Szilágyi Domokosnak

Ígéretekkel, kényszerekkel
Ölel magához a világ.
Csak egyszer adja meg magát,
S örökre kárhozott az ember.

Ragályos átlagvélemények,
Előregyártott tettek és
Potyán kapott elismerés
Varsái közt bujkál a lélek.

Furfangjait varázslatának
Egymás után idézi fel,
Hogy az légy, aki néki kell,
És ne az, aki igazán vagy.

Elméletekkel, babonákkal
Próbál rábírni, hogy lenyeld,
Hogy elismerd, hogy igeneld,
Hogy megbékülj gyalázatával.

Illemtudó nagylelkűséged
Csiklandva kéri, hogy segíts,
De hogyha csak egyszer segítsz,
Már bekapott és megemésztett.

Igenjeinkkel szív magába
Ős ellenségünk, a világ.
Belőlünk építi magát,
Mint a pyrhána, mint a cápa.

És íme, ezredévek óta
Legjobbjainkon is kifog.
Pedig együgyű a titok:
Egy szó csupán, egy kicsi szócska;

Egy szó, amelyet pofájába
Kell vágni, kérjen bármit is,
Még ha igazat állít is,
Mivel nem méltó soha másra;

Egy árva szó – ismerjük régen,
De százszor áldott az, aki
Ki meri végül mondani,
Hogy: nem. Hogy nem. Hogy csak azért sem.

(1969)

1. Borbáth István Ágoston:
   2020. április 30. 13:28

   Mennyire igaz ,aktuális és fájdalmasan szomorú. Nagy vers.

2. Köntés Béla:
   2020. május 1. 00:13

   Azta…! Ölelkező tükörrímek! (vagy valami, vagy megy valahová – alapon :-)) Ezt biztos nem látott napvilágot annak idején! (sem) Lementem vagy lemásolom.(magamnak) Huh, azt a huncfut kutyafáját nekije! Ő lenne a mi poeta doctus-unk? És Szisznek írta/ajánlotta!… Sejtett (volna) valamit? Atyaúristen!