Az egyház színe előtt vagy háta mögött?

Egy roma házasság különösen regényes emlékeket hagyott bennem. Koti és Liza frigyérői van szó. Abban az évben a cigány zarándokok Lourdes-ban egy camping területén táboroztak. A zárónapon a lakókocsik többsége elhagyta a tábort, rengeteg munka volt még hátra, hogy a területet megtisztítva adjuk vissza a tulajdonosoknak. De két roma család ott maradt. Egy házassági ügy volt a levegőben, amely nem éppen a legjobb módon látszott rendeződni.
A dráma első epizódja Koti váratlan bejelentése volt: megkéri a lány kezét. A szülei meghaltak, a bátyjai támogatták, hogy Liza szüleinek, Beteninek és Travának tekintélyével szembenézzen. Liza szép, élettel és energiával teli nagylány volt, akinek jobbat reméltek, mint a szegény Kotit, aki árva volt és egy kicsit koldus is. Az elhunyt Nistero családja — noha rokonok voltak — nem felelt meg az elvárásaiknak. A lánykérést gyorsan akarták elintézni, elkerülve a túlzott költekezést, mert szokás, hogy a kérő az egész társaságot megitatja, a zarándoklaton pedig nem kevés ember gyűlt össze és ez kimentette volna anyagi forrásaikat.
Második felvonás, a második nap reggelén. Liza siet értem az apácákhoz, akik elszállásoltak. Sápadt és elnyűtt, mint aki egész éjjel nem aludt, szeretne elmenekülni, bezárkózni, apáca lenni, a Jó Pásztornál menedéket találni… mindegy! Megvadult, mint egy ketrecében vergődő rab madárka. Jobbnak láttam, ha vísszaviszem a szüleihez és megpróbálom megakadályozni a házasságot, amit — úgy tűnt — semmi áron nem akart a lány.
De a dolog nem volt ilyen egyszerű. Koti érvényesíteni akarta „jogait”. Szörnyű eskükkel állította, hogy Liza a múlt télen elígérte magát neki Lille-ben, ahol három hónapig tartózkodtak. Egyébként itt halt meg Nistero, Koti apja. A gyász megakadályozta a fiút abban, hogy megkérje Liza kezét, de a lány — állította Koti — ígérte, hogy megvárja. Boldog lesz, hogy nem lesz anyósa. Kotinak ajándékozott egy sálat és… megcsókolta! Devla! Mit állít ez itt?! Szégyen az egész családra! Liza egy fiúval beszélgetett! Liza megcsókolt egy fiút! Felelnie kellett volna gaztettéről övéi előtt. De amilyen vadul állította Koti a vádakat, úgy tagadott Liza is és hazugnak nevezte a fiút. Minden esetre, az ügy súlyos volt, Betenit komoly támadás érte. Azonnal kriszt rendeztek. Ki is volt a bíró? Már elfelejtettem. Azt hiszem, egy Colomban. aki egyik féllel sem állt rokonságban. Kotit, mint lazsavot (a mi jogunkban pretium honorisnak mondanánk) 20 000 frankos büntetésre ítélték. Abban a korban ez körülbelül húsz dollárt ért. A Nistero családnak, amely kötelezően szolidáris volt Kotival, ez nagy érvágást jelentett, de kifizették.
A harmadik nap, újabb felvonás. Az ügy újabb fordulatot vesz. Koti döntő érvvel tér vissza.
— Fizettem, ahogy a krisz határozta. De megismétlem a kijelentésemet: Liza nekem ígérte magát. Követelem a házasságot. És hogy a becsületemet bizonyítsam, szolachot akarok a megjelenés barlangja előtt, gyertyával a kézben.
A szolach valóságos istenítélet. Az ellenfeleknek ünnepélyesen meg kellett esküdniük az állításukra egy ikon előtt vagy még inkább egy templomban.
Koti láthatóan határozott volt a jogaiban. Őszinte, magabiztos fiú ez. De kényszerítsük-e a szegény Lizát akár arra, hogy hamis esküvel terhelje meg a lelkiismeretét, akár arra, hogy büntetésből feleségül menjen a fiúhoz egy kamaszkori flört miatt? Félrevontam Kotit: illetlennek tartanék egy szolachot a barlang előtt. Lizának joga volt megváltoztatnia a véleményét. Hiszen a történtek ellenére is még szabad. Meg aztán túl soká elhúzódott ez az ügy Lourdes-ban. Jobb lenne másutt és máskor visszatérni rá.
— Máskor! Másutt! De Yoska, ha most elmenekülnek, tudom is én, hova mennek, a kedvük szerint férjhez adják a lányukat és mikor fogom újra megtalálni őket? Az elmúlt három napban a fivéreim és én teljesen kiforgattuk a zsebünket. Nem. Ez az utolsó esélyem. Nem akarok Lizáról lemondani. Szeretem, és tudom, hogy ő is szeret. De a családja előtt szégyelli és megjátsza magát.
Hátra volt a találkozás Lizával. Különösebb fáradság nélkül elértem, hogy kettesben beszélgessek vele a lakókocsiban.
— Akarod — mondtam neki —, hogy megkérjem a romákat, tekintsenek el ettől a szolachtól, ami nem volna illendő a barlang előtt?
— Ó igen — válaszolta —, kérd meg őket!
Beszéltem az egész társasággal. De ki lett volna olyan naiv, hogy ne fogja fel, Liza visszalépése felért egy vallomással? Még be sem fejeztem a szavaimat, amikor kiabálni kezdtek: Liza hazudott! Az anyja rosszul lett, fel kellett éleszteni.
Később egyesek a szememre vetették, hogy Lizát kényszerítettem, akarata ellenére menjen férjhez. De a játszma még nem ért véget. Beteni még visszatarthatta a lányát. Több órába került, mire elfogadta a ploszkát, a szalaggal átkötött üveget, amit Nistero családja kitartóan nyújtogatott felé. Amikor este visszatértem a lakókocsikhoz, éppen hallottam az örömteli kiabálást. Beteni igent mondott!
Másnap szétszóródtak a városban, hogy megvegyék az élelmet, bakokat és deszkákat szerezzenek egy nagy asztal felállításához. Volt elég üres sörösláda, hogy minden férfinak jusson szék. Egy bárányt nyársra tűztek és lassan minden megérkezett, amire szükség volt az esemény ünnepélyessé tételéhez.
Lizát a nővérei és az unokanővérei fehér szaténba öltöztették. Szegény Liza! — jegyeztem meg szomorú arca láttán. De Luludzsi, Yek lánya csak mosolygott:
— Ne izgulj, Yoska, szereti Kotit és nagyon boldog.

…Cigányországban az erkölcsi szabályok hajlékonyak, de az elvek egészségesek. A szilárd és termékeny házasságról vallott felfogás általános, de hol nincsenek szerencsétlenségek, gyarlóságok? Vannak csoportok, nevezetesen a nomádoknál, ahol az unokatestvérek közötti házasság szinte szabály. A törzsek ritkán találkoznak és a legtöbb alkalommal szemben állnak egymással. A szülők baráti és védelmező környezetben akarják a gyerekeiket elhelyezni. Ennek az elvárásnak csak a szűkebb család felel meg. A testvérházasságok következményeit az abnormálisnak tekintett, kívülről jött kapcsolatok egyenlítik ki: lányrablás, a társadalom peremén élők befogadása. Egyszerre találunk vérfertőzést és vérkeveredést. Nincs a cigányoknál kevertebb faj: Németországban találkoztam feketéktől született mánus fiatalokkal, a náci üldözések miatt megözvegyült és amerikai katonákkal vigasztalódott asszonyok fiaival. Ismerek fél-arabokat, eurázsiaiakat, amerikai indiánok fiait. Mindeközben, ezer évnyi exodus után meglepetten látunk olyanokat is, akikre azt mondanánk: egyenes ágon Pakisztánból származnak. Misztérium és a kromoszómák…
A rokonházasságok erősítik a törzs szellemét; azzal a kockázattal járnak, hogy fogyatékosok jönnek világra, de a jó tulajdonságokat is halmozhatják. Az idegenek beházasodása felfrissíti a csoport vérét és . mérsékli az unokatestvérek, esetleg a még közelebbi rokonok közötti egyesülés néha lesújtó következményeit. Láttunk nagybácsi és unokahúg, sőt fivér és nővér közötti vérfertőző házasságot is. Ezt a gyakorlatot a nagy cigány liberalizmus ellenére is helytelenítik és megvetéssel elutasítják.
Könnyebben elfogadják viszont a többnejűséget. Nem gyakori, de minden csoportban ismerünk néhány esetet.
De milyen mértékben ismerik el a polgári hatóságok és az egyház ezeket a házasságokat? Először is azt kell válaszolnom, hogy Cigányországban általában nem csinálnak gondot e kérdésből. Ha „rendezni” kívánnak egy házasságot, azt utólag teszik meg. Jó ideje már, hogy az egyezséget megkötötték, a környezet jóváhagyta és a baro Devel termékennyé tette, amikor végül a gádzsók törvényeive! is egyeztetik. Kell-e egy lelkésznek vagy apácának azon buzgólkodnia, hogy Béro és Mémene elhatározzák: régi-régi együttélésüket törvényes formába öntik? Néhány paptestvér ragaszkodik ehhez a szabályhoz.

Cigányországban is vannak válások, elhagyások, házasságtörések. És vannak kiváló családok is, ahol szeretetteljes légkörben és egészséges erkölcsben nőnek a gyerekek. Ez utóbbi esetben vajon érdemes-e erőltetni egy ceremóniát, amely azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a szentséget látszólag egyszerű adminisztratív eljárássá fokozzuk le? Vajon nem étnek ezek az emberek máris a házasság szentségében, noha a törvényes formának különféle okból a rendes időben nem tettek eleget?
Emlékszem egy fiatal mánus párra, akik lemondtak a szöktetéses házasságról azért, hogy példát adjanak a népnek arról, miként kell az egyházi törvényeknek készségesen alávetnünk magunkat. E példamutatást inkább elfogadták, mint választották. A Lourdes-i zarándoklatot választották a szertartás keretének. Mindent előkészítettek: az esküvői ruhákat, a fényképészt, a zenészeket, csak… csak éppen a lakodalom a zenészek szerény itatgatására szorítkozott. Mély benyomást tettek rám a menyasszonynak az esküvő előtt néhány nappal megfogalmazott gondolatai. Aggályai voltak, amiért erőszakot tesznek a szokásokon, valami módon megmásítják a környezetüket, amelyet — úgy hiszi — nincs joguk kioktatni.
A vélemények nem voltak egyöntetűek. Egy mánus egészen addig ment, hogy ezt mondta: „Ha az én fiam így házasodna meg, megölném.” Az is igaz, hogy később a szertartást nagyon szépnek tartotta és kész volt változtatni a véleményén.

(Folytatjuk)