Itthon vagyok, közel magamhoz,
szembenézhetek azzal,
aki valójában vagyok.

Közel ahhoz, ki belőlem született,
aki valójában eddig sem
távolodott el tőlem.

Hozzám tartozik szükséglet fájával,
a kertben tovább virágzik
a születésekor ültetett fa,
ha túléli a fagyot még a holnapi nap.

Virágzunk együtt itt bent,
a távolság meg nem állít,
körülöttünk most már
akaratunk szikrázik.

Ütközünk, mert az is
elkerülhetetlen,
hogy tetteinknek mindig
közös nevezője legyen.

Tavaszunkat a jeges szél elfújta,
megtorpantunk,
a természet erejére
külön-külön is rácsodálkozva.

Belső utakra indulunk,
valahol biztos találkozunk.
Lesz még itt remény
és itthoni, lágy kenyér.

Most mi készítjük el
betevő falatunk,
nem is kell érte elutaznunk,
sikerül a természet
leépítése nélkül is jóllaknunk.

Jeges tavasz után várjuk a forró nyarat,
addig a virtuális teret jobban belakjuk.

A jövő víziójáért szorgalmasan
összekapcsolódunk.