Lyukak a kabáton

Minden nép, emberi csoport kultúrájának egyik eleme az a kohézió, amely a megalapozott, erős, élő, harmonikusan fejlődő értékek körül alakul ki. Mivel érdekelt a cigány nyelv, először megtévesztett benne az egység hiánya, szétszórtsága, csekély szigora, szegényes védekezése a külső hatásokkal szemben, amely mindig is így volt: ezt bizonyítja az a jelentős számú idegen elem, amelyet a különböző korokban és országokban felvett. Nem beszélve a többi kulturális hatásról, az átvett szokásokról, ismeretekről. Egyszóval rosszul védekezik. Mivel a kultúra a képességek és a lehetőségek fejlődése az emberi lét minden területén, bizonyosan találkozunk figyelemre méltóan művelt cigányokkal (az uralkodó kultúra összefüggésében), de sajnos sokkal több műveletlennel is.
A cigányok történelmében is kellett, hogy legyenek íjjal, nyíllal,
karddal bánó emberek, akik nem tudtak meglenni e tárgyakat jelölő szavak nélkül. De amint a tárgyak eltűntek, eltűntek a szavak is. Sok szép mesét gyűjtöttem a romák és a mánusok között. Meséltem is belőlük a gyerekeknek, különösen Bretagne-i nyári táboraink alkalmával. A mese bájjal teli műfaj, amely sok bölcsességet közvetít. A tévé egyébként éppen most készül megadni a kegyelemdöfést neki. Elkezdem a kecskemamáról (buszni) és a három gidáról szóló történetet:
— Szász kaj nasz ek buszni… (Volt egyszer egy kecske…) Valóban, tudjátok, mi az a buszni?
— Nos, ez egy állat, amelynek szarva van és füvet eszik…
— Á, szóval tehén…
Ugyanezek a gyerekek romaneszül beszélnek a szüleikkel. Csakhogy a külvárosaink utcáin nem szaladgálnak kecskék. Libák és kacsák sem, ezért a papint, racát teljesen összekeverik.

A zene mintegy védjegye Cigányországnak. A kék-zöld zászlót inkább lehetne egy hegedűvel díszíteni, mint piros kerékkel. Sok csoport azonban csak a lemezjátszó zenéjét ismeri és csak azokat a bálványokat, akiket a hit-parade művészeinek neveznek. Sajnálatos műveletlenség, terjedő gyom.
Amikor megállapítom a cigány kultúra szegényességét, nem azért teszem, hogy bedobjak egy közhelyet a köztudatba. Pocskondiázással, megvetéssel fognak vádolni (már meg is tették). Önkritikus és általánosságokat kedvelő korunkban úgy illik, hogy a kisebbségek értékeit — a képet retusálva — felmagasztaljuk. A cigányokról szóló könyvek tele vannak ezekkel a hízelgő ceruzavonásokkal, amelyek megmásítják azok arcát, akiket nagyon szeretek. És ha a retusált arckép nem egyezik a valóságban tapasztalttal, hanyatlásról, kultúravesztésről, az egyetemes kultúra bomlasztó befolyásáról kezdenek beszélni. Ha a cigány nem felel meg a róla rajzolt nemes arcnak, bizonyára a gádzsó rombolja a kultúráját. Akárhogy is van, a cigány kultúra fejletlen vagy tönkretették, egy biztos: szegény. És ez a gondolatmenet elvezet a fejezet címadójához, a lyukas kabát meséjéhez. Egy nagyon rokonszenves prágai ciganológustól, Milená Hübschmannovától hallottam.

Egy nagyon kemény télen a szakadt ruhába öltözött roma találkozik egy gazdag gádzsóval, aki kényelmes prémkabátjában is láthatóan fázik. Az agyafúrt roma úgy tesz, mintha nagyon melege lenne.
— Hogy csinálod, te cigány, hogy nem fázol? Én majd megfagyok a kabátomban – mondja a gádzsó.
— Nagyon egyszerű — válaszolja a roma. — Látja, hogy a ruhám tele van lyukakkal. A hideg bemegy az egyik résen és kijön a másikon. Ha ki akarja próbálni, cseréljünk kabátot.
Így is történt. A gádzsó belebújt a szegényes gúnyába, a cigány pedig felöltözött, mint egy herceg.
Valójában példabeszéddé alakítottam át egy mesét, amely a cigány agyafúrtságát akarja megvilágítani. Ez is része a kultúrájának. De jobban szeretem azt a valódi történetet, amely a lélek gazdagságát mutatja be. Ezzel gyakran találkozni ebben a szegény világban. Grofo és a felesége nagyon szerényen élnek a lakókocsijukban. Mégis be tudják fogadni mindazokat, akiket mások elutasítanak. Egyik este egy csavargót szállásolnak el, aki nagyon boldog, mert a cigányoknál kapott egy tányér meleg levest, egy matracot és néhány órányi pihenést. „Másnap — meséli Grofo — csináltunk neki egy jó adag útravalót, elláttuk egy kis pénzzel és odaadtuk a legjobb takarónkat…”.

(Folytatjuk)