mióta az eszem tudom arra törekedtem mindig hogy megértselek:
hogy lehet az hogy te magad működsz még amikor semmi egyéb se tölti be hivatását,
hogy nem törsz össze amikor a csont is humusszá porlad,
elcsontosodnak a csillagok.
mióta megengedted hogy nézhesselek téged
szenvedek, azt látva hogy érdes bőröd
gyémántnál keményebb horzsköve ráncossá tesz, semmivé koptat,
hogy párjavesztett dolgokat gyűjtök koponyámba,
hogy mint vén csipás bátyó vonszolván lábaimat és motyogva
nem lettem legalább okosabb: vén húsom
nem tud többet rólad mint a valamikori fiatal.
úgy fogok meghalni hogy nem ismerlek, ki vagy.

ha egyszer szabad látnom téged, mért nem engeded láttatni magad?
mért lesz belőled hering, villamos és napkorona?
milyen összefüggést rejtenek az ajkak és a gyárak
egy veréb csontváza és a tér-idő?
a szimbólum és a létező dolog?
nem tudok összeilleszteni semmit semmivel.
egy pillanatra adj nekem erőt hogy kigondoljalak
hogy ne legyél lázálom vagy kulturális jelkép
hogy valóságosnak érezzelek
utána eltiporhatsz.

az iskola-játék négy kockájába ugrálva a végtelenségig
napsütötten és esőverve
könyveket olvasva amelyek soha semmit sem mondanak
beszédeket hallgatva amelyek semmit sem jelentenek
ekképp fognak telni-múlni napjaim.
eltemettem magamban a gyermeket aztán a serdülőt is eltemettem
látni fogom amint meghal bennem a fiatal és megszületik az öreg
hallani fogom az öreg rettenetes vartyogását amint megszületik
a saját mellemből, az én bordáimból fog megszületni
de senki, senki nem fogja meglátni az öregember halálát
hetvenszer megkerülöd a napot
harmincezer alkonyat
hét szín összezsúfolva egy centiméternyi széles színképen
amelynek hossza innen a holdig ér.
kirakatok. szolgálat. szerelem.
beléptijegyek. könyvek. színház.
festmények. lepkék. metro.
nappal. éjszaka.
fák. hold. csillagok.
hagyma. vaj. konzervek.
szex. versek…
aztán a termeszvár egyik oldalára eldől.
jön az eszkavátor és elegyengeti. valódi
győzelem nem létezik. legfennebb lélektani:
a misztikus rózsa. mandala.
mit tudom én. extázis-technikák.
de mutassatok nekem élőben egyetlen megváltott embert
ki találta meg a kiutat a tekervényesfalú házból?
s a vágóhidak fejszéje elől ki menekült meg?
az intellektus se lehet megoldás tudom. és mi a szerelem?
és hinni mit jelent. a kis egérke, aki te vagy
inkább táplálja macskák ezer trillióit
ne áltassuk magunkat emberek.

ha egyetlen szemgolyó lenne egész agyam
s az arcom rajta a szembogár
akkor sem vehetnélek észre mivel a világ
mint zöldhályog terjeszkedik a koponyámon.
de ha egész világ egyetlen szem lenne s rajta a pupilla
én magam, nem láthatnálak meg akkor sem. lehet a gyermek is
azt kérdezi az anyaméhben
s kétkedik látva maga körül az éjszaka sötétjét
van-e édesanyja. és éppen ő lesz az
aki látni fogja meghalni a saját édesanyját.

boldogtalan vagyok. nem lehetek ura saját életemnek
mint repülő a pilótafülkében, aki azt látja hirtelen hogy minden mutató
bolond forgásba kezd a műszerfalon és betódul a füst a kabinba
és eltűnik fölüle az ég és azt látja alant: a föld egy nagy kerék
és a vetések sárga négyszögei és zöld
négyszögei forgásba kezdenek
és az egyik négyszög növekedik egyre és az egyik magányos tölgyfalomb
felfújódik mint egy ballon
és bumm.

Bartha György fordítása

(Mircea Cărtărescu: Plurivers, vol.II. Ed. Humanitas, Bucureşti. 252- 254.)

1. Borbáth István Ágoston:
   2020. május 5. 15:30

   Egyszerűen nem találok szavakat.Óriási vers óriási fordítása.Boldog vagyok,hogy elolvashattam.Köszönöm:Erzsike

2. Bartha György:
   2020. május 6. 04:29

   Cărtărescu nevében is köszönöm. Mulţumesc.