A pénz vagy a lány

Cigányország tarkabarka világában nagyon különböznek a házassági szokások. Amíg a mánusoknál és a jéniseknél a családok nem avatkoznak bele a fiatalok választásába és a házasságkötés különösebb hercehurca nélkül történik, addig a romák és a zsitanok általában megőrizték a gyermekek kiházasításának a szokását, gyakran az érintettek megkérdezése nélkül, és fényes lakodalmat rendeznek.
Az első esetben a társadalmi elvárások jelen vannak ugyan, de másodlagosak. A fiatalok egy titkokkal, aggódó várakozással, cinkossággal és árulásokkal tarkított szerelmi regény részesei. Azután a boldogságra vágyó szerelmesek elrejtőznek a szükséges időre, amíg a szüleik beletörődnek a történtekbe. Ezt követheti egy többé-kevésbé megjátszott jelenet, egy-két pofon és néha egy kis ünnepség, amely kiengeszteli és összehozza a két családot.
A másik felfogás a házasság társadalmi szempontjaira teszi a hangsúlyt. Itt nem két fiatal egyesül a szerelemben, inkább két törzs, akik megállapodnak egy erősnek és termékenynek remélt egységben. Ebben az érzelmek nem sokat számítanak. A gyerekek abban a gondolatban nőnek fel, hogy a párjukat nem maguk választják és hogy a szüleik jobban értenek ennek eldöntéséhez. Ezért nem is ápolják magukban az érzelmeket. Amúgy sincs sok idejük ennek táplálására. A szülők sietnek, hogy kiházasítsák a fiaikat.
Mursa attól fél, hogy tizenöt éves fia csavarogni kezd. Gyorsan keres neki egy feleséget. Egy kedves és erős lánykát látnának szívesen, aki segítene a feleségének a sok gyerek körül. Mursa Németországban próbál szerencsét a Petrestieknél. Nagyon jó társaság, akikkel már vannak kapcsolatok.
Yurkonak van egy tizenhárom éves lánya, őt szemelték ki. Mursa tudja az illemet. Egész törzsével érkezik. Jelentéktelen ürüggyel állítanak be, de Petrestiék is résen vannak. Akinek lányai vannak, tudja, mit jelentenek ezek a sörös ládákkal kísért szertartásos látogatások. Hamarosan számokról kezdenek beszélni, mert egy „jól nevelt, dolgos, tisztességes és minden egyéb…” lányt nem adhatnak oda komoly kárpótlás nélkül. Ebben a csoportban csak a galbi thulét, a nagy húszdollárost vagy az ötven mexikói pesost ismerik el csereeszközként. Luli csak tízbe került, de Raida apja ötvenet kért. Nincs állandó ár. Minden a kérő gazdagságától, a lány szépségétől vagy az apja étvágyától függ. Azelőtt — meséli nekem az öreg Gréza — a kisasszony súlya alapján számoltak. A megmérése előtt az anyja gondoskodott róla, hogy jól megetesse és alul alaposan felöltöztesse.

… Elsőként a törzs érdekét kell szem előtt tartani. Az érzelmek, ha vannak, háttérbe szorulnak. Szemérmesen leplezni kell őket. A mi érzékenységünket ez felkavarja. Mégis, a romák házassága általában boldog, szilárd, és a hamar érkező gyerekek szeretettel és gyöngédséggel töltik meg a szíveket. Nem hiszem, hogy több lenne a kudarc az ilyen házasságokban, mint a másfajtákban. A mánusoknál gyakorolt szerelmi rablásokból születő közösségek sem állják ki jobban az idő próbáját. Sőt, talán rosszabbak is, mert gyűlölködést teremthetnek a családok között, ha azok nem akarják elfogadni a fiatalok választását.

A déli cigányoknál — úgy, mint a romáknál — jobb szeretik a családok között előre megkötött egyezséget és vadul ragaszkodnak a fiatal lány tisztaságához. Ezért még mindig egy ezzel foglalkozó matrónára bízzák a szüzesség ellenőrzését, aki mindenkinek megmutatja a vérfoltos diklot.

Nagyon valószínű, hogy a televízió és benne a hétköznapi történetek a cigányoknál is megváltoztatják a házasságról, de legalább a szerelemről alkotott képzeteket. Nincs elég ismeretem ahhoz, hogy tudjam, miként volt ez az előző nemzedékeknél. Még a romáknál és a zsitanoknál is az egyezségnek nem egyszer a fiatalok kívánta irányban kellett haladnia, a szüleik óhaja ellenében is. Mida házassága nem az első ilyen eset lehetett.

Megesik, hogy egy apának nem áll módjában megházasítania a fiait, vagyis derék lányt találnia. A roma lányok túl drágák. Az ember úgy boldogul, ahogy tud. Berbek a jénisekhez ment feleséget keresni, Lajcsi a mánusokhoz. Ott nem kell fizetni. Stevo raklit szerzett, vagyis egy parasztlányt, ahogy a gádzsók mondják. „Nem adnám oda ötven cigánylányért sem!” — mondja az anyósa. A rakli mégis visszament a szüleihez, mert nem tudta megszokni a cigány környezetet, ahová romantikus elképzelések vitték, amilyent olyan lányok táplálnak magukban, akik nem hallgatnak a mamájukra. Ennek ellenére találkoztam olyan gádzsó szülőkkel, akik elfogadták ezt a meglepő partit a lányuk számára.

(Folytatjuk)