Medve Ákos tranzit szenátor lepecsételte kávéval vadonatúj galambszürke öltönyét. Bár egy ilyen malőr őt nem szokta különösebben megviselni, most mégis felbosszantotta. Ha visszamegy a szállodába, ruhát cserél és a foltos zakót elviszi a tisztítóba, akkor túl sok időt veszít, márpedig szeretett volna sötétedés előtt megérkezni Szénaaljára, ahol három napra kivett egy szobát az üdülő egyik félreeső panziójában. A diszkrécióra azért volt szükség, mert Medve a barátnőjével, Boldog Harmóniával együtt szerette volna kipihenni a törvényhozói munka fáradalmait s az indiszkrét tekintetek, netán valami paparazzik nemcsak alaposan megtépázták volna a honatya tekintélyét, de akár a következő mandátumát is kétségessé tehették volna.
Medve már minden holmiját becsomagolta és épp Harmóniát várta a lány munkahelyével szemben lévő kávézóban, amikor a baleset megtörtént. Régóta tervezte, szervezte ezt a rövid kirándulást, s most, amikor már csak percek választották el az indulástól – Harmónia bármelyik pillanatban betoppanhatott –, épp akkor esett folt a ruháján (a becsületén, már korábban is, de az nem zavarta). Amint sikerült kissé lehiggadnia, úgy döntött, hogy már nem fordul vissza, inkább megállnak útközben valahol és vásárolnak egy másik ruhát. Különben is egy üdülőbe sportosabb – ahogyan manapság mondják: casual – szerelésben illik menni, nem nyakkendősen.
Boldog Harmónia azonnal észrevette a kávéfoltot – a nők figyelmét az ilyesmi nem szokta elkerülni –, de nem tette szóvá. Medve ellenben igen, és a kocsiban részletesen elmesélte, hogy miért érzi különösen balszerencsésnek magát.
– Lehet, hogy ez valami égi figyelmeztetés. Talán nem kellene elmennünk Szénaaljára – mondta Harmónia.
– Ne bosszants még te is a babonáiddal. Elmegyünk és kész. Veszett több is Mohácsnál. Lehet, hogy ez a kis kellemetlenség majd még emlékezetessé teszi ezt a pár napot, amit végre együtt töltünk, amikor nem csöng a telefon, nem zaklat a sajtó, nem fúrnak a kollégák.
Szép időben autóztak a fővárosból, Romvárról Szénaaljára. Medve lassan megnyugodott, és átadta magát a vezetés élményének, miközben arra is figyelt, hogy legyen minél kedvesebb és figyelmesebb Harmóniához. Minden sebességváltásnál úgy tett, mintha a kapcsoló helyett véletlenül a lány kezét találná meg, s minthogy ez a játék Harmóniának tetszett, Medve igyekezett olykor merészebb mozdulatokkal is színesíteni az eredeti ötletet. Valójában nagyon vonzódott fiatal partneréhez, s bár azt állítani, hogy szerelmes volt, talán túlzás lenne, de viszonya Boldog Harmóniával mégsem tekinthető egyszerű kicsapongásnak. Ez a tapasztalt, sőt dörzsölt, sokat látott politikus, aki az emberi kapcsolatok dialektikájának is jó ismerője volt, felfedezett valamit Harmóniában, amire maga mindig is vágyott: egy csöndes, kedves, egyszerű, kiszámítható és megbízható társat. Medve felesége – született: Rodica Stratan – teljesen más asszony volt. Nagyon aktív, tele kezdeményezőkészséggel, tenni-akarással, akit Medve nagyon tisztelt, de nem érezte magát mellette családfőnek. Éppen ezért töltötte el nagy elégtétellel, hogy Harmóniát ő irányíthatta. A lány felnézett rá, meghallgatta tanácsait és igyekezett megfelelni elvárásainak. Medve mintha egy személyben az apja és a kedvese is lett volna a lánynak, s e kettős szerep is nagyon hízelgő volt mindkettőjük számára. Jó szóval oktatta, játszani is engedte Harmóniát, s mellette olykor még ő is megfiatalodott. Hazudnánk tehát, ha azt mondanánk, hogy Medve csak szeretőnek tartotta maga mellett Harmóniát, de akkor sem mondanánk igazat, ha azt állítanánk, hogy a szenátor megtalálta élete nagy szerelmét, akivel hátralevő éveit el akarja tölteni. Nem. Medve Ákos tisztában volt azzal, hogy ez a kapcsolata egyszer véget fog érni, ám mindent elkövetett azért, hogy ez minél később következzék be, s lehetőségei szerint igyekezett minél tartalmasabbá tenni viszonyát a lánnyal. Sokat, őszintén és jókedvvel foglalkozott vele. Bőséggel adta neki tanácsait, de az anyagiakat sem sajnálta tőle, s védőkart nyújtott feléje, ha a barátnőjének konfliktusai támadtak. Boldog Harmónia korábban Dumitru Pârvan szenátor irodavezetője volt. Itt ismerkedett meg Medvével, aki kijárta neki, hogy felvegyék a Tranzit Közigazgatási és Belügyminisztérium jogi osztályára előadónak.
Harmóniának kezdetben komoly lelkiismeret-furdalást okozott, hogy viszonya van egy nős férfival, ugyanakkor nem tudott szabadulni a szenátor bűvköréből. Tetszett neki a férfi eleganciája, könnyedsége, műveltsége, humora és jártassága az élet dolgaiban. Úgy vélte, hogy nagyon sokat tanul és fejlődik Medve közelében, ezért egy darabig halogatta a szakítást, majd végképp lemondott róla. Mi több, szerelmes is lett Medvébe, amit nehéz volt lepleznie mások előtt.
Szénaaljára menet azonban Medve és Boldog Harmónia nem a kapcsolatukról és a jövőjükről meditáltak. Egyszerűen örültek egymásnak, az előttük álló néhány nap szabadságnak. Bolondoztak, incselkedtek és sokat nevettek. Útközben megálltak Bürgervárán, ahol a megyeszékhely peremén található bevásárló- és szabadidőközpontban Medve – a lány segítségével – új ruhákat vásárolt magának. Persze, ha már vásárolt, akkor Harmóniáról sem feledkezett meg, aki egy nyári ruhával és egy szandállal lett gazdagabb. Persze mindez időigényes volt, Harmónia több nadrágot, mellényt és dzsekit is felpróbáltatott Medvével, azután pedig nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy végig ne mustrálja a divatboltok felhozatalát ám csak a szenátor unszolására egyezett bele, hogy az neki is vegyen valamit. Medve sztoikusan tűrte a vásárlás megpróbáltatásait és nem tette szóvá, hogy komoly késésben vannak. Bár magában bosszankodott, nem akarta elrontani a hangulatot, ezért azt mímelte – rosszul – hogy neki sincs ellenére az időtöltés.
Már besötétedett, amikor a Csikós tanyához értek. A főúttól távolabb eső panziót a GPS nem ismerte fel, ezért csak némi keresgélés és kérdezősködés után jutottak el oda. Medve akkurátusan – háttal, közvetlenül a fal mellé – parkolt az udvaron, ami fölösleges elővigyázatosságnak tűnt, mert az övén kívül egyetlen más autó sem volt ott. Medve azzal indokolta a körültekintő parkolását Harmóniának, hogy ez a kulturált magatartás, ha érkezik még egy vagy két személygépkocsi, akkor azok is férjenek el az udvaron, arról nem is beszélve, hogy a szállodás esetleg megzavarhatná őket vacsora közben, vagy még intimebb pillanataikban azért, hogy húzzák félre az autójukat, s az ilyesmit bölcsebb elkerülni. A Csikós tanyának egyébként négy vendégszobája volt, udvara pedig kicsi, ezért Medve aggálya nem nélkülözött minden alapot.
Minthogy későn érkeztek, a személyzetet már nem találták ott. Mindössze a tulajdonos lánya fogadta az interneten bejelentkezett vendégeket. Szabadkozott, hogy a félretett vacsorájuk kihűlt már, de ő gyorsan megmelegíti, addig fogadjanak el „a ház részéről” egy kupica szíverősítőt. A szilvapálinka marta Medve torkát, a húslevest tökéletlenül melegítették meg, zsírfoltok úsztak benne, a pörkölt pedig meglehetősen rágós volt és elfelejtették mellőle a kovászos uborkát, pedig a szenátor azt is kért hozzá. Harmónia alig evett egy keveset (pálinkát nem ivott), Medve pedig nem akarta szóvá tenni a hiányosságokat, nehogy felhívja magára a figyelmet. A fogadós lánya közben átöltözött, szatyorral a kezében tért vissza, látszott rajta, hogy ő is menni készül, ezért Medve is hamar befejezte a vacsorát, a felajánlott vörösbort (ugyancsak a ház részéről) épp csak megnyalta (savanyúnak is találta) és visszavonultak Harmóniával az ő szabványaikhoz képest spártainak nevezhető hálószobába.
Másnap reggel Medvét és Harmóniát már a panzió tulajdonosa, Kozák Szabolcs fogadta. A kereskedő hamar felismerte Medvét és azonnal szilvapálinkával kínálta. A reggeli is bőségesebb lett, mint általában, ami aggasztotta a szenátort, mert sejtette, hogy az ilyen szíveslátásnak ára van, biztosan megkérik majd valamilyen közbenjárásra (ezen előérzetében nem is csalatkozott). Medve igyekezett udvariasan, de tartózkodón viselkedni. Ennek ellenére nem úszta meg, hogy Kozák az asztalukhoz üljön és elpanaszolja, hogy milyen nehéz a kisvállalkozók élete, akiket nemcsak az adóhivatal, de a polgármester is rendszeresen megsarcol és „igazán tenni kéne má’ valamit, hogy a kisvállalkozók is megéljenek ebben az országban, ne csak a multik, hogy a nyavalya törné ki mindahányat”. Politikusi pályája kezdetén ilyenkor Medve még nagy ívű eszmefuttatásokat tartott arról, hogy miként kellene megreformálni a közigazgatást és a pénzügyi szabályozást, hogyan kellene kiépíteni a vállalkozásbarát államot, most azonban csak hallgatott, nem akart semmilyen kapaszkodót nyújtani Kozáknak ahhoz, hogy közbenjárását kérje. Másrészt jelezni kívánta házigazdájának, hogy nem kíván vele társalogni. Kozák azonban nem értette, vagy nem akarta megérteni Medve jelzését, s gyorsan előadta, hogy szerinte miképpen kellene módosítani az adótörvénykönyvet ahhoz, hogy „ne nyomorítsák meg teljesen a kisvállalkozót, mer’ a multiknak bezzeg kedveznek, hogy a nyavalya törné ki mindahányat”. Medve kelletlenül hümmögött rá, hogy majd meglátja, mit tehet és, hogy konzultálnia kell pénzügyi szakemberekkel. Már elszokott attól, hogy könnyelmű ígéretekkel növelje átmenetileg a népszerűségét, tudta, hogy a teljesíthetetlen vállalások visszaütnek, s a végén többet veszít, mint amennyit nyer a „lakossági kapcsolataiból”. Kozák nem tartotta elégségesnek Medve vállalását és tovább győzködte a szenátort, aki azzal vetett véget a beszélgetésnek, hogy felállt az asztaltól és elindult a szobája felé.
Dávidhalmára akartak kirándulni aznap, megcsodálni a tájat, sétálgatni, fényképezkedni egy kicsit, utána egy könnyű ebéd következett volna Bürgervárán (Medve jól ismerte az ottani vendéglőket), majd átautóztak volna Fakófüredre, ahol a helyi termálvízben felüdíthették volna magukat. Medvének csak a program első része nem tetszett, ő ugyanis nem rajongott a természeti szépségekért, a gyalogtúrázás untatta és fárasztotta is, de nem akarta kedvét szegni Harmóniának.
Viszonylag nagy utazótáskát cipelve ereszkedett alá Medve a lépcsőkön, mögötte Harmónia szökellt vidáman merész miniszoknyában és egy rózsaszínű pólóban. A szenátor odaintett Kozáknak és ment a kocsija felé. Már elhelyezte a nagy táskát az autó (BMW) csomagtartójában amikor észrevette, hogy a panzió bejáratát egy másik jármű torlaszolja el. Bosszúsan fordult vissza a recepcióra. Kozáktól megtudta, hogy az autó egy újonnan érkezett vendégé, akit viszont most nem lehet zavarni, mert épp zuhanyozik („merthogy hallani azt, amikor folyatják a vizet”). Medve nem tehetett mást, bosszúsan leült és rendelt még egy kávét, közben haragját alig leplezve fújt nagyokat maga elé. Harmónia nyugtatgatta, de ettől a honatya csak még idegesebb lett. „Talán mégsem volt jó ötlet ez a kirándulás. Látod, hogy egyik kellemetlenség a másikat éri” – mondta mintegy maga elé és meg sem hallotta Harmónia vigaszait, hogy oda se figyeljen egy ilyen apróságra, inkább örüljenek annak, hogy szép az idő és egy gyönyörű nap előtt állnak. Medve nem válaszolt, inkább elővette a telefonját és azon játszott, így próbálva meg elkerülni azt, hogy Kozák ismételten lobbizzon nála az adótörvénykönyv módosítása érdekében.
Jó húsz perc múlva lejött szobájából – meglehetősen ráérősen – egy negyven év körüli, kicserzett bőrű, viszonylag sportos alkatú férfi. Kék színű sportmelegítőt és tornacipőt viselt, hóna alatt egy autótáskával érkezett. Kozák szívélyesen fogadta, s megkérte, hogy tegye szabaddá a kapubejáratot, mert az úr – és Medvére mutatott – ki szeretne menni. „Sajnos nem lehet” – mondta a vendég és már fordult is vissza. Erre Medve odament hozzá.
– Elnézést uram, de kirándulni szeretnék menni autóval. Az ön kocsija eltorlaszolja az utat. Miért nem akar kiállni onnan?
– Nem tehetem.
– Akkor adja ide az autó kulcsát, majd én elviszem onnan.
– Azt sem lehet.
– Nézze, uram. Amit tesz az nemcsak udvariatlanság, modortalanság, de törvényellenes is. Nem korlátozhatja senkinek a mozgási szabadságát.
– Nem korlátozom. Elmehet. De nem viszem el az autómat.
– Akkor kénytelen leszek a törvényes utat követni és kihívom a rendőrséget.
– Már itt van – ezzel az új vendég elővette autós táskájából az igazolványét és Medve elé tárta.
– „Cornel Bretfelean, fogalmazó. Bűnügyi rendőrség” – olvasta Medve kissé hitetlenkedve. Akkor végképp nem értem, hogy miért akadályoz abban, hogy elmenjek. Önnek kellene legjobban tudnia, hogy…
– Én csak a munkámat végzem.
– És netán az a munkája, hogy engem ne engedjen ki?
– Most éppen az.
– És mi az indoka?
– Ezt az utasítást kaptam.
– De miért, eljárás van folyamatban ellenem?
– Nincs.
– Akkor?
• Nem tudom és nem is érdekel. Az én dolgom csak annyi, hogy a kapuban álljak az autóval, s addig ne menjek el, amíg arra utasítást nem kapok.
– Szeretnék beszélni a főnökével.
– Azt lehet.
– Adja meg a telefonszámát.
–Azt nem lehet.
– A nevét.
– Azt sem.
– Rendben, akkor majd utánajárok.
Medvét a szívinfarktus környékezte, amint visszatért a szobájába. Telefonján kikereste a rendőrségi ügyelet számát. Felhívta őket és magyarázatot kért. Türelemre intették, kérték, hogy várjon, majd jelentkeznek. Fel, s alá sétált idegesen a szűk szobában. Harmónia érezte barátja idegességét, ezért meg sem mert szólalni, de különben sem voltak ötletei.
Medve előbb a Belügyminisztériumba telefonált. A minisztert „nem tudták kapcsolni”, az illetékes államtitkár külföldön volt, a vezérigazgató épp egy gyűlést vezetett, végül egy osztályvezetővel kellett beérnie, aki megnyugtatta, hogy biztosan valami félreértésről van szó és majd utánanéz annak, hogy mi történhetett.
– Nem tehetünk mást, mint azt, hogy várunk. Remélem az a tisztviselő majd intézkedik.
– Addig játszunk valamit. Tudom, hogy buta kis ötlet, de amikor gyerekek voltunk és esős idő volt, akkor olyasmit játszottunk, mint ország, város, vagy barkochba. Esetleg torpedót, tudod azt, amikor el kell süllyeszteni a másik hajóit.
– Attól tartok, hogy tényleg valami ilyesmivel kell elüssük az időt.
– De megindulhatnánk gyalog is. Itt nagyon szép a táj.
– Ez igaz, de ha közben megoldódik a kérdés és ez az alak elviszi az autóját, akkor arról mi hogyan értesülünk?
– Majd meghagyjuk a recepciósnak, hogy hívjon fel.
– És ha nem lesz hálózati jelünk? A hegyekben amúgy is problémás a mobiltelefon használata.
– Nem mennénk messzire.
Végül Medve beleegyezett egy rövid gyalogtúrába. Séta közben azonban állandóan a telefonját vizsgálgatta. Ugyanakkor olyan érzése volt – s ezt Harmóniának többször is elmondta –, mintha valaki követné őket, esetleg fényképeket is készítene róluk. Minden felbukkanó turistában a titkosszolgálatok ügynökét vélte felfedezni, különösen akkor, ha az illetőnél fényképezőgép is volt. Így még a tervezettnél is hamarabb visszatértek a panzióba. A rendőr kocsija még mindig eltorlaszolta a bejáratot. Medve pedig nem tudott kapcsolatba lépni azzal a minisztériumi osztályvezetővel, akivel korábban beszélt. Felhívta egyik kollégáját, aki a Szenátus honvédelmi bizottságának a tagja, hogy megszerezze tőle a miniszter, vagy valamelyik államtitkár személyes mobilszámát. Kiderült, hogy kollégája sem rendelkezik ilyesmivel, de – miután némi unszolásra elmondta, hogy milyen ügyben kereste volna meg a belügyi vezetőket (merthogy meglehetősen kínos és személyes ügyről volt szó) – Gelu Păcurar (így hívták Medve kollégáját) megígérte, hogy segíteni fog. „De Gelu, kérlek diszkréció mindenekfölött, nem szeretném, hogy a sajtó megszimatoljon valamit, inkább itt ülök egy hétig és malmozok az ujjaimmal” – zárta le a beszélgetést a szenátor, akit Păcurar biztosított a legteljesebb lojalitásáról „elvégre férfiak vagyunk, még ha a mi korunkban ez nem is mutatkozik meg mindig kellőképpen egyértelműen … hehehe”.
Păcurar este szólt vissza. Azt mondta, hogy sajnos nem tehet semmit, ha intézkedne, akkor a dolog nyilvánosságra kerülne, ezért, jobbnak látta, ha eltekint a nyilvánvaló jogsértés hivatalos orvoslásától. Szerinte – bár semmilyen biztosítékot nem kapott – a helyzet egy-két nap alatt megoldódik, ennél többet most – különösen telefonon – nem mondhat.
Medve egész éjszaka nem aludt. Még az is megfordult a fejében, hogy szakít Harmóniával és lemond a szenátori mandátumáról is, csak kerüljön ki a szolgálatok látóköréből, mert azok után, amit Păcurar mondott, aligha lehet kétséges, hogy az ő akciójukról van szó. Csakhogy nincs hová visszatérnie. Volt munkahelye megszűnt. A nyugdíj még messze és ugyan ki alkalmazná ötvenkét évesen? Arról nem is beszélve, hogy szaktudását meghaladta az idő. Tizenhárom éve, amióta úgymond népképviselő, elfelejtette a szakmáját, helyette viszont nem tanult meg semmit. Pontosabban, azt, amit politikusként elsajátított, a civil életben nem tudja értékesíteni. Talán egy lobbi-csoportot kellene létrehoznia, hogy az úgynevezett kapcsolati tőkéjét kamatoztathassa. Csakhogy Tranzíciában nincs lobbi-törvény, s az, amit Amerikában lobbinak neveznek, itt befolyással való üzérkedés, korrupció, megvesztegetés és egyéb ilyen büntetőjogi kategória. „Nincs kiszállás a mókuskerékből (no jó, luxus-mókuskerékből)” – állapította meg magában hajnaltájt, miközben Harmónia egyenletes szuszogását hallgatta maga mellett. A lány édesdeden aludt.
Délelőtt sakkoztak, malmoztak, barkochbáztak Harmóniával. Medve valamelyest megnyugodott, vagy legalábbis ezt színlelte (mindenesetre már nem telefonálgatott). Elannyira, hogy ebéd után már le is heveredett Harmónia mellé. Még kacagni is volt kedve, amikor a lány csiklandozni kezdte. Már-már továbbléptek az örömök ösvényén, amikor kopogtak az ajtón. Medve megigazította ruháját és ajtót nyitott. Cornel Bretfelean állt mosolyogva az ajtóban.
– Örömmel közölhetem, hogy küldetésem véget ért. Pár percen belül szabaddá teszem a kijáratot. További kellemes időtöltést kívánok és örülök, hogy megismerhettem.
– De mégis mi volt ez az egész komédia? Mit akartak elérni?
– Mondtam már, hogy ez nem az én dolgom. Csak végrehajtó vagyok. De talán figyelmeztetni akarták valamire, amit elfelejtett. Ki tudhatja…

1. Bodor Tamás:
   2020. május 6. 06:39

   Kellőképpen mindig megmutatkozik, hogy a szerző tud irni, a nyavalya törné ki a humorát !

2. Székely Ervin:
   2020. május 6. 11:07

   Kösz, Mesterem.