Koronás álmom volt az éjjel,
hánykolódós-zaklatott,
valahol Közép-Keleten jártam,
vagy Görögországban, s valami
nagy baj történt, mert gyorsan
haza kellett repülnöm… én voltam
az utolsó utas, s egy nagyhatalmú ember
az egyetlen útlevélkezelő, üveglappal
fedett asztal mögött állva mutatta nekem
a térképet – csupa zöldesbarna tó, tenger,
mocsár, dombok és hegyek, mintha gyurmából,
diplomata táskányi kartonpapírlapra
ragasztva –, gyalogoljak Messinába,
mondta, s onnan tovább a Kaukázuson át
Moldvába… rábökött Iaşi-ra,
onnan már tisztán láttam a Hargitát…
meghatározhatatlan korú,
de nagyon határozott nő
libbent elém, sürgetett,
indul az utolsó járat,
aztán eltűnt, mint gyufaláng
a huzatban, s én ott ragadtam,
a nagyhatalmú ember nem engedett,
lejárt az útlevelem,
és volt nálam egy csomó
más papír is, azok sem voltak
rendben, s én arra gondoltam,
ilyen az én életem: rakás lejárt irat
egy ismeretlen repülőtéren,
úton valahonnan, haza…

2020. 04. 16.