…minden itt marad,
és a hűséges tárgyak,
ha már elmentünk,
mögöttünk összesúgnak –

mert itt marad az ablak
s ablakban a négy cserép muskátli,
falon nagyanyám egy keretben,
a homlokára font
menyassznyi koszorúval,
amint nagyon figyel valamit
a tisztaszoba sarkában –
(ide volt kiterítve anno
a barna bársony ruhájában).

És itt hagyom
a stikkolt párnahuzatokat,
fiókban a rongyosra mosott,
csipkés kombinékat,
örökölt kedvenc majolika csészémet,
(még mindig teljesen épen)
meg a sosem-viselt két pár
fekete selyemkesztyűmet.

Szóval minden hátramarad,
mint meneküléskor, tizenhatban,
mikor csak úgy,
szőrén ülték meg a lovat
s mentették anyaszült vagyonukat –
egy napon, ha szólítanak, lehet éppen tavasz lesz
s a csűr mögött, egy ágyásban,
zölden harsog a kapor
de hol leszek én már akkor?

1. Köpe ilona:
   2022. november 6. 16:49

   ,,Egy napon…” című versed megriggatott Istenigazából… ,,egy napon, ha szólítanak”… de ne félj,mert nem szólítanak egyhamarság, hiszen a csángó költőnek még dolga van itt a föld felszínén. Versbe burkolt útmutatásai sokakat jobb emberré varázsolnak,derűt, mosolyt csalnak az arcokra, vagy éppen könnyeket csalnak elő … s a ,,stikkolt párnahuzatoka”t át kell örökítenie. Köszönöm az élményt!