvenc verseid… Hát nem egyformák a lefordítottak mind versátültető lelkednek?

Nem. Egy-egy vers – „kapásból beugrik”. Tehát kedvenc versek, nem kedvenc költők vannak.

Ha van tökéletes vers, akkor Sárközi György Virágok beszélgetése az. Az ihlet egy kivételes pillanatában érhette – valami hasonlót sem előtte, sem utána nem írt, de ezt a verset megírta. Ezért kedvencem Sárközi György.

Virágok beszélgetése

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy bolygásodban mégis–mégis hozzámhajoltál.
Ideges, keringő kacsokkal akkor futottál mellém éppen,
Mikor már-már alákonyultam sötét levelek hűvösében.

– Külön indákon tekeregve bús virág voltam, bús virág voltál,
Köszönöm, hogy nagy magányodban mégis–mégis hozzádkaroltál.
Már-már sírósan becsukódó kelyhedet rámnyitottad önként,
S lelked lelkembe átejtetted, hogy ott forogjon csípős könnyként.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Kergetőzve s összeborulva, mint tengeren játszó sirályok,
Rázkódva forgó viharokban, bukdosva pergő jégesőben,
Idegenül tán mindörökké, de mindöröktől ismerősen.

– Egymás mellett és egymás ellen nyílunk mi, nyugtalan virágok,
Megtört gőgben összeakadva, mint száműzött, koldus királyok,
S úgy nézzük egymást szomorúan, kíváncsian s mindent tudóan,
Mint hulló csillagok figyelnek egymás útjára lefutóban.

Juhász Gyula Milyen volt

Mikor az érő búzatáblák mellett suhan a kocsi – évek óta egyre csak mormolom: „…de azt tudom, hogy szőkék a mezők, ha dús kalásszal jő a sárguló nyár”… és nem tudom megunni.

Milyen volt…

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár,
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsúzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

Radnóti Miklós: Razglednica 4. Ahányszor eszembe jut, felteszem a kérdést: micsoda emberfeletti nagyság kell ahhoz, hogy elgyötörten, a halál torkában is az egyén írószerszám után nyúljon.

Razglednica 4.

Mellézuhantam, átfordult a teste
s feszes volt már, mint húr, ha pattan.
Tarkólövés. – Így végzed hát te is, –
súgtam magamnak, – csak feküdj nyugodtan.
Halált virágzik most a türelem. –
Der springt noch auf – hangzott fölöttem.
Sárral kevert vér száradt fülemen.

József Attila Nagyon fáj című versét is a tökéletes versek közé sorolom. Leírni: nagyon tetszik – felesleges banalitás. Hisz a vers maga a csoda, a költészet oltára elé térdelve szabad olvasni. És külön büszke vagyok fordításomra. Nagyon fáj – ezt hogyan visszaadni?

Danilo Kiš: Boli, boli.
Thomas Kabdebo:  It deeply hurts
Daniel Muth: Es schmerzt mich.
Fehér Illés: Bol je to. (Bōl je tó)

Vállveregetést érő megoldás. De nem hallgathatom el: nem saját. Egy alkalommal – anno – Irfannak mutattam a fordítást és panaszkodtam: a refrént sehogy sem tudom megoldani. Szinte rávágta:
– Pa to bi moglo biti: Bol je to. Šta kažeš? (Ez lehetne: Bol je to. Mit szólsz hozzá?)
Tökéletes megoldás, ha egyáltalán létezik tökéletes megoldás.

Nagyon fáj

Kivül-belől
leselkedő halál elől
(mint lukba megriadt egérke)

amíg hevülsz,
az asszonyhoz úgy menekülsz,
hogy óvjon karja, öle, térde.

Nemcsak a lágy,
meleg öl csal, nemcsak a vágy,
de odataszít a muszáj is –

ezért ölel
minden, ami asszonyra lel,
míg el nem fehérül a száj is.

Kettős teher
s kettõs kincs, hogy szeretni kell.
Ki szeret s párra nem találhat,

oly hontalan,
mint amilyen gyámoltalan
a szükségét végző vadállat.

Nincsen egyéb
menedékünk; a kés hegyét
bár anyádnak szegezd, te bátor!

És lásd, akadt
nő, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától.

Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
úgy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben –

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiúk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselõk, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj –

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket.

Mielőtt Bogdán József Lenni szárnytalan című versét bárki olvassa, nem árt tudni a költőről: az a pap – aki pap a szó legnemesebb értelmében.

Lenni szárnytalan

én lenni pap misézni sok falu
imazsámolyt oltárt enni a szú
én lenni nőtlen nem férfiatlan
vágyni a mennyország jó meleg katlan
mindig szót fogadni hierarchia
nem menni night club inni jó pia
tisztelni dogma dogma jó dolog
állami fogda a föld nem forog
én enni ostya ostyahulladék
vörösrongy rázni habzószájú ég
nézni néhanap az őrgébicsek
repülnék isten mért nem érti meg
ikarusz szárnyak gyönge ragasztó
megbuggyant immár minden földi jó
szentlélek billeg tört szárnyú galamb
nézni jobbra-balra akár a rab
siratni halott drága koporsó
kisbaba prüszköl ízleli a só
lenni keresztény kozmopolita
enni svédasztal kozmás a liba
és fogyni fogyni fogyni szüntelen
lehet-e élni bűnben bűntelen

Dedić, Arsen két versét is említem. Ne daj se Ines – Inez, ne hagyd magad Pero Zubac Mosztári esők című verse mellett a másik olyan vers, amelyiket generációm tagjai magukénak vallanak.
Poslije ljubavi Szerelem múltán verse pedig megdöbbentő egyszerűséggel szól arról: mit jelent válni.

Inez, ne hagyd magad

Inez, ne hagyd magad.
Inezem, ne engedj az éveknek,
más mozdulatoknak, szokásoknak,
mert szobád még meleg;
tetszetős berendezés, ritka tárgyakkal.
Ízlésed finomabb volt az enyémnél.
Szobád – gyönyör – gazdasszonyod a kórházban.
Mindig különb voltál,
leveleid színes lapjai, ajándékaid oly különösek voltak,
másnap reggel kilenc körül az állomásra kísértél.
És őszi széltől űzött falevélként,
egy belgrádi lejtőn,
lerogyott a zöld busz.
Alkalmi öltönyben vagyok és
körülvéve tekintetekkel.
Ifjúságom, ne hagyd magad,
Inez, ne hagyd magad.
Ismeretségünkre hosszasan készülődtünk
és akkor, véletlenül, mézes pálinka mellett,
és mindössze néhány mondat, ügyetlenül palástolt kívánság volt.
Modorod előkelő, orcád parasztlányé.
Zsiványom és úrnőm!
Majd melleid, az ágy
és szobám mint a levegőbe akasztott narancs,
mint a narancsszínű lámpa
Zágráb zöld és kék vize felett;
Proletárbrigádok utca 39. Grkovitynál.
Az ablaktól távolabb az ázott utca és villamos csörömpölése a félhomályban.
A múltidézés, szerelem és szegénység meghitt percei,
közös fürdőszoba-használat
és – kérem ha valaki keres…
Inez, ne hagyd magad – már kelek is,
megfordítom a lemezt.
Hát illik ez ilyen pillanatban,
Mozart, Requiem, Agnus Dei.
Nekem mégis a kezdet a legkedvesebb.
Ifjúságunk számtalan gyengéd és pimasz
titkával rendelkezem még,
melyek szemünk láttára csalnak, lopnak, és elhagynak.
Inez, ne hagyd magad,
tépd el a meghívót, mondd le a vacsorát,
csald meg férjed mikor
egy jobb hotelbe fésülködni mégy.
Érints meg térdeddel az asztal alatt,
nemzedéktársam, szeretőm.
Tudom lesz még ifjúság, de már nem ilyen;
átlagban 1938-as.
Nem lesz akivel fiatal maradhatok,
ha mindannyian megöregedtek,
és az a fiatalság számomra már nehéz lesz,
de mégis igazatok lehet,
mert egyedül vagyok ezen a parton
melyet elhagytatok, unottan átadtatok,
és ismét esik mint általában szeptemberben a szigeteken.
Ólomból a tenger, fenyvesből az ég.
Távoli hangok keverednek:
Anyám, barátom, lányom, szeretőm, hajók, fivérem hangja.
Az eső előtt összekapkodott ruha susogása
és azzal a fehérséggel a fény is eltűnt.
Még egy séta a tengerparton és nincs tovább;
Inez, ne hagyd magad.

Szerelem múltán

Szerelem múltán
maradnak a fakuló telefonszámok

Szerelem múltán
maradnak az előkelő hotelekből lopott
gravírozott poharak

Szerelem múltán
a szokáshoz híven a fehér bor egyazon szintre
két pohárba kerül

Szerelem múltán
marad a kávéházi asztal és a pincér csodálkozó tekintete
mert mással lát bennünket

Szerelem múltán
a kudarc fémes íze marad ajkunkon
és a 4 – 6-os számú bérelt szobák jegyzéke

Szerelem múltán
marad a mondat – jól nézel ki semmit sem változtál
jelentkezz néha
megvan a telefonszámom

Szerelem múltán
megmaradnak a sötét utcák melyeken sétáltunk,
szerelem múltán
maradnak a lassan elévülő slágerek,
maradnak a tikos jelek,
szimbólumok,
üresen marad a kuckó fele,
marad a félelem, hogy betoppan valaki,
a letett telefonkagyló idegen hang hallatán,
és ezeregy hazugság.

Szerelem múltán
marad a mondat: „Enyém a fürdőszoba”
és a felelet: „Hát nem együtt?”
„Most nem.”

Szerelem múltán
maradnak a cinkosok,
a titkokat őrzők, melyek már nem titkok,
marad a borzongás, ha az átjáróban ismeretlen hölgyön
ismerjük fel az ismerős illatot.

Szerelem múltán
maradnak az aláíratlan velencei és amszterdami képeslapok,
a tele hamutartók,
az üres szív,
a szokás, hogy egyszerre két cigarettát gyújts,
a futólag készített fényképek,
elveszített hajtűk,
a minket nem szívlelő taxisofőrök
és a velünk kedves virágárusok.

Szerelem múltán
marad a megbántott hiúság.

Szerelem múltán
más férfiak és más nők maradnak.

Szerelem múltán

semmi se marad.

Parun, Vesna: Ti koja imaša nevinije ruke od mojih – Te akinek keze az enyémnél hamvasabb, Zubac, Pero: Mostarske kiše Mosztári esők és Damjanović, Đuro Sličica iz rata – Kép a háborúból című verseit már megismerték olvasóim.


Kérdezett: Gergely Tamás

(Folytatjuk)

2020. április 30.

2 hozzászólás érkezett

  1. Fehér Illés:

    Köszönöm, hogy gondolataimat megoszthatom a Káfé Fönix olvasóival.

  2. Albert-Lőrincz Márton:

    Tavaly egy kárpátaljai kirándulás során az idegenvezetőnk egyszercsak megkérdezte: honnan is vagytok? Marosvásárhelyről. Akkor nem kell magyaráznom, hisz értjük egymást, mondta ő mosolyogva. Kíváncsi lennék, hogy egy határon túli létélménnyel rendelkező műfordító érez-e némi könnyebbséget hasonlóan határon túli kortárs szerzők verseinek tolmácsolásában, vannak-e olyan szublimált verstartalmak, amelyeket a hasonló kisebbségi sorstapasztalat dekódol.

Szóljon hozzá!