Mítoszkritika történelemhamisítással: Miért ábrázolják Mátyás királyt gyilkosként?

Jancsó Miklós „Oda az igazság” című filmjének elemzése képről képre

A 2010-es Filmszemle nyitófilmjeként bemutatott „Oda az igazság” az ismert történelmi tények ellenére Mátyás királyt gyilkosként, báburalkodóként, kicsinyes, anyagias emberként, saját megöletésével egyetértőként ábrázolja. A film az igazságos uralkodó pedagógiai értékű legendakörét támadja. Az idealizáló emlékezetnek nincs ugyan minden mozzanatában alapja, de ez a mitológia sajátja. A demitizálásnak is van létjogosultsága, de csak a tények alapján. A rendező viszont hamis történelmi tényekkel demitizál, ami egy másik mitológia. Az eltorzított emlékezetnek nincs több létjogosultsága, mint a megszépítettnek, sőt, a káros, mert így a magyar identitást támadja.

„A közösség számára az a fontos ebben a folyamatban, hogy azonosítani tudja magát a mítikus történelem vagy történelmi mítosz hősével. A hagyományokat őrző és konzerváló mitológiai rendszernek identitáserősítő szerepe van. Ez ma a legfontosabb társadalmi ereje a hajdan volt mitológiáknak.” (Hoppál Mihály. 1998: 29., Hoppál kiemelése)

A film plakátja furcsa fotót tartalmaz. Közeliben látható egy szem és a szemhéjhoz egy élével nekitartott kés. A kés ismerős a filmből, a szereplők állítása szerint ez olyan legendás penge, amivel a készítője kivágott egy fát, és utána még meg tudott vele borotválkozni. Ez a kép nincs benne a filmben, a kést nem tartják senki szeméhez. A fotón nem is lehet felismerni a szereplőt, mivel csak kis részlet látható az arcból. A plakát így inkább Luis Buñuel Andalúziai kutya (1929) című filmjére utal annak nyitóképe révén. Ott egy szemgolyót vágnak el egy borotvapengével. Jancsó más filmjeivel vagy filmjeiben is hivatkozik Buñuelre: pl. Anyád! a szúnyogokban (1999). A film szürrealizmusra való utalás ürügyén valójában posztmodern módon értékrelativizáló és értéktagadó. Az Andalúziai kutyával (1929) ellentétben az Oda az igazságnak (2010) van elmesélhető története, csak az nem hagyományos narratív eszközökkel kerül a néző szeme elé, hanem retorikus-szimbolikus sűrítettséggel és áttételességgel. A film folyamatos nézés során befogadhatatlan, értelmezhetetlen. Szimbólumok, zenei betétdalok, asszociációk és mindenféle hangulati elemek révén zsigeri szinten hat, közvetlenül a tudatalattira, így a néző nem képes a tudati szűrőn keresztül kritikailag befogadni az időtartamuk szerint is meghatározott, mozgó képek tartalmát. Manipuláció történik. A film a néző szeméhez tart villanó kést.

A film rendezője egyik interjújában nyilatkozta, hogy zavarta őt a Mátyásról keltett sok alaptalan legenda, és ezért úgy döntött, hogy inkább „lássuk az igazságot”! (2010. II. 6.) Csakhogy Jancsó a mítoszt nem az ismert és elfogadott tények alapján kívánta lerombolni, hanem a tények meghamisítása révén. Adott esetben indokolt lehet a demitizálás és a deheroizálás, de semmiképpen sem történelemhamisítás eszközeivel.

Rendkívül agresszív tett, és semmilyen pozitív kifejletre okot nem adó eljárás nekiesni a magyar kultúrában mélyen gyökeret vert igazságos király mítosza szétrombolásának. A Mátyás-kultusz elterjedése nem magyarázható pusztán Heltai Gáspár megszépítő meséivel, ahogyan Jancsó állítja a fenti interjúban. Egy legendakör elterjedéséhez megfelelő fogadókészség is szükséges, és ez Heltaitól függetlenül is megvolt és megvan a magyar népi és elitkultúrában. Heltai szüzséinek többszöröse ismeretes ma már Mátyás királyról. Az igazságos uralkodó mítoszának ráadásul volt/van alapja. Ha nem lett volna, akkor se feltétlenül kell lerombolni az igazságba vetett hit hagyományát. Mátyás királynak olyan erős kultusza van, ami szinte semmi mással nem hasonlítható össze. Magam is láttam nem egy olyan emlékművet, amelyen Mátyás királyt a szentháromság közé emelik: „Szűz Mária, Jézus urunk, Mátyás király – fényük beragyogja lelkünk.” Ezzel vitatkozzon, aki tud.

A rendező és a film alkotói egymásnak és önmaguknak is ellentmondó nyilatkozatokat tettek a film tényeivel és a valóságreferenciával kapcsolatban. A ködösítés és a tagadás oka az, hogy a zavaros kép-hang retorikával következmények nélkül mondhassák el a súlyosan valótlan és romboló szándékú állításaikat a magyar történelemről, mitológiáról, nyelvről, irodalomról.

A film a történelmi és kulturális ismeretek nélkül érthetetlen és értelmezhetetlen, mert rengeteg utalással és asszociációval él. A történelmi és az irodalmi hivatkozások ismeretében ugyanúgy érthetetlen a film, mivel más alapvető, ismert és elfogadott tényeknek viszont ellentmond. Olyan, mintha sztereó képet látnánk. Egyik szemünkkel a fotót (ismert tényeket), a másikkal a rendező durva karikatúráját. Az eredmény csak káosz, illetve a romboló, rossz érzés pathosza.

Bármely népnek a mitológiáján gúnyolódni a súlyos kulturálatlanság kategóriája. A mitológia sohasem igaz vagy hamis, hanem elfogadott vagy nem. Ha ma, a harmadik évezred elején is sokan fontosnak tartják ápolni a bölcs és igazságos uralkodó emlékezetét, akkor valaki eleve csakis közösségromboló szándékkal foghat neki demitizálásnak és deheroizálásnak. Ha hamisít is hozzá, akkor mindenképpen.

A filmben Mátyás király báburalkodó, akit még a saját informátora is nyíltan megtéveszt. A fikció szerint saját kezűleg lőtte le riválisát és később a segítőit; eladta saját vitéz felfedezettjének, Kinizsi Pálnak a nevét, címét és a vagyonát. Főurai elzálogosították a magyar Szent Koronát, és ő ezen csak bosszankodni tudott. Úgy hagyta megmérgezni magát, hogy közben tudta, a gomba, amelyet eszik, az mérgező.

A tények ezzel szemben azok, hogy Hunyadi Mátyás az egyik legerősebb kezű magyar király volt, aki két jelentős trónfosztási kísérletet is elhárított, egyiket egészen fiatalon. Nem ő árulta el Kinizsi Pált, hanem fordítva, és ő is csak a halála után. A hatalmi harcokban külföldre került (és nem elzálogosított) koronát Mátyás váltotta vissza III. Frigyestől 80000 forintért.

A film első képkockáin témamegjelölő életkép látható: Mátyás egyik kalandor segítője és az ő megkettőződése ülnek egy magas vár tövében, és szembenéznek a kamerával. A betyár úgy kettőződik meg később, hogy a király saját kezűleg lelövi őt. Esernyőt tartanak maguk fölé, és ez arra utal arra, hogy régi eseményeket a mára kell vonatkoztatni, egyben önidézet, az esernyő a gyávaság szimbóluma: A mohácsi vészben (2003) a magyarok azért nem álltak ki a törökökkel harcolni, mert az eső elől esernyő alá húzódtak.

A történet messziről indít. Gazdátlan fehér ló legel egy réten. A fehér ló pedig a magyar történelem és mitológia kiemelt szimbóluma. Benne van a magyar eredetmítoszban (Fehérlófia), és a honfoglalás történetében. A kies réten legel a magyarok Kárpát-medencei tartózkodásának jogalapja. A kép, a szimbólum arra utal, hogy a magyarságot történelmi-mitológia perspektívában fogja tárgyalni a film, és ez így is van: az erős Magyar Királyság hanyatlásának időszakát mutatja be a végzetesnek bizonyuló török hódításig.

Egy fehér csuhás szerzetes (Bánki Gergely) áll a vár udvarán, és hosszan beszél. Ő mondja el az egyik témamegjelölést a korábbi filmek kislányai helyett: „Teli vagyunk bábuval. Játékszerrel. Mihez kezdjünk velük? Csináltassunk nekik bajuszt? S kössünk kardot a derekukra? Vagy bujtassuk frakkba őket, hadd politizáljanak? Mi egy mikroszkópon át nézzük, hogy mit csinálnak? Vagy építsünk színházat? Tennünk kell valamit. Tennünk kell valamit! Foglalkozzunk mély gondolatokkal. Vizsgáljuk meg, mért áll meg három lábon egy szék, mért nem áll meg kettőn? Mért a kezünkkel töröljük meg az orrunkat, és nem a lábunkkal, mint a legyek? Gyűjtsünk hangyákat, s számozzuk meg őket!”

A beköszöntő szöveg nem tűnik idézetnek, annál egyszerűbb, silányabb, modorosabb és célzatosabb. A hatalomról és a mai politikáról akar ítéletet mondani a film. Ez, sajnos nem sikerül. Semmit sem tudunk meg a hatalom, az intrikák lélektanáról, összefüggéseiről. Se a régiről, se a mairól. Az egész bohózatnak, improvizációnak tűnik, valójában azonban a hatalom kritikájától független nemzettudat-provokáció. Nem tudni, Gelencsér Gábor a 2010-es filmszemléről szóló összefoglaló írásában milyen alapon állítja, hogy Jancsó „fáradhatatlanul, egyre bölcsebb rezignációval mesél a hatalom, a pénz, a politika, az érdekek szövevényes, cinikus, kiismerhetetlen mechanizmusáról”. (Finomhangolás, Filmvilág, 2010/4.) Gelencsér ugyan azt is elismeri, hogy Jancsó „ahogy eddig, most sem tisztázza, csupán újrarendezi a zűrzavart (vagyis nem csap be), s ezzel próbálja megfosztani a káoszt a kiismerhetetlen, démoni hatalmától.” Jancsó viszont – Gelencsér meglátásával ellentétben – becsap, mert nincs mondanivalója a hatalom természetéről, csak a történelmi parabola ürügyén gúnyolódik a magyar nemzeti értékeken és szimbólumokon.

A cselekménysor a fehér csuhás bevezetője után is koreografált jelenettel folytatódik. Egy másik szerzetes (barna csuhában) játssza hegedűn az Apor Lázár táncát (a Kájoni-kódexből) a vár tövében. Táncolnak hozzá néptáncos lányok, és jönnek kék (mondhatni: proletár színű) köpenyes főúri szolgák. A fák közt egy Konradin nevű, nem magyar, de Magyarországon élő főúr fojtogatja a meztelen parasztlányokat – unalomból. A homokórán figyeli, a lány mennyi idő alatt múlik ki. Hogy miért épp Szicília és Jeruzsálem egykori királyának (1254 – 1268) a nevét viseli a fojtogató, azon gondolkodjon el a kedves néző/olvasó. A film hivatalos honlapjának tájékoztatója tudományos vizsgálódásnak minősíti azt az időmérést, amíg a nyakukra hurkot kapott lányok kimúlnak. Mi abban a tudományos kísérlet, hogy ki meddig bírja levegővétel nélkül?

Egyébként Beatrixról, Mátyás feleségéről jegyezték fel, hogy még odahaza, Itáliában megfojtotta egyik szeretőjét. Berzeviczy Albert Beatrix királynő című könyvében idéz az általa kétes hitelűnek tartott krónikákból. Jancsó talán e krónikákra közvetetten utalva szerepeltet egy fojtogatót a filmben. Csakhogy mivel visz közelebb az igazsághoz, ha még a bizonytalan forrásértékű krónikák állításait is kiforgatja? Konradin elmondja, hogy megfojt hetente egy-két parasztlányt. Ezt mindenki tudja, de ő megteheti – mondja -, mert úr. Tettét számonkéri két dörzsölt kalandor (Mundruczó Kornél, Nagypál Gábor). Konradin rájuk küldi a kék köpenyes embereit, de azok nem bántják őket, mert azonos vérből valók, sőt közeli rokonok is. Nagypál románul „frátye”-nak szólítja Nikót (Szabó Simont), akit az anyja jó zsoldosnak szánt.

Nagypál (a filmen belül nincs neve, ezért a színész valódi nevén említem) leszúrja Nikót, és az összerogyik. A tőrök viszont csak kellékek, mutatják, hogy az élük becsúszik a nyelükbe. Valóban ölnek is embereket a filmben, de az agresszió fő eszköze a riogatás. A filmé is az.

A zsoldosok és Mátyás király hű segítői (Munrduczó, Nagypál, Mucsi) románok, ami nem igazolt történelmi tény, de még elfogadható fikcióként. Jancsó félig románnak vallotta magát az interjúiban, így érthető, ha össze akarja hozni egy történetbe a Kárpát-medencében élő egyes népek képviselőit. Az sem bizonyított, hogy Hunyadi Mátyás félig román – ezt is állítja Jancsó a fent idézett interjúban -, de az ellenkezője sem. Ha igaz is a legenda, amelyet Heltai Gáspár is feljegyzett, Mátyás akkor is csupán negyedrészben lehet román. Elterjedt egy olyan történet, amelyik szerint Hunyadi János, Mátyás apja Luxemburgi Zsigmond király és császár szerelemgyermeke. A boldog anya akár román is lehetett.

Nikó leszúrását testvérölelésnek, szúnyogcsípésnek és török szokásnak nevezik. A film szerint a 15-16. században Magyarországon kegyetlen török szokások voltak divatban. Jön az ifjú Hunyadi Mátyás (a nevét nem ejtik ki a filmben), és Nagypál, le akarja venni Mátyás nyakáról a fogsága jeléül hordott sárga szalagot. Mátyás (Ladányi Jákob alakítja) megesküdött, hogy míg az apja él, hordani fogja a szalagot. Nem tudni, mire utal a sárga szalag, talán a sárga csillagra, amelyet a zsidóknak kellett hordaniuk a második világháború vége fele. Ha így van, mi köze lehet a sárga jelnek Mátyás fogságához?

Mundruczó Kornél, aki nem színész, hanem filmrendező, és mintegy fogadott fiúként szerepel Jancsó filmjeiben, a következőket állítja: „Az ember nem öli meg sem az anyját, sem az apját, sem a testvéreit, még akkor sem, hogyha parancsolják.” Nagypál pedig megjegyzi, hogy Mátyás nekik szegről-végről rokonuk. A film szerint a románok hűséges atyafiak, csak Mátyás, a keverék, a fél- vagy negyedromán lövi le segítőjét, Nagypált, mert egy idő után ok nélkül bizalmatlan lesz vele. Ha elfogadjuk Jancsó egyik rezonőrének az érvelését, ami alapesetben, kivételekkel érvényesnek tűnik, akkor abból az is következik, hogy egy rendező nem támad gúnyolódva saját népe értékeire és szimbólumaira. Jancsó kivétel.

Nem csak színházi kellék van Nagypálnál és Mundruczónál, de igazi tőr is. Egy dinnyébe szúrva hozzák a legendásan éles kést. A dinnye gyakran visszatérő motívum a Kapa-Pepe filmekben, általában az okos vagy az okoskodó fejet jelöli.

Nagypálék megjegyzik, hogy ők nem borotválkoznak, tehát valószínűleg nem azért vették elé a kést, hogy öljenek vele. Pedig a gyilkolás megrendelésre vagy saját indíttatásra mindkét rosszarcú férfi mestersége, ezt meg is beszélik egymás között. Lehet, hogy felbérelték őket Mátyás megölésére, de ők hűséges rokonok, tehát megkímélik az ifjú életét. Még a mérgező gombát sem adják oda neki, mert a testvérölés török, illetve közvetetten magyar szokás. Ők viszont önzetlen román atyafiak. Nem ölnek, csak ölelnek. Nikulice is túlélte a szúnyogcsípésüket, mint később kiderül a cselekményből. A két tőr valóban színházi kellék volt.

A két kalandor bérgyilkos a Mátyással folytatott dialógus után beáll táncolni a néptáncos lányok közé. Az Apor Lázár tánca feldolgozására lejtik a táncot, ami azt sugallja, hogy a Kájoni-kódexben fennmaradt főúri mulatózene összefügg a bérgyilkosok vigasságával. Mindenki egy kutya, a csuhás szerzetesek is összevegyülnek a parasztlányokkal. Mátyás is csuhát visel, ami arra is utal, hogy őt papnak tanították. A bátyját, Lászlót szánták királynak, amíg ki nem végeztette V. László.

Görögös, romános, balkáni jellegű zenére táncolnak közösen urak és parasztok a vár udvarán. A népviseletek is megoszlanak. Van köztük magyaros, de vannak kalapos, birkabárány-felsőrészt hordó, hosszúinges román népviseletű férfiak is a tömegben.

A király maga is beáll táncolni, felkér egy szép parasztlányt. A történet logikája szerint a már látott fiatal férfi (Ladányi Jákob) alakítja Mátyás királyt, de a szőke férfi (Mirko Roggenbock) is Mátyás királynak feleltethető meg. Mátyásról tudni, hogy remekül szót értett az alacsonyabb származású, tehetséges emberekkel. Ő emelte ki a szürkeségből Bakócz Tamást, akit később kevés híján pápának választottak meg; ő fedezte fel Kinizsi Pált, akit paraszti sorból hadvezérré emelt. Nem utolsó sorban első felesége és gyermeke halála után egy polgári származású nővel kezdett kapcsolatot, akivel csak azért nem házasodott össze, mert a szokásjog nem engedte a királynak a rangon aluli házasságot. Gyermekük is született, akit a filmben János hercegnek neveznek, és akit Mátyás szívesen látott volna utódjául, de a főnemesek másképp döntöttek.

Nagypál és Mundruczó elmagyarázzák az ifjú hercegnek, hogy miként hat a látott gomba: „főzve megmérgez, de nyersen táplál; sőt, ha a főtt után eszel belőle nyersen is, akkor fertőtlenít. A nyers az ellenméreg”. A herceg: „Na és?” Bánki döbbenten kérdezi, hogy meg akarják mérgezni a királyt? Nagypál, Ladányi és Mundruczó röhögnek szembe a kamerával: „persze!” A kék ruhások kiáltják, hogy „éljen a király!” A jelenet bohózat szintjén is gyenge produkció.

Egy párnán látható a Szent Korona. A kék ruhások feldobják a királyt, és ráadnak egy kék köpenyt. Ezzel feltehetőleg azt jelzik, hogy ő plebejuskirály. Ha valakiről, akkor Hunyadi Mátyásról mondható el leginkább, hogy plebejuskirály, hiszen nem túl előkelő származásával és katonai erővel megerősített megválasztásával a nép magáénak érezhette őt. Legvalószínűbb, hogy Mátyást megmérgezték. Itt épp erre készülnek.

Ezt a királyt vagy király-alteregót nem nevezik néven, ahogyan a másikat, az egyértelműbben Mátyásnak megfeleltethetőt sem. Az is lehet, hogy akit most mérgeznek meg, az V. László, Mátyás elődje, aki bátyját, Hunyadi Lászlót kivégeztette. V. Lászlóról is maradtak fenn olyan mendemondák, hogy mérgezés által halt meg. Csakhogy a fikciós történet nagyon sokmindent nyitva hagy, és nem segít az értelmezésben, ha a történelmi tényeknek utána olvasunk. Ha Mirko Roggenbock által alakított királyt V. Lászlóval azonosítjuk, mi utal még rá? És mihez kezdünk azzal, hogy az előkelő királyi dinasztiából származó uralkodót is kék köpenyesek dobálták éljenezve, és ő is egy szép parasztlánnyal táncolt?

Ez a szép parasztlány aztán átadja neki a Nagypál által előkészített gombát. A király jóízűen megeszi, miközben kedélyesen társalog egy hölggyel – németül. A király megkérdezi az úrhölgyet, hogy mi ez az étel? Azt felelik, rókagomba, frissen szedték neki az erőben, és most készítette el (főzte meg!) kifejezetten neki, speciálisan a szakács. Meglehetősen blöffnek, bohózati jellegűnek tűnik az egész jelenet, mert a rókagomba nem mérgező sem főzve, sem nyersen. A király még megkérdezi, hogyan készítették el, amire azt felelik, hogy meg kell kérdezni a szakácsot. A főszakács Konradin, mert mondja: „Én leszek az új király.”

A király szembefordul a kamerával, és továbbra is németül beszél: „Ezek megmérgeztek. Na és? Ha már így van, legalább alaposan történjen. Meg fogom enni az egész adagot.” És eszi jóízűen a gombát. Mellette Nagypálék megbeszélik magyarul, hogy ez tudja, hogy mérgezik, és még ízlik is neki. A fehér csuhás (Bánki Gergely), aki az imént még meg volt döbbenve, hogy a királyt meg fogják mérgezni, most ő adogatja a gombát az uralkodónak. De azért megkérdezi: „Mi a fészkes fenét gondolhat ez?”

Mire gondolhat ennek kapcsán a néző? Mit tud meg Mátyásról vagy erről, a néven nem nevezett királyról? És a hatalomról, a korról? Semmit. A német nyelv is Mátyásra utalhat, mert ő élete végén elfoglalta Bécs városát, és a székhelyét is oda helyezte át. Németül kiválóan beszélt, olvasott, írt. Ennek a zűrzavarnak az előállítása miatt kellett szerződtetni a filmhez két történész szakértőt?

Galkó Balázs csuhában hegedül egy népdalt a sikeres mérgezésre. A dinnyét felvágták. Nikó csenget. Bánki odahajol Konradinhoz, és közli vele: „B_szhatod a királyságot… Te nem vagy magyar b_szd meg. Nem vetted még észre?” Miért baj az, ha a többségi nép, nemzet adja egy ország királyát? Jancsó is azt állítja, az azonos vérből valók összetartanak. Ezért is házasodtak egymás közt a királyi családok, hogy elkötelezzék maguk mellett a különböző népeket. Magyarországnak sem csak magyar királyai voltak. Az elhangzott trágár kritika nem jogos.

Nikó odamegy Konradinhoz, és felséges úrnak szólítja őt. Konradin: „Még nem! Hozd el annak a kis sz_rházinak a fejét! Száz aranyat és három falut kapsz érte.” Bánki is elvesz egy szelet dinnyét az asztalról, majd odamegy Nikóhoz, és megkérdezi tőle: „Lenni vagy nem? Az ám a göccs!” (vagy görcs(?))” Szabadon átköltve idéznek William Shakespeare Halmet című drámájából. Az idézet elbagatellizálása azonban nem igazán néző- és befogadóbarát. Az eredeti monológnak jogos a felvetése, hogy az ember meglapuljon vagy inkább felvegye a harcot a negatív erőkkel. Az Oda az igazságban (2010) az okoskodó külső rezonőr, a fehér csuhás szerzetes teszi fel a kérdést az egyszerű kék köpenyesnek, Nikónak. Nikónak azonban egészen más a dilemmája. Neki nem megalkudnia vagy lázadni kell, csak választani a zsold és egy nagyobb jutalom között, aminek ára egy gyilkosság. Jancsó nagyon öncélúan torzít el bizonyos idézeteket. Írna akkor dialógust maga az adott helyzetről. Neki azonban csak annyira futja, amennyit a szereplők trágár módon improvizálnak neki: Nagypál mondja Nikónak: „Nagy f_sz vagy ám, Nikulice! Szegény anyád, pedig szegről-végről rokon.”

Egy csuhás, Márton István, aki civilben a film társrendezője, jól megugráltatja Nikulicét. Ilyen nagy hatalmúak voltak a papok, ami igaz, csak a néző egy játékfilmtől többet várna el, mint egy bohózattól. Márton Istvántól balra Bánki borotvahabbal keni be a herceget az udvar egy másik részében. Mellettük ül Mundruczó, aki cinikusan belevigyorog a kamerába. Mundruczó a hercegnek: „Ide figyelj, sz_ros. Tudod, mi folyik itt? Mert ez nem borotválás.” A beszólás nyilván utal Bacsó Péter A tanú című filmjére, amelyben történik a tanúi meghallgatás előtt: „Nem kivégzés lesz, borotválás.” A néző mit kezdjen az imígyen kifordított idézettel? Mundruczó feláll, elkezd röhögni. A kezében egy kosár, benne egy fehér halotti maszk, ami inkább porcelánfej. Röhögnek. A néző nem röhög, legfönnebb kínjában.

Nagypál és Mundruczó jól helyrerakják Nikót, hogy ne a herceg levágott fejét vigye el Konradinnak, hanem csak egy porcelánfejet. Ebben a filmben csak a románok a becsületesek. Ha egyik vérbelijük eltévedne egy busás jutalom fejében, ők megregulázzák. Így valóban csak a porcelánfej jut el Konradinhoz, és Hunyadi Mátyás, a herceg életben marad a hűséges román betyárok segítségével.

A herceg egy lányt talál az erdőben, akit Konradin szintén meg akart fojtani. Konradint rendreutasítja a kés jogán. Elküldi, hogy vigyen oda neki egy virágot, és közben lelövi őt egy számszeríjjal. Konradin sorozatgyilkos, így nem nagy kár érte (mondja is Galkó), de a film azt is állítja, hogy az ölésben az egyház volt a fő segédkező, és a gyilkos lövést maga Mátyás adta le a riválisára. Az egyháznak valóban nagy világi hatalma volt, de ez akkor is túl erős sugalmazás: hogy per és ítélet nélküli kivégzés speciálisan egyházi tett lett volna, főleg Mátyás esetén. Hunyadi Mátyás nem volt mentes az intrikáktól, de azért az súlyos torzítás, hogy gyilkos lett volna, és épp ilyen módon.

Mundruczó megkérdezi, hol a felség. Galkó: „Felség?” Mundruczó: „Megválasztottuk.” Nevetnek. Mundruczó átveszi a hercegtől a számszeríjat. Jön Nagypál, aki a kamerába mondja: „Megcsináltuk!”, majd ráad egy kék köpenyt a hercegre. Mátyás hálából közli Nagypállal: „elveszlek feleségül”. Nagypál nevetve mondja, hogy „nem lehet, rangon aluli”. Mátyás: „A f_sz akart király lenni.” Nagypál leveszi a sárga szalagot a király nyakáról, és elteszi, mint a herceg rabszolgasága emlékét. Erre felemelkedik Mundruczó, és belevigyorog a kamerába: „Éljen a király!” Nagypál: „Éljen a király!” Mundruczó: „Éljen a király soká!” Galkó komolyan, körbejárva: „Éljen a király. Addig éljen, míg a honnak él!” Az ifjú király szamárfület int a kamerába nézve, vagyis nem akar a honnak élni.

A dialógus utal Mátyás meghiúsult rangon aluli házassági tervére. Gúnyolódik azzal, hogy érdekből férfival is hajlandó lett volna összeállni, miközben Mátyásnak épp a szerelem volt a fő oka a rangon aluli kapcsolatra. Szép elgondolás, érték felmutatása a film részéről, hogy a király addig éljen, amíg a honnak él. Mátyás azonban már megválasztásakor nyomban szamárfület mutat. A nézőnek is. Ennél jobb volt Mátyás. Nem vitte volna vásárra saját bőrét, hadseregét személyesen vezetve a törökök ellen, ha gondolatban szamárfület mutatott volna „a honnak”.

Egy népdalt énekel lalalázva három lány a vár udvarán. Elmegy előttük az ifjú király. A háttérben három főúr (Balázsovits Lajos, Pindroch Csaba, Seress Zoltán) fejet hajt épp. A király az udvaron beleül egy kádba. Jön a három főúr. Király: „Ezek mi a f_szt keresnek itt?” A fehér csuhás (Bánki Gergely) röhögve válaszol: „Ez a szokás. Amikor felséged fürdik, vagy eszik, vagy sz_rik vagy b_szik, akkor a főurak mindig jelen vannak.” Király: „Küldd el őket!” Bánki: „Én azt nem tehetem meg, felség.”

Király: „Urak menjenek el a személyes teremből!” Az urak úgy tesznek, mintha nem is hallanák. Király: „Akkor mondom még egyszer. Takarodjanak, tűnés!” Erre fejet hajtanak, és elmennek. Attól még nem báb egy király, hogy a főurak betolakodnak a személyes terébe. A rangon aluli házasság tilalma is erősebb szokásjog, mint egyszerű főúri befolyás.

Jön a fürdőző királyhoz egy kislány, aki azt állítja magáról, hogy ő (lesz) a felesége. A király nevet rajta, hogy mi van, ha el sem akarja őt venni. A kislány biztos abban, hogy a király el fogja őt venni feleségül, mert ő is hozzá akar menni. Tudja, hogy meg fogják őt (a lányt) koronázni, azzal a koronával, amelyik ott látható mellettük, egy asztalon. Ez a magyar korona. A lánynak tetszik a korona, de a király közli vele, hogy az nem gyerek kezébe való, ne nyúljon hozzá. A kislányt egy nő elvezeti.

Valóban jogos kritika lehet Mátyás király irányában, hogy házassági ígéreteivel és szerződéseivel is megpróbálta megszerezni és megtartani a hatalmát, de ez nem csak rá volt jellemző. A Habsburgok fél Európa trónját házasságok révén szerezték meg, sokkal nyíltabban és számítóbb módon. Az uralkodó egyezségei pedig személyekhez kötöttek voltak, és a rendek fölülbírálhatták azokat az Aranybulla ellenállási joga szerint, ahogyan azt meg is tették. A rendek joga és egyben felelőssége volt, hogy Mátyás halála után a gyengekezű II. Ulászlót választották meg magyar királynak.

Mátyást a két román csatlósa, bérgyilkosa koronázza meg. A királycsinálók tehát a film szerint a hűséges román atyafiak, Mátyás állítólagos rokonai. Amikor Mátyás fejére helyezik a koronát, még a kádban ül. Gunyoros utalás Emese álmára, amely szerint méhéből dicső királyok folyója fakad, akik hosszú ideig uralkodnak idegen földre érvén. Emese folyója a Duna, de II. Lajos alteregóját is kádba ültetik az időutazás előtt A mohácsi vész (2003) című Kapa-Pepe filmben.

Itt meséli el Nagypál a királynak, hogy ez a korona csak másolat, mert az eredetit a főurak zálogba adtál Bécsben. Nem a főurak védelmében, de a koronát nem elzálogosították, hanem a trónutódlási harcokban, zűrzavarokban került külföldre. És Mátyás már fiatalon, még 1463-ban visszaváltotta a közjogi ékszert III. Frigyestől, és megkoronáztatta magát vele.

Mátyás még azzal viharzott el a kád mellől, hogy „a k_rva anyjukat” – mármint a főuraknak. De a főurak itt jól megleckézetik őt. A fehér lovas vigyáz rá, és tudjuk, szimbolikusan kié a fehér ló a honfoglalás óta. Ráadják a kék plebejus köpenyt, és Kinizsi Pál a husángot a király nyakához szorítja. A tények nem kötelezik semmire a film alkotóit. Az sem, hogy Kinizsi Pált Mátyás fedezte fel később, és nem tizenévesként. Kinizsi Pál nem lehetett a fiatal Mátyás királyt megleckéztető főnemesek egyike. Jancsó azzal védekezik az interjúiban, hogy nem Mátyás királyról szól ez a film, ezért nem követi az életrajzi tényeket. Pedig ez a filmbéli figura itt Mátyás. Egy sor tény utal rá. Az aktuális jelenetnél épp az, hogy mondja, a megválasztása egyebek mellett Lackó bátyja életébe került. Nem sok magyar királynak volt László nevű bátyja, akit kivégeztek. A Ladányi Jákob által alakított szereplő tehát Mátyás király, és ez így van akkor is, ha a nevét egyszer sem ejtik ki a filmben.

A fiatal király kap a husánggal a másik főúrtól is (Seress Zoltántól), de indulatos lévén, ő is visszaüt a bottal. Ez is Mátyásra utal, mert a kortársai hirtelen haragúnak tartották. A román atyafiak azonban figyelmeztetik Máyást, hogy vigyázzon az életére. Erre ő meggondolja magát, és beleegyezik, hogy elvegye a vár urának lányát.

A film gyengéje, hogy a történetet nem eljátsszák, hanem csak elmondják – a kamerába. Rengeteg eseményre csupán utalnak, és az aláássa ennek a mozgóképnek a filmszerűségét. Amikor érdekes akció lenne, az is rendre kimarad. Jó lenne látni, hogy Mátyás valóban keresztüllövi-e Konradint, a fojtogatót a számszeríjjal. Ha már ezt állítja teljesen alaptalanul a film. De nem, a lelövés tényét csak szóban konstatálják a szereplők. Ettől az egész film egy fárasztó, zavaros sugalmazáshalmaz lesz, ami megfoszt a történet való drámaiságának és annak átélési lehetőségeitől.

Két eset lehetséges. Ha a film pusztán igénytelen a látványt tekintve, akkor miért költöttek rá félmilliárd forintot? Az összeg nyilvános, és a Blikk 2010. január 28-ai számában közölt Jancsó-interjú is megerősíti a tényt. Amennyiben viszont a film szándékosan ködösíti el az akciók éleit, az még rosszabb. Nem lesz például teljesen egyértelmű és nyilvánvaló a néző számára, hogy Mátyás saját kezűleg lelőtt egy rivális fűurat, majd egy román betyárt is, a segítőjét. A gyilkosság ténye csak sugalmazva van, ami alattomosabb, de erősebb hatású, mint a nyílt vád. Ha a néző látná, amint a számszeríjból kiröppenő nyílvessző átfúródna az áldozat nyakán, akkor összerezzenne, és elutasítaná a hamis tényt. Viszont, ha mindezt csupán sugalmazzák, fel sem fogja teljes valójában, csak hazaviszi a tudat alatt ható sugalmazást, ami szerint Mátyás király gyilkos volt. Mátyás hadvezér volt, és belső ellenfeleivel is leszámolt, de semmiféle forrás nem utal arra, hogy gyilkos is lett volna.

A király, a kamerába beszél, mintha a nézőt hívná meg cinkostársául: „Előttünk az élet, testvér. Eljegyzem a lányt, megbékülök a császárral. Mihály bácsi lesz a gyámom, én meg majd tanulok.” Hiába állítják, hogy a film nem Hunyadi Mátyásról szól, hiszen egy sort tényt rendelnek melléje. Mátyásnak valóban egy ideig nagybátyja, Szilágyi Mihály volt a gyámja és nevében a kormányzó. Podjebrád György cseh király támogatását pedig úgy nyerte el, hogy feleségül vette a lányát. Ha egy sor tényt a film a történelmi forrásoknak megfelelően említ, akkor miért nem az összeset? Vagy miért nem rugaszkodik el teljesen a tényektől? Ez a kettősség a lehető legzavarosabb, a néző számára a legkevésbé értelmezhető feldolgozás.

Szinte folyamatosan szól a zene a filmben. Ezzel biztosítják egyrészt a hangulatot, másrészt kiegészítik a mondandókat. Főleg népdalokat adnak elő a zenészek. Nem mindig éneklik a dalok szövegeit is. Előfordul, hogy csupán a dallamból kell kitalálni, mit akarnak a film alkotói közölni még a nézővel. Olyan az egész mű, mint egy hatalmas műveltségbeli teszt, egy kvízműsor, amelyet 80-90 százalékban meg kell fejtenie a nézőnek, hogy a történet lényegét megértse.

„Lám én szegény árva gyerek csak egyedül hálok, / akármerre kaparászok csak falat találok.” Itt például arra kell rájönni, hogy a dallam a fent idézett sorokat csatolja kiegészítő jelentésként a jelenethez. A főurak megleckéztették az ifjú Mátyás királyt, hiszen azért választották meg, hogy úgy táncoljon, ahogy ők fütyülnek. Szegény ifjú király mi mást tehetne, mint elfogadja a főurak szigorú útmutatását. Ha kell, még házasodni is úgy házasodik, ahogyan ők parancsolják. Addig ő, a szegény árva gyerek csak forog, és kaparássza a falat kívánatos feleség híján.

Kinizsi kioktatja a királyt, hogy ő még „hülye gyerek”, nem uralkodhat, „nem királykodhat”, különben is ő a gyámja. Azt fog tenni, amit ő akar. „Megértetted?” A király mögül felbukkan Mundruczó cinikus vigyorral, és mondja. „Megértettük.” Mundruczó összeröhög Nagypállal. Kinizsi a film állításával szemben nem volt Mátyás gyámja. Az egyik főúr (Balázsovits Lajos) is oktatja a királyt, hogy mi kell tennie. Kis intelemgyűjteményt ad neki elő. Ne legyen szertelen életű, s ne esküdjön meg semmire.

Balázsovits: „Aki esküdözik, abból könnyen hazug lesz, és egy hazug király…” …meg egy hazug film. Csak arról feledkeznek meg az alkotók, hogy Mátyást királyként kell megítélni, és ő annak nem volt elvtelen, következetlen. Ellentétben például a román Mihály vajdával egy évszázaddal később is, aki saját maga is elismerte (megírta!), hogy diplomáciai levelet hamisított más uralkodó nevében. Az ilyen eljárás már és még akkor sem volt kulturált megoldás. Vagy, ha valaki hamisított, azt titokban tette, nem pedig vállalta büszkén.

A háttérben törökök látszanak. Kinizsi árulóknak nevezi a román betyár segítőket, sőt mindannyiukat. Nagypál odahajol egy fehér lóhoz, és megcsókolja. A nyergen magyaros motívum látszik és az aranyszarvas mintája középen. Galkó, a csuhás példabeszédet mond, amelynek az a lényege, hogy a szegény ember nevet annak ellenére, hogy az ördög viszi őt a pokolba a nyakában. Azért nevet, mert milyen lenne (rosszabb), ha neki kenne vinnie az ördögöt a nyakában ugyanoda. Ezen pedig ők nevetnek.

A film azt sugallja, hogy a törökök Mátyás király hanyagsága miatt tűntek fel. Mátyás ezzel szemben sikeres csatákat vívott a törökök ellen, és igazolva látszik az is, hogy Bécs fele terjeszkedett, mert a törökök legnagyobb cinkosai később a Habsburgok lettek. A film azt is állítja, hogy a magyarok hűséges emberei a román betyárok voltak – lásd Nagypált a fehér lóval – ami fikciónak is túlzás.

A krónikás (Pindroch Csaba) okítja az ifjú királyt: „Mosolyogsz? Mosolyogsz. Akarsz hallani valami okosat?” A király bólogat, és erre a krónikás idéz neki Salamon bölcsességeiből, részleteket a Prédikátor könyve 3. fejezetéből (Préd, 3,1-3,22.): „Mindennek meg van az órája, és minden szándéknak az ideje az ég alatt. Ideje a háborúnak és ideje a békének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak. Ideje a bontásnak és ideje az építésnek.” Király: „Kösz.” A krónikás folytatja, mert most jön szerinte a lényeg: „Beláttam, hogy nincs jobb az ember számára, minthogy örömét lelje a munkájában. Mert ez a sorsa.” Krónikás: „Akarsz még valamit? Azt, ami a barátokról szól, azt olvastad, ugye?” Király: „Persze. Csak tőlük mentsen meg az örökkévaló!”

Nagypál közli a királlyal, hogy a törökök megölték Mihály bátyját. A király egykedvűen néz, majd elmosolyodik, szembe a kamerával. Ilyen cinikus lett volna Mátyás király? Ezt bizonyítani kellene hiteles forrásokkal. Azt öncélú történelemhamisítás és mítoszrombolás nem korrekt. Az igaz, hogy Mátyás szembekerült a hatalmas befolyású és kegyetlen nagybátyjával, de erről nem beszél a film. Ha viszont minden utalást a történelmi tényekkel egészítünk ki, ugyanúgy szétpukkan a film lufija, mintha mindent a cselekményből próbálnánk megérteni. Mindezek felett Mátyás miért lett volna cinikus? Mi ennek az állításnak az alapja és a célja?

A barátok lejáratása sem korrekt, mert a barátok alatt a szerzeteseket is érthetjük. A kontextus szerint mindenképpen. Galkó, a segítő is csuhás, a krónikás is, de maga az ifjú Mátyás király is. Ha komolyan vesszük az idézett ószövetségi idézetet (Prédikátor könyve), akkor elmondható annak alapján, hogy megvan mindennek az ideje, talán a nemzeti értékek és szimbólumok rombolásának is, csak nem most, ma, 2010-ben. A bajok fő forrása nem a nagyon szűk körű nacionalista szájhősöktől ered, hanem a globális világgazdasági nyomásból és a gazdasági maffiák ügyködéséből. Ezek ellenében pedig épphogy erősíteni kell a nemzeti szolidaritás értékeit, nem gúnyolódni rajtuk. Ha valakinek az a pár, nemzeti érzéseivel túlbuzgó közéleti ember nem rokonszenves, amilyenből néhány mindig akad, akkor az ők túlkapásait kell kifigurázni, és akkor sem magukat a nemzeti szimbólumokat gúnyolni. Például Mátyás királyt.

Mátyás úgy szívleli meg a krónikás csuhás tanítását, hogy megszabadul a barátaitól. Meg is beszélik Nagypállal a nehéz kérdést. Mátyás elküldi Nagypált, mert tart tőle. Veszedelmes, pedig Nagypál azt mondja, ő nem a barátja, hanem az őrzőangyala. Nagypál elvágtat a magyarok fehér lován. A film nem kevesebbet állít, minthogy Mátyás a barátait saját kezűleg lőtte le. Azt látni, amint Mátyás a számszeríjjal az elvágtató Nagypálra céloz, de a nyílvesszőt nem látni célba érve. Ismét csupán egy alattomos sugalmazás történt. Mi a célja ennek a sugalmazott hamis állításnak? Nagypál románul köszön el, ahogy az anyja tanította: „Noroc şi bun. Sănătate!” (magyarul: Szerencsét és minden jót, illetve egészséget. DSL) Áldott jó román bérgyilkosok, akiket a magyar nemzet első számú hőse és bálványa lelőtt…

Jön egy idegen, Kapa (Mucsi Zoltán), „Az, akire rálőttél, a védőangyalod. Jelen leszek akkor, amikor vénember leszel, és a végét járod. Akkor majd megjelenek. Nézz meg jól, hogy megismerj, és ne higgy senkinek. Mert olyanokat írnak, hogy „A legelső magyar ember / A király: / Érte minden honfi karja / Készen áll. / Lelje népe boldogságán / Örömét, / S hír, szerencse koszorúzza / Szent fejét!”” (Kapa jelöletlenül idéz Vörösmarty Mihály Fóti dal című, 1842-ben írt verséből. – DSL) Kapa: „Szép, de el ne hidd.” Kapa a kamerába, a nézőnek: „Ne higgy nekik.” Miért? A néző lehet, hogy inkább ennek a történelemhamisító filmnek nem hisz.

Mátyás királynak és a magyar királyságnak az őrzőangyalai a film szerint a becsületes román bérgyilkos betyárok. Akik annyira kenyérrel dobnak vissza a kővel történő hajigálásra, hogy amikor Mátyás lelövi az ő hűséges segítőjét, az megkettőződik, és ezt követően a magyar királynak két román őrzőangyala lesz. Ha mindennek lenne bármiféle történeti alapja, ez akkor is fikció, sőt mese, mítosz. Ha azt el kell hinnie a nézőnek, hogy a számszeríjjal lelőtt őrzőangyal hálából megkettőződött, akkor miért ne hihetné el, hogy élt, ha nem is a valóságban, hanem a nép megszépítő emlékezetében egy igazságos, választott magyar király? Ha a román bérgyilkos betyárokat lehet őrzőangyalokként idealizálni, Mátyás királyt miért nem?

Éles vágás után egy másik képen az ifjú király pózol a vár előtt (a vár madártávlatból látszik) kezében a karddal. Mélán suhint vele a négy égtáj szerint. Így, csak ünnepélyesebben vették át a királyok a címűket a koronázási szertartás során. A kardvágás azt szimbolizálja, hogy a törvényes uralkodó megvédi a népét mind a négy égtáj felől érkező ellenséggel szemben. Mátyás itt egymagában áll, fogadalmának nincs tanúja (hacsak nem a néző), és a megvető, unott arckifejezéséből, illetve a korábbi szamárfül-intéséből arra lehet következtetni, hogy nem gondolja komolyan a fogadalmát. Azt sosem tudni, hogy ki mit gondol magában. Annyi azonban a történelmi tények ismeretében állítható, hogy Mátyás király az uralkodása alatt bármilyen nyílt vagy titkolt szándékkal, de erős Magyarországot hagyott hátra. Hogy nem akadt méltó utódja, és a nemesek az ő halála után bábot ültettek a helyére, az már nem elsősorban az ő felelőssége. Legfönnebb annyiban, hogy egy erőskezű király után a nemesek megfontolatlanul inkább egy bólogató bábot láttak szívesen a trónon, aminek meg is lett a következménye. A film azonban nem ilyen valós problémákat ábrázol és feszeget, hanem csak sorolja gúnyosan a nemzeti szolidaritást gyengítő, hamis tényeket.

A második epizód címe: „megy a nap lefelé”. A krónikás (Pindroch Csaba) a kamerába mondja: „Nincs e világon, mit meg nem rokkant a törődés, / Még te se vagy vasból, téged is őröl a kor. / […] Míg másokra ügyelsz, ne feledd hát önmagadat sem, / Úgy élj társaidért, hogy bele majd te se halj!” (A krónikás idéz jelöletlenül Janus Pannonius János esztergomi érsekhez címzett verséből, Szabó Magda fordításában – DSL) Mundruczó (aki közben nem látszik) megkérdezi, hogy mi ez. Krónikás: „Vers.” Mundruczó: „Te írtad?” Krónikás: „Persze. Miért? Nem tetszett?” A vár egyik kisebb udvarán lovasok vonulnak át. Lufikat engednek fel.

Janus Pannonius Mátyás király kortársa volt, és akkor halt meg, egyébként tüdőbetegségben, amikor nagybátyja, az érsek sikertelen trónfosztási kísérlete miatt menekülniük kellett Mátyás haragja elől. A nevekre való utalás csak azt erősíti meg, hogy Mátyásról szól a történet, de ezek a kiegészítő információk nem tesznek hozzá a filmhez. Nem lehet például a krónikás jellemét Janus Pannoniuséval kiegészíteni, mert a filmbéli figura jellemrajza nem kompatibilis a valóságban élt költőével. A film valójában lufi, ami szétpukkan, amint bármilyen következetességet számonkérnek rajta.

Kapa (Mucsi Zoltán) megígérte a fiatal királynak, aki lelőtte az ő másik őrzőangyal-felét, hogy vissza fog térni, amikor Mátyás a végét járja. Az alcím „megy a nap lefelé”, tehát valószínűleg elérkezett az idő. A betyár-őrzőangyalok parókát próbálgatnak. Ezzel is utalnak a legendákra, hogy Mátyás király álruhában nézett körül a nép között. Uralkodói sisakkal a fején jön egy álkirály is, ami pedig azt jelenti a Kapa szerint, hogy az igazi király „nagy sz_rban” lehet. Vagyis, ha helyettesíteni kell őt.

Ott ül az udvaron az igazi (Mátyás) király, is, akit itt már Gálfi László alakít. A király megkérdezi, hogy kik ezek, hogy kerültek ide. Egyik főúr: „A f_szom tudja.” (A kifejezés ismerős, Jancsóra használta Kapa ezt a megjelölést az Utolsó vacsora az Arabs szürkénél (2000) című filmben.) Mátyás is parókát kap, mert megismeri a román atyafiait: „szagról is, frátye!”.A németül beszélő pótkirályt megfosztják a jelmezétől. Megbeszélik egyébként, hogy királyból többet is tartanak, és ez így van máshol is.

A köpenyt felveszi Kapa, és kijelenti: „Akkor most én vagyok a király.” Kapa Mátyás kérdésére elmondja, hogy most még nem nagy király. Majd akkor lesz nagy, ha meghal. Főúr (Seress Zoltán). „Kitépjük a nyelvét.” Kapa tudja, hogy bejött a török. A főúr (Seress) szerint így csinálta Constantinus és Nagy Károly is. Kapa: „Meg te is frátye. És egy k_rva mukkot sem mert szólni szeretett néped. Ugye?” A király elismeri, hogy nem tud semmiről, mert senkit nem engednek eléje, még a régi havereket sem.

A filmek ezen állítása a legerősebb csúsztatás. Ha Mátyás valóban báb lett volna, és még az informátorai által sem szerzett volna tudomást az ország valós helyzetéről, akkor nem uralkodhatott volna sikeresen 32 éven keresztül. Miért kell épp az ellenkezőjét állítani a tényeknek? Miért akarja valaki gúnyolódással nevetségessé tenni az ország, a nemzet egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb történelmi-mitológiai alakját?

Kapa azonban hozott valakit a régi időkből. Király: „Á, a nótás kapitány!” Galkó Balázs ül csuhában, kezében hegedűvel: „Barát, nótás barát, felség.” Ő volt az, aki hegedült egy jót a sikeres királymérgezésre, ami jól jött akkor a megüresedett trónra jutott Mátyásnak. A nótás barátot megkérdezi a király, hogy tudja-e még azt a régi nótát. Galkó húzni kezdi a Török bársony süvegemet, a kuruc nótát, ami nem régi, hanem két évszázaddal későbbi (megj. – DSL), és a király meg a főurak (Cserhalmi mint Kinizsi és Balázsovits) vele éneklik. Közben szól a népzene, és táncolnak rá a néptáncosok a háttérben.

Kinizsit emlékeztetik egy késre, ami miatt Kinizsi megharagszik, dulakodni próbál, de abbahagyja, és tovább énekli a Török bársony süvegemet: „Fakó lovam a murza, Lajta vizét átússza…” A film szerint Kinizsi Mátyás életére tört, még mielőtt őt a királya felfedezte volna. Kapa Kinizsit a Napkirály szolgájának, örökösének és mindenesének nevezi. (Itt nevezik nevén először Kinizsit. – DSL) A film szerint a kuruc ellenállás is a romlásba vezet majd, pedig a Rákóczi-szabdságharc nélkül a magyar nép majd nemzet elveszítette volna tartását, és biztosan nem lett volna képes újjászerveződni.

A krónikás okítja János herceget (Ladányi Jákobot). Ladányi itt a király házasságon kívül született fiát, Corvin Jánost alakítja a cselekmény későbbi részei alapján. Krónikás: „Jobb a szegény, de bölcs fiatalember, mint az öreg, de balga király, akinek annyi esze sincs, hogy elfogadja az intést”. (Prédikátor könyve, 4,14) Kapa alpári módon közbeszól: „Tanulj tinó, ökör lesz majd belőled.” A krónikás tovább inti a herceget, hogy ne legyen túlságosan igazságos, és ne mutatkozzon túlságosan bölcsnek; nincs a földön olyan igaz ember, aki csak jót tenne. Herceg: „Én sose vétkeznék.” Krónikás: „Láttam szolgákat lóháton, fejedelmeknek meg szolgák módjára kellett menni.” (Prédikátor könyve, 10,8) A néző nem tudja, a krónikás mire alapozza intelmét, hogy a herceg ne legyen túlságosan igazságos. Ilyen nincs az Ószövetségben, de máshol sem.

A király közben fogadja a fiát és a lányát. Letérdelnek eléje. A zenészek is elhallgatnak, fejet hajtanak. Kapa megjegyzi, hogy a király őket félti, értük élt egész életében; ezt is fel kellene jegyezni. A krónikás magyarázza, hogy persze, hiszen ez a szakmája. Kapa: „Szép szakma, azt mondhatom.” Krónikás: „Ami a görbe, az nem válik egyenessé; ami nincs, azt nem lehet számba venni.” Kapa ironikusan bólogat. Ebből a dialógusból azonban nem derül ki, hogy a krónikás valóban meghamisította-e a tényeket Mátyás királlyal kapcsolatban. A sugalamzás biztosabb és erősebb hatású vád, mintha tények alapján megfogalmazott kritika.

A herceg szomorkodik a krónikásnak, mert azt hallotta Borbálától (a húgától), hogy nem lehet király, pedig a papájuk megígérte. A húga, a királylány szerint azért, mert ők zabigyerekek. A krónikás megmagyarázza, az mit jelent: hogy az anyjuk nem volt a király felesége, mert nem volt se gróf, se báró, se cigányprímás. Kapa kezében a késsel lekussolja a krónikást. Feltűnik az informátor, aki nem mondhatja el Kapának kérésre sem, hogy mennyit kap (fizetséget? -DSL), mert ha elmondaná, szerinte agyonvernék.

A királyt tolószékben tolja az egyik főúr és a fehér csuhás. Mindig ott van a kamera látószögében egy vagy több zenész vagy táncos, itt egy kék köpenyes játszik dorombon. Egy csuhás (Márton István) bebocsátja az informátort (Székely B. Miklóst) a királyhoz. Kinizsi odamegy mellé, és közli, mit szabad mondania a királynak: „Ha mást pofázol, kivágom a nyelvedet.”

Kinizsi illegeti magát, mintha táncolna, és énekli: „Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet…” (Jelöletlenül idéz egy székely népballadából, ami arról szól, hogy a hegyi rabló megölt egy lányt, akiről megtudta, hogy az ő lánya volt.) A király közli Kinizsivel, hogy ha erős, akkor hordja el magát. Galkó hegedül (a Repülj madár, repülj című népdal dallamát, ami a rabság panaszáról szól. DSL), a fehér csuhás leállítja. A király kérdezi: „Hogy ityeg a…” Informátor: „…fityeg”. Király: „és mi újság lent, az országban?” Az csak annyit felel, hogy „zsindely van a háztetőn”, vagyis nem árul el semmit. A király elküldi a fülelő főurakat, de akkor sem tudja meg az igazat. Az informátor azt mondja, hogy „odakinn tejjel, mézzel folyó Kánaán van”. De kenyér, az nincs… mert kalácsot esznek. Az informátor azt sem árulja el, mennyit fizetnek neki, hogy félrevezesse a királyt, mert ha elmondaná, kinyírnák. Király: „Dögölj meg”.

A film gyakran azt sugallja, hogy a zene és a tánc összefügg az erőszakkal. Szó szerint veszik a király szavait, hogy az informátor „dögöljön meg”, és dobbal, tánccal bevezetve előkészítik a karóba húzását. A film azt állítja, hogy Mátyás idején kegyetlen török szokások voltak divatban. A király ugyan itt báburalkodó, de egy szavára bárkit karóba húztak, akár a jelenlétében. A jelet végül Kinizsi adja meg, amelynek következtében lefogják az informátort, fekete fedőt húznak a fejére, és külön bekötözik a szemeit.

Egy kék köpenyes üvölt az informátor helyett. Lányok is visítanak. Dulakodás után az informátort elengedik. Nevetnek. Nagypál átadja a kést Kapának. Kapa kérdésére a krónikás elmondja, hogy helyi szokás szerint kiválasztanak egy embert, és karóba húzzák. Kapa: „Anyád p_csája, ez török szokás.” Krónikás: „Modern, nézd, milyen.” Ez a stílus bohózatban is igénytelennek számítana.

Felállítják a karót. Van rajta egy biciklinyereg, mert úgy kényelmesebb. Hoznak egy néptáncost, akit karóba húzás helyett felültetnek a nagy karó nyergébe. Egy szolga üvölt erősen, mintha őt húznák karóba, és a táncos nagy szemeket mereszt hozzá. Galkó hegedül. Kapa megkérdi az olvasó királyt, hogy miért csinálják ezt a „kamut”, ezt a török szokást. A király azt feleli, azért, mert „ez a kor szelleme, divat. Mit gondolsz, mért olvasok annyit?” E film szerint Mátyás olvas és öl. Ez a film pedig hamisít és riogat.

Néptáncosok tipegnek elő a vár udvarán. Romános jellegű népzenére táncolnak, román hórát járnak. Jön egy lengyel nemes és a fia (Daniel Olbrychski és Andrzej Nejman). A király leülteti a lengyeleket. Bemutatja a lányát és a fiát, és elmondja, hogy szeretné, ha a fia követné őt a trónon. Kapa elmondja Nagypálnak, hogy a lengyel ötszázezer aranyat hozott, és azt szeretné, ha a király kievezné őt Kinizsinek, mert azt hiszi, az egy rang. Nagypál szörnyülködik ezen „a hülyeségen”. Valószínűleg sok néző is.

A lengyel fiának megtetszik a király lánya, és felkéri azt táncolni, majd gyűrűt húz az ujjára. Kinizsi mérgelődik, hogy a király pénzért elherdálja a fél országot, a lányt is odaadja feleségül a lengyelnek. Kinizsi a kamerába nézve: „Pénzt, paripát, fegyvert!” (Idéz jelöletlenül Arany János Toldi című elbeszélő költeményéből, amikor Toldi Miklós épp kikéri a jussát a bátyjától. – DSL) Kinizsi: „De a lányt, azt nem engedem.” Összenéz a másik főúrral (Seres Zoltánnal), akivel megbeszélik, hogy kezdik a tervet.

A főurak kineveznek érsekké egy fiatal lányt, aki kap érseki gyűrűt és évi 80000 aranyat, de csak 8000-et tarthat meg belőle. Azt kell állítania, hogy amíg lány volt, jóban volt Jánoskával. A lány benne van az egyezségben, és odamegy, mert odaküldik Jánoskához. János herceg csodálkozik, hogy a lány érsek lett. Az elmeséli, hogy „fiúsították”, és kinevezték. János herceg viszont tudja, hogy a lány „puncija” megmaradt, ezért lehívja őt a kertbe. A főurak terve tehát sikerül. A lány beismeri, hogy a punciján nem lehet segíteni (láthatólag nem is akar), de kapott egy fiúnevet: Hippolit.

Az epizódnak annyi a valóságalapja, hogy Mátyás király 1487-ben kinevezte felesége, Aragóniai Beatrix unokaöccsét esztergomi érsekké. Hippolit (Esztei Ipoly) ekkor csupán ötéves volt. Az ilyen furcsa dolgokat elemzően körbejárhatná a film, ha ragaszkodna a tényekhez, és például ennek a kinevezésnek a valós okait firtatná. Azzal, hogy a kisfiú helyett lány lesz az érsek, a film elveszi a kritika élét. Az érsek ha lány, és nem Mátyás nevezi ki a felesége nyomására, az külön fikció. Hiába vannak ott a háttérben a lufik (a filmben ténylegesen!), hogy az egész csak felfújt történet, a tényekhez vagy ragaszkodni kellene, vagy elengedni őket teljesen. Ez a köztes megoldás a legrosszabb, sehová se vezet.

A lány tanul olaszul, mert olasz bíboros lesz. Már tud annyit, hogy „ti amo”. (‘szeretlek’) János herceg szól a fehér csuhás Luinak (Bánki Gergelynek), hogy azt üzeni az uraknak, lemegy a kertbe. Nikulice olaszul mondja valakinek (nem látszik, kinek), hogy a herceg lement a kertbe. Nagypál galléron ragadja Nikulicét, mert a „sz_rházi megint súg”.

A kertben a bíboroslány és János herceg ölelkeznek, majd labdáznak. A labdát elkapja cinikus vigyorral Mundruczó. Jön két olasz számszeríjjal és késsel. Valamire készülnek, de a kék köpenyesek elkapják őket. Nagypál azt mondja a kamerába nézve, hogy „gata!”, ami románul annyit tesz, hogy „kész!” A két olasz a következő képen ott lóg felakasztva a vár kisebbik udvarán.

A királyi és főúri intrikák érzékletes bemutatására azért alkalmatlan ez a dramaturgia, mert a film nem árul el eleget a szereplők jelleméből és a motivációiból. A történelmi háttérismeretek sem segítenek, mert azok többsége mást mutat, mint e fikciós munka tényei. A film csak állít és illusztrál, nem leleplez semmit sem, és főleg nem bizonyít. Itt újból az az állítás, hogy a román betyárok milyen becsületesek. Nagypál öl, de közben megneveli az atyjafiát.

Hegyes vasat melegítenek lángon. A krónikás azt állítja, daganat van [a király] „seggében”, azt gyógyítják vele. Jancsó szerint egyes, általa meg nem nevezett történeti munkák alapján Mátyás nem mérgezésben halt meg, hanem ahogy ő állítja (cinikusan), tüzes vassal gyógyítottak daganatot „a seggében”, és így ölték meg. (http://magyar.film.hu, 2010. II. 6. ) Jancsó szerint ez az egyetlen hiteles adat a filmben Mátyásról. A többi viszont micsoda? A nevek? Az adatok? És a ferdítések?

A film itt is megelégszik annyival, hogy megmutatják a tűzön felhevített vasat, amellyel állítólag elvégzik az orvosi beavatkozást. De csak állítólag, mert a folyamatos jelenet közben nem kezdik el gyógyítani a királyt, aki csak egyszerűen lefekszik, és meghal. Ordítóan filmszerűtlen ez a film. Minden vizuális élményt megspórol. Pénzhiány miatt? Öncenzúra miatt? A sugalmazás eljárása miatt? Mindenesetre az eredmény a zavarosság és az összefüggéstelenség érzése. Az a néző benyomása, hogy a szereplők folyton improvizálnak. Pedig ez nem igaz, mert minden nagyon pontos, célzott. Az lehetséges, hogy a színészeknek volt némi szabadságuk a karakter megjelenítésében, de ez a jelek szerint kimerül néhány gesztus vagy szinonima felcserélhetőségében. Ha a jelenet ki van találva – és ez kétséget kizáróan így van a film első kockájától az utolsóig -, az már mellékes, hogy a szereplő milyen trágársággal érzi gördülékenyebbnek közölni a megadott tényt. Egyébiránt a gesztusok is nagyon kiszámítottak. Nem véletlen, mikor ki vigyorodik el például cinikusan a kamerába nézve.

Kapa odaszól a főuraknak: primitív barbárok, ezzel megölitek.” Az „akciót”, mint már említettem, nem látni, sőt nincs is a folyamatos filmidő miatt. Kapa megkérdi a királyt. „Frátye, te tényleg ennyire beteg vagy?” A király: „Annyira unom már! Ezek a sz_rháziak mind a végét várják”. „És a gyerekek?” – kérdi Kapa. Ők állnak, és nézik a táncosokat. A király leül, mellé térdelnek a gyerekei, és megfogják a kezeiket, mert itt a vég. Jön Kinizsi, aki érdeklődik a királynál, hogy van, de az háromszor is ugratja, mintha nem értené a kérdést. A király vigasztalja a gyerekeit, hogy „gondoskodva lesz róluk”.

Ezt megismétli Kinizsi is, Borbálának is szól, róla külön fog gondoskodni. Aztán Kinizsi már nevetve mondja, hogy „ez nem húzza már sokáig”, és megkérdi a másik két főurat, hogy kinél van a kassza kulcsa. A film bohózatnak is gyenge, és nem is humoros. Ez a jelenet is példa arra, hogy a fordulatokat a színészek nem eljátsszák, hanem csupán elmesélik.

A király kijelenti, hogy „ennyi volt”, lefekszik, és kéri a gyerekeit. Jönnek, megfogják a kezeit. Kinizsi megérinti a király homlokát, és megállapítja, hogy az hideg. Kinizsi: „A zsarnok meghalt.” Gyertyákat visznek a király mellé, aki egyszer csak felül. Király: „Az anyátok szentségit!” Kinizsi: „Ezt a viccedet, felség, minden évben beszopjuk!” A filmes szakma és a közönség Jancsónak már a hetedik Kapa-Pepe filmjét.

A film néha látszólag humoros, mert időnként bemutat valamilyen geget, szokatlan fordulatot. Itt például azt, hogy Mátyás király állítólag többször eljátszotta volna a fűuraknak a saját halálát, és Kinizsi Pál nyíltan és haszonleső módon az ő halálát várta volna. Szokatlan a főuraktól a mai szleng is. A „beszopni” viszont, aki látta az összes Kapa-Pepe filmet, annak nem meglepő Kinizsi Pál szájából sem. Kapa használta az Anyád! a szúnyogokban (1999) és A mohácsi vészben (2003) – hasonló szituációkban. Az Anyád! a szúnyogokban (1999) „nézőszopatás”-ról is beszél. Itt is erről van szó lényegében. A kifejezés csupán trágár, érdektelen, és semmilyen érvényeset nem mond el sem az adott szituációról, illetve sem a történelmi, sem a népi legendáriumban élő Mátyás királyról.

Király: „Térdre, sz_rháziak. Esküdni fogtok!… Te kezded, Kinizsi Pál!” A főurak esküsznek az élő Istenre, hogy megőrzik az uralkodó emlékét, és fiának, Jánosnak törvényességét elfogadják, hozzá hűek maradnak, és boldogulását segítik. Ez a mozzanat viszont egybevág a történelmi tényekkel. Mátyás valóban megeskette halála előtt a főurait, hogy törvénytelen fiát segítik a trónra, és hozzá hűek lesznek. Vajon, a forgatókönyvet is jegyző Jacsó mi alapján döntötte el, hogy mely tényeket mutat be változtatás nélkül, és melyeket hamisít meg?

Kinizsi lázadozik, mert nincs ínyére az eskü, de térdre kényszerítik. Kinizsi a kamerába: „Ezt még megkeserülitek!” Ekkor viszont már meghalt a király, valóban – mondják. Kinizsi nem hiszi el, csak ha látja. Látja, mert odamegy az ülő helyzetben elhunyt királyhoz.

Galkó Balázs hegedűn húzza a „Repülj madár, repülj…” kezdetű népdalt, amelyik a rabság panaszáról szól, és kifejezetten nem talál a jelenet hangulatához. Ha a király meghalt, akkor ki a rab? A fia nem, mert őt csupán lemondatták a trón követeléséről. Jancsó a korábban említett interjúban (,2010. II. 6.) haraggal beszélt Kinizsiről, amiért elárulta Mátyás királyt. Önmagára nem haragszik, hogy bábként, anyagiasként és gyilkosként ábrázolta? A tények ellenére.

A fehér csuhás elmélkedik: „Kiváltképp félünk az irigykedők mardosásaitól, akik a maguk munkáját hanyagul rakják össze. Másokéit viszont ízekre szedik.” A fehér csuhás jelöletlenül idéz Szent István kis legendájából: (Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 16-22., Kurcz Ágnes fordítása. Nikulice megismétli az idézet elejét: „Kiváltképp félünk az irigykedők mardosásaitól”; és figyelmezteti János herceget, hogy meneküljön, mert az apja halott, és ezek megölik.

Több idézetnek a forrását általánosságban sem említik meg a film főcímén, a Szent István kis legendáját sem. Az idézet ráadásul itt szerzői kiszólásként hat: mintha a rendező azzal védekezne, hogy ne szedjék ízekre a botrányosan hamis és romboló szándékú filmjét. Vagyis hagyják érintetlenül manipulálni és a tudatalattiban rombolni.

Svenk egy oltárról lefele, és a kamera mutatja a Szent Koronát egy dobozban. Itt, a második epizód végén a korona doboza bezárul – jelezvén azt, hogy a magyar királyság nagyságának vége. Amit eddig mutatott, az sem a nagyság, sokkal inkább végjáték. Nagyrészt hamis tények alapján.

A harmadik, egyben utolsó epizód címe: „jön a hol felfelé”, ami utalás a török (fél)hold megerősödésére. A film szerint már Mátyás is báb volt, és utána csak a pusztulás következett.

János menekül, Mudruczó inni ad neki. Kapa rózsafüzért teker az ujján, és az „Allah akbar”-t ismételgeti. Ott van Nagypál is, aki úgy tudja, hogy a „k_rva áruló ki akarja csinálni” az árva királyfit. Megbeszélik, hogy elbánnak vele. Épp jön Kinizsi. Szembeszállnak vele a Jánoshoz hűséges román atyafiak.

Akkor is a román betyárok a pozitív figurák a film szerint, ha ők már a törököknek készülnek hódolni. Kapa Allah nagyságát dicséri. A film kijelentései a legjóindulatúbb értelmezés szerint is zavarosak, és csupán provokatív féligazságok illusztrációi, nem pedig bölcs elmélkedés a hatalom természetéről.

Kapa kést ragad (a legendás késüket), és lefekszik az útra, mintha megsebesült volna. Megáll előtte Kinizsi lovaskocsija, és a főúr lehajol Kapához. Kapa kést fog Kinizsire: „Csapdába estél sz_rházi. Meg akarsz halni a fekete dombon átvágott torokkal? Hm? Ugye, nem?” Kinzsi: „Nem akarsz engem megölni.” Kapa: „Nem hát. Szépen elégeted a Jánoskával aláíratott papírokat, hogy lemond minden birtokáról, aztán elmész a büdös p_csába. Rendben?”

Kinizsi bólogat, hogy rendben, de előbb leül. Kapa: „Persze.” Kinizsi kifakad az egyik főúrnak (Balázsovits Lajosnak), hogy ők mindig elárulják. Tudja, hogy ki kardot fog, az kardtól vész, de…” nem fejezi be a mondatot, mert közben zenészek zendítenek rá a muzsikára, többen táncolnak. A film minden erőszakot zenével, koreográfiával old fel, de ez nem valódi feloldás, hanem csupán provokáció és riogatás.

A következő, „kiházasító” magyar népdal dallamát fújják: „Most viszik, most viszik Danikáné lányát, / Bíborba, bársonyba, gyöngyös koszorúba. / Nem adom a lányomat aranyhintó nélkül, / Abba pedig hat ló legyen, mind a hatnak arany farka legyen.” János és a húga összenéz elégedetten. Galkó Balázs hegedül, énekel is hozzá: „Sej, haj, igyunk rája, úgyis elnyel a sír szája, ott lesz fáradt testünk csendes tanyája.”

Az első népdal utal arra, hogy létrejött a kiházasítás, a királylány és a fél ország eladása. Korábban már megbeszélték a román betyárok, hogy Mátyás milyen „üzletet kötött” a lengyelekkel ötszázezer forintért.

Amit Galkó el is énekel, az önidézet. Ezt a dalt fújták az előző, Ede megevé ebédem (2006) című Kapa-Pepe filmben is. A halálban mindenki egyenlő lesz, ebben a perspektívában meg lehetne békülni. Az előző filmben nem békülnek meg, de itt igen, csak ez a megbékülés szánalmas képmutatás. Az Oda az igazság (2010) azt sugallja, hogy a hagyományos lengyel-magyar barátság lényege is csak gyávaság és mulatozás.

A fehér csuhás köszönt mindenkit Kinizsi Pál birtokán. Mondják a Miatyánkot. Kinizsi erősködik, hogy ez az ő birtoka, és jönnek a lovasai, akik levágják Kapa fejét, ha kell. Kapa nyugalomra inti Kinizsit, mert mindez csak volt az övé. Jön egy kék köpenyes lovas, aki nem vágja le Kapát. Kapa „frátye” szóval üdvözli, vagyis románként, még arcon is csókolják egymást. Kinizsi azt mondja Jánosnak, hogy ő már csak egy nulla, egy senki, még csak le se kell vágnia a fejét.

Kinizsi erőszakoskodik János húgával is. Ő akar lenni első Pál [király], és Borbála legyen az ő királynője. Borbála az asztalra hajtja a fejét. Kapa előretartott késsel járkál, majd összedugja a fejét egy furulyással. A film a helyzetkomikumot részesíti előnyben az igényesebb jellemkomikumhoz képest, pedig a történetben vannak, lettek volna jellemeket bemutató lehetőségek.

Jön fehér lovon a már látott lengyel és a fia, akik bemutatkoznak Kinizsik gyanánt. Kinizsi döbbenten veszi tudomásul, hogy nem az övé a neve, a címe, a vagyona. A lengyel Kinizsi fia udvarol Borbálának. Látható az egyik fán egy darts (nyíldobáló), hogy a néző ne feledje, a mai politikai életre is érvényes, a hatalomról szóló parabolát lát. A magyar Kinizsi dühöng, mert ő nem engedi át másnak az ország vagyonának a felét. Csitítgatja őt Kapa, hogy már nem az övé a neve, címe, vagyona. Kinizsi a kamerába nézve értetlenül, kétségbeesve: „Kinizsi Pál az én vagyok.”

Nem logikus Kinizsi Pál jellemábrázolása, mert ha áruló lett, indokoltan tette, hiszen Mátyás eladta a nevét, címét, vagyonát. Másrészt a gyenge, vézna, sánta, erőtlen jellemű Corvin János herceg nem biztos, hogy alkalmas volt uralkodónak. Hogy a nemesek mást választottak királynak (II. Ulászlót), az az ők joguk és felelős döntésük. Az Aranybulla szerint nem csak a királyi választójog illette meg a nemeseket, hanem a hivatalban lévő királlyal szembeni indokolt ellenállási jog is.

Kinizsi párbajozni akar, de a főurak kiveszik a kardot a kezéből, mert „Kés, villa, olló gyerek kezébe nem való”. A régi és az új Kinizsi kesztyűt vágnak egymáshoz, de elröhögik magukat, hogy ők már nevetségesek ehhez. Krónikás: „Ezek megölik egymást.” Másik főúr (Seress Zoltán): „Ugyan, csak be fognak rúgni. Polak – venger dva bratanki” (Ez utóbbi lengyel közmondás: „Magyar, lengyel két jó barát.”

A film elbagatellizálja a hagyományos magyar-lengyel barátságot, pedig az egészen a honfoglalásig nyúlik vissza, és néhány konfliktus kivételével a két nép és vezetői mindig kiálltak egymás mellett. Kinizsi ugyan nem támogatta János herceget, de gyáva nem lehetett, ha Kenyérmezőnél 1479-ben sorsdöntő csatában tudott győzni a törökök ellen. A törökverő Kinizsit, akinek erejéről és bátorságáról legendák szólnak, ilyen szánalmas, csúszómászó féregként ábrázolni, túlmegy mindenféle racionalitás határán.

A fehér csuhás (Bánki Gergely) elmélkedik: „Mit meg nem tesznek az emberek unalmukban!” (Idéz jelöletlenül Georg Büchner Leonce és Léna művéből.). A fehér csuhás folytatja: „Tanulnak unalomból. Imádkoznak unalomból. Szeretnek, házasodnak, szaporodnak unalomból. És végül belehalnak az unalomba.” Nagyon fárasztó a nézőnek a direkt moralizálás, akár a kamerába néz a rezonőr, akár nem. Az unalom pedig a legkevésbé sem érvényes arra a szituációra, amely közben a rezonőr megszólal. Egyáltalán az egész filmben nincs olyan helyzet, amelyben a szereplők motivációs háttere az unalom lenne.

A két Kinizsi két külön nyelven énekel, más-más dallamra, és közben isznak. A film szerint ennyiben áll a magyar-lengyel barátság. Kinizsi egy magyar bujdosó dalt énekel: „Arany ideim folyása, szívemnek vigadozása, / Vasra válik, szomorúra, minden gondom válik búra. / Azért, hogy tőled válásom lészen végső búcsúzásom. / Azért, hogy tőled válásom lészen végső búcsúzásom. // El kell menni, nincs mit tenni, nincs szívemnek hová lenni, / Nagybánatim rávettenek, és bujdosóvá tettenek. / Azért a szerencsét kérem, lészen mindenben vezérem. / Azért a szerencsét kérem, lészen mindenben vezérem. // De azt bízom istenemre, hogy vigyázzon kegyesemre, / Ha többé nem láthatom is, ha hírét nem halhatom is. / Csak, hogy legyen egészsége, holtáiglan békessége. / Csak, hogy legyen egészsége, holtáiglan békessége.” Kinizsi nem bujdosóként végezte, és az egész jellemétől távol áll a szerencsétlen sorsán való kesergés.

Nagypál a kamerába nézve moralizál, hogy „ezek még párbajhoz is béreseket hívnak, hát emberek ez ilyenek?” Kapa és a krónikás intik, hogy nem. Összecsap a két bérpárbajozó. Előtte Kapa még figyelmezteti őket, hogy „a két hülye öreg senkiházi miatt meg ne vágják magukat s egymást”. A krónikásnak pedig jelzi, hogy jegyezze ezt mind fel, milyen „véres bajvívás” volt itt. A krónikás nyugtatja, tudja, mi az ő szakmája. Végre egy jogos kritika a filmben, csak nem biztos, hogy Kinizsire vonatkoztatható.

Valóban léteztek olyan nemesek, akik pénzért megfizették azokat, akik helyettük hadba vonultak, vagy párbajoztak. Csak ez nem magyar sajátosság, és nem tudni, hogy Kinizsivel megesett-e. Vagy ragaszkodni kell a tényekhez (pl. Mikszáth Kálmán: Beszterce ostroma), vagy teljesen fiktív történetet írni. Ez az egyveleg nyilvánvaló hamisítás és rombolás.

Egy vár belső udvarán vagy nyitott folyosóján hegedül Galkó Balázs. Két ember bottal hadonászik. Ismét az a sugalmazás, hogy a zene, tánc és az erőszak összefügg. De az is lehet, hogy a film a hagyományos magyar „baranta” nevű harci játékon gúnyolódik. Jön tolószékben Kinizsi, a nyomorékok trónján (a tolószék is utalás a jelenre való vonatkoztatási lehetőségekre), és lelkéből énekel: „Nem úgy van most, mint volt régen, / Nem az a nap süt az égen. / Nem az a nap, nem az a hold, / Nem az a szeretőm ki volt. / Aki volt, már rég elhagyott, / Szebbre vágyott, de nem kapott. ||: Nem az a nap, nem az a hold, / Nem az a szeretőm ki volt. :|| Szebbre vágyott, de nem kapott, / Még olyat se, mint én vagyok.”.

Akár elhangzik a népdal szövege, akár nem, zenei betét esetén az alkotja az adott jelenet tartalmi-hangulati magvát. Lélektani realizmus és tényszerűség híján nem is tehet mást a rendező. Kinizsinek leáldozott, erről szól a jelenet. A film nem kifigurázza a „búsmagyar-sztereotípiát”, hanem erősíti. A sírva vigadás nem annyira erősen magyar sajátosság, hogy folyton azzal kellene foglalkozni. Vannak derűlátó, életerős magatartások és vigalmak is. Aki az igazságról szól, annak ezeket is észre kell vennie.

A magyar Kinizsi koccint a lengyel Kinizsivel. A lengyel kis verset mond a magyar-lengyel barátságról. Le is fordítják: „Magyar lengyel két jó barát, / Együtt harcol, issza borát.” A lengyelt gombával kínálják, de az közli, hogy nem szereti a gombát, „irtózik és fosik” tőle. A krónikás énekli fahangon, hogy „Vége már, vége már, vége már a szép időknek…” (Mozart, Figaro házasságából) A krónikás kezdte, és a magyar Kinizsi bekapcsolódik, közben pedig eszi a(z egyébként ártalmatlan) rókagombát. Nagypálnak a szájába is tesz belőle.

A vidám öngyilkolási jelenet annyira irreális, hogy azt a filmen belül sem értik néhányan. A néző biztosan nem. Hogy Mátyás és Kinizsi is adott szituációban feladták volna a küzdelmet a tálélésért, az nem bizonyított, és nem is valószínű. A film folyamatos gúnyolódás az erős történelmi Magyarország meggyengülésének tényén, csak nem a tények alapján.

Borbála és a lengyel Kinizsi fia haladnak az árkádok alatt guruló szerkezeten, ami nem látszik. Kezükben egy-egy galambot fognak. Megy mellettük egy dobos, és Kinizsi énekelni kezdi: „Nyílnak, nyílnak a mezei virágok, / Férjhez mennek előttem a szép lányok, / Nem is marad a számomra még egy se, / Kit a szívem, árva szívem szeretne.” Kinizsi kötekszik egy kicsit a fiatalokkal, hogy ne játsszanak királyosdit, akik utána elengedik a galambokat. Kinizsi megkérdi a lengyel apát, hogy ez micsoda?

A lengyel mond valamit a kamerába lengyelül, hogy régi lengyel szokás: ezeket már ásó, kapa sem választja el egymástól. Utána Kinizsi szemrehányást tesz Kapának, mert megétették. Kapa azt mondja „meg, meg, de nem volt mit tenni”. Kapa a kamerába nézve folytatja: „ilyen ember, mint te…, ilyen embertől meg kell szabadulni”. Kinizsi kétszer: „B_szd meg!”

Nagypál hozza a magyar koronát, és leteszi egy asztalra. Leül, és mondani kezdi a rózsafüzért arabul: „Biszmallahi r-Rahmani, r-Rahim…”, vagyis Allah a legnagyobb, a legdicsőségesebb. Jön Kinizsi, és rátromfol Horatius-idézettel, latinul. Ilyen művelt lett volna Kinizsi? Akkor az imént miért „b_szdmegezett?” A két stílusréteg és jellemalkotó világnézet ma sem illik össze, nemhogy Horatius vagy a reneszánsz idején. „Beatus ille qui procul negotiis, / ut prisca gens mortalium, / paterna rura bubus exercet suis / solutus omni faenore.” A 2. Epodusból idéz, ami Bede Anna fordításában így hangzik: „Boldog, ki minden bokros ügytől távol él, / mint hajdanában őseink, / apái földjét szántogatják ökrei, / és nem nyomasztják pénzügyek.” (Horatius össze versei Bede Anna fordításában, Budapest, 1989.)

A krónikás pedig idéz a prédikátor könyvéből: „Az egyik nemzedék megy, a másik jön, de a föld örökre megmarad. A nap fölkel és a nap lenyugszik, a helyére siet, s ott újra fölkel. A szél dél felé fúj, északra fordul; körbejár, megfordul, visszatér – így ismétli járását a szél. Minden folyó a tengerbe ömlik, s a tenger mégsem telik meg; a folyók egyre folytatják útjukat céljuk felé. Minden fáraszt. Nem mondhatja senki, hogy a szeme eleget látott, vagy hogy a füle eleget hallott. Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint: semmi sem új a nap alatt. Ha azt mondják valamire: „Lám, ez új”, az is rég megvolt azokban az időkben, amelyek előttünk voltak. Nem törődnek az emberek a régiekkel. De a későbbiekre sem gondolnak majd azok, akik még később lesznek. […] Láttam mindent, ami csak végbemegy a nap alatt, és kiderült: minden csak hiábavalóság és szélkergetés.” (Prédikátor könyve, 1,5-12, 15)

Kinizsi viszont nem ilyen szépen távozik, mint ahogyan sugallja az idézet, hanem b_szdmegezve és megmérgezve. A filmben aránytalanul hosszú Kinizsi Pál végjátéka.

Galkó csenget. Kapa átveszi tőle a csengőt, és figyelmezeti a lengyelt, aki már egyben magyar király apja, hogy meneküljenek, mert a nyakukon a török. A lengyel így felel: „Gyáva népnek nincs hazája.” Kapa hozzáteszi, hogy azért az se baj, ha a fejét az ember a nyakán tartja egy darabig. Galkó tanácsolja Kapnák, hogy meneküljön csuhában, mert a papot nem bántja a török. Ő viszont levetette a csuhát, s még mondja, hogy körül is metéltette magát. A krónikás pedig azt állítja, hogy „az ember szorult helyzetben megeszi akár a saját sz_rát is”. Galkó: „Hogy egy költőnek ilyen szája legyen.” A néző lehetséges reflexiója: „Hogy egy filmnek ilyen szövege legyen.” Galkó: „Na, én megyek. Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.” Utal a népi gyerekdalra: „Gólya, gólya, gilice, / Mitől véres a lábad? / Török gyerek megvágta, / Magyar gyerek gyógyítja, / Síppal, dobbal, nádihegedűvel.” A gyerekdal egyrészt megőrizte a kereszténység előtti ráolvasási gyakorlatot: mágikus erővel oldani meg valamit. A filmben szinte minden idézet nevetségesen és kifordított kontextusban jelenik meg, és egyben nagyon is közvetlen, direkt módon. Épp ezért a török hódításhoz való viszonyulás a gyerekdallal, a gyerek mágikus válaszával, bosszúval, gyógyítással mintha azt mondaná, hogy mi magyarok csak gyerekes naivitással és ábránddal tudunk feldolgozni egy, a nemzet szempontjából nézve rossz, sőt tragikus fordulatot.

A jelenet bohózatnak és paródiának is gyenge, ráadásul ízléstelen. Ha meghatározott jellemű emberek menekültek volna, és így, akkor azt mondaná a néző, van ilyen is. Ha viszont csupán elnagyolva illusztrált figurák teszik az indokolatlan, durva általánosítás. A szintén konkrét személyekre történik utalás, az is inkorrekt, mert a krónikás a filmben Janus Pannonius is meg nem is, aki menekült, de nem a török elől, hanem Mátyás elől, akit a nagybátyja kezdeményezésére meg akartak fosztani a trónjától.

Durva, indokolatlanul általánosító közmondás, amelyet a lengyel nemes, aki a fiának pénzen vásárolt királyságot, magyarul (!) idéz. Eddig ugyanis csak lengyelül szólalt meg. Van, amikor érvényes a kritika, hogy „Gyáva népnek nincs hazája.”, de ez kifejezetten nem az a szituáció. A magyarok nem menekültek el a török elől, hanem szembeszálltak velük. Amikor nem bírtak a hadseregükkel, mint Mohácsnál, akkor tömegével elestek. Ha néhány arisztokratának és a királynak menekülnie is kellett az aránytalanul nagy túlerő közelébeől, az nem csak gyávaság.

Ráadásul hiteltelen az okító szólásmondás annak a lengyelnek a szájából, aki párbajozni sem akart, hanem bérpárbajozót fogadott meg maga helyett. A lengyel „Kinizsi” a fia, aki a filmben Magyarország királya lett, még csak menekülni is képtelen volt, mert öngyilkos lett. Kíváncsi lennék, mit szólnak a lengyel filmesztéták a lengyelek ilyen ábrázolásához? A magyarok szótlanul tűrik a megaláztatást. Igaz, ahhoz az is kell, hogy megcenzúrázzanak, vagy eltiltsanak a közléstől olyan cikkeket, amelyek megmutatják a Kapa-Pepe filmek ellentmondásosságait.

Idézzünk fele egy konkrét esetet. A magyarországi Mythberg filmgyártó cég producere nehezményezte egy koprodukciós film kapcsán, hogy nem hiteles történetileg az egyik karakter, ezért ki is szállt a gyártásból. „Ami ellen küzdöttünk, hogy Báthory Erzsébet férje, Nádasdy Ferenc ne alkoholizáló, kemény, asszonyverő férfi legyen, ahogy a forgatókönyvben volt, hisz ez nem hiteles. Ő családcentrikus, feleségéért rajongó férfi volt, akinek egyetlen hibája, hogy a katonáskodás miatt keveset tartózkodott otthon. Úgy tudom, a durvább változat maradt” – mondta Berger József a Mythberg producere, aki a tervben jó egy évig a magyar rész társproducere volt, majd 2005-ban kiszállt.” (Gőzsy kati, Botrányok között készült el a Báthory-film, Index.hu, 2008. június 15. )

Jogos tehát, ha konkrét történelmi események és személyek kapcsán számonkérik a hitelességet. Különösen akkor, ha az adott film súlyosan negatívan mutatja be egy nép, nemzet jellegzetes személyiségeit. Jancsón és az Oda az igazságon (2010) is számonkérhető, hogy a tények ellenében miért fest olyan negatív képet Mátyás királyról, Kinizsiről, Janus Pannoniusról. Csakhogy Magyarországon a kettős értékrend a trend. Vannak olyan cégek, emberek, akinél nem okoz belső feszültséget, ha önmagukat nagyvonalúbban kezelik, mint másokat. Az Oda az igazságot (2010) is a Mythberg készítette Berger József producer irányításával, akit az már nem zavart, hogy magyar(országi) rendező hamisítja meg a magyar történelmi tényeket a magyarokra nézve negatívan.

Az ürügy, persze, az, hogy „az Oda az igazság nem Mátyás-film” (Jancsó), csakhogy ez nem igaz. Csupán attól, hogy nem ejtik ki Mátyás nevét a filmben, még félreérthetetlenül Hunyadi Mátyásról és az ő udvartartásáról szól a film egy sor tény szerint. A tényt a film hivatalos honlapja is megerősíti: „A film a Mátyás-korszak második felére, a hatalmának csúcsára jutott király uralkodásának s ennek révén Magyarország fénykorának rövid másfél évtizedére összpontosít.” (Részlet a film hivatalos honlapjának ajánló soraiból.)
Kapa csuhában lépked; csenget, majd eldobja a csengőt. Jön a fák között Pepe (Scherer Péter) egy másik fajta csuhában. Ő is csönget, de Kapa kiveszi a kezéből a csengőt, hogy „ne csörömpölj te barom arcú, nyakunkra hozod a tar fejűt!” Tevéket látnak, de Kapa azt állítja, hogy ezek lovak, „te ökör, te barom!” Találkoznak egy harmadik csuhással (Márton István, a film társrendezője), aki vigyáz azokra a tevékre, amelyeket a törököktől vett. A bevallása szerint már „átállásban van”, és sűrűn keresztet vet, miközben mondja, hogy „Allah akbar” (muzulmán köszönés: ’Allah a legnagyobb’)

A Pepe ismétli a szöveget és a keresztvetést. Jancsótól megkérdezték egy interjúban (TV2 – Tények, 2010. I. 29.), mit akar azzal állítani, hogy „Allah akbar”-ral vet keresztet egy magyar keresztény szerzetes. Jancsó azt felelte, nem jelent semmit. Érdekes, pedig a jelenet szerepel a film előzetesében is. Akkor az egész film nem jelent semmit, és ki lehet dobni a kukába. Nem könnyű felvállalni azt a súlyosan hamis állítást, hogy a magyar egyházfiak anyagi érdekből átálltak volna a törökhöz, és még a vallásukat is megtagadták volna. Ha volt ilyen csuhás (lehet, hogy volt), azt néven kellene nevezni, és mint negatív példát mutatni meg. A film az egyértelmű értéknyilvánítástól távol áll. Inkább általánosítva gúnyolódik – lehetőleg minden papon, keresztényen, magyaron.

Feltűnik János herceg, Mátyás király házasságon kívül születet fia. Kapa kérdi Nagypált, hogy hova viszi? Az vállat von. János herceg: „Éni péni juppi péni, esszer, vesszer gumi néni…” Önidézet: ez volt az expozíció egyik szövege Jancsó Utolsó vacsora az Arabs szürkénél (2000) című filmjében. – DSL A guminéni Emese ősanya, akinek itt a folyója, és a fiai dicső királyságának vége – mondja a film. Kapa: „Ebből még magyar király lehet.” Kapa keresztet rajzol János herceg homlokára. Egy ládából előveszik a koronát. Nagypál mondja, ez a másolat, mert az eredetit zálogba csapták az urak. A koronát visszateszik a ládába. János és Nagypál elindulnak egy folyóvíz (Duna) felé. Kapa szerencsés utat kíván nekik. Pepe kihallgatta a beszélgetést, és megjegyzi, hogy Jánosból nem lesz király, kivéve, „ha ki nem nyalja a török seggit”. Pepe moralizál, miközben ő is Allaht dicsőíti. Kapa, a román is.

Nem mondhatni, hogy a film kulturált szinten próbálná feldolgozni a történelmi eseményeket. Voltak olyan erdélyi fejedelmek, akik meg tudtak békélni a törökkel, akár elviselhető mértékű adó fizetése árán is, de a Habsburgok is fizettek adót a töröknek, és ezzel párhuzamosan még szították is az ellentéteket az egykori Magyar Királyság területein belül.

Kapa és Pepe megtalálják az öngyilkos magyar királyi pár holttestét. Borbála és a lengyel férje ott fekszenek a földön élettelenül. Kapék megbeszélik, hogy öngyilkosok lettek. A gombától. Pepe megjegyzi, hogy „ha ezek öngyilkosok lettek, akkor itt nagyon nagy sz_r jön”. Otthagyják őket, és elmennek.

Nem tudni, melyik magyar királyra utal a film Mátyás utáni korszakból. II. Ulászlót, akit megválasztottak királynak a magyar nemesek a bólogató „dobzse” László volt. Ő nem lett öngyilkos. A fia, II. Lajos a mohácsi csatában esett el 1526-ban. Miért jó a film alkotóinak az, hogy egyes tényekhez erősen ragaszkodnak, másokat pedig meghamisítanak? Történelmi összefüggéseket vagy esetleg más, kifogásolható történelmi szemléletet hamisítással nem lehet leleplezni, az biztos.

Kapa gyanút fog, megnézi Pepe markát, és látja, hogy Pepe leszedte a király kezéről a gyűrűket. Kapa „sz_rházi hullarabló”-nak nevezi Pepét. Ő pedig álruhás áruló, ami még rosszabb. Amikor ez a film moralizál, az értékítélet általában hiteltelen figura szájából hangzik el, tehát a gesztusnak nincs értéke, inkább ellenkező hatást ér el.

Jönnek a törökök. A fákon túl két lovas látszik, a tevék mellett pedig négy halad el. Kapa és Pepe menekülnek. Megbújnak egy fa ágai között, majd egy nagy kerekű, felborult, szétesett szekér mögött. Pepe: „Szép állat az elefánt, ha nem bántod, ő sem bánt. Vigyázz, kérlek, ne lépj rája, ő is Isten állatkája.” Ez volt az expozíció egyik szövege Jancsó Ede megevé ebédem (2006) című filmjében. Kapa mondja Pepének, hogy vegye le a gyűrűket, de az gondolja, jó lesz a töröknek. Kapa: „Hamis, te barom!”

A film gátlástalanul kihasználja az összes, főleg verbális lehetőséget, hogy lebarmozza a szereplőket, főleg a magyarokat. Itt Pepét, azzal az ürüggyel, hogy hullarabló, és a töröknek hagyná a királyi ékszereket. A versike viccelődve utal a törökökre, mert most ők a mimózalelkű elefántok, akiket nem szabad bántani. Létezik kulturált fekete humor is, de e filmé nem az.

A török sereg ismét elrobog mellettük. A csuhások azt hiszik, megmenekültek, de aztán megjelenik előttük két török, akik leszúrják a kardjaikat a földbe. Kapa és Pepe leborulnak. Megszakítatlan snittben jön egy férfi, aki töröksípon fúj valami szomorú dallamot. Dob kapcsolódik hozzá energikusan. Bal fele svenk, és már látszik Kapa és Pepe levágott feje egy-egy karóra tűzve. A töröksíp és a dob jelzi a török megsemmisítő győzelmét. Ezzel visszafele értelmezi az Utolsó vacsora (2000) utolsó képsorát is.

Kapa és Pepe levágott feje mellett harmadikként Kinizsi Pálé is látható. Kinizsi karóba húzott feje énekelni kezdi Petőfi Sándor Távolból című versének elejét: „Kis lak áll a nagy Duna mentében, / Óh mi drága e lakocska nékem, / Könnyben úszik két szemem pillája, / Valahányszor emlékszem reája.”

Ennél morbidabb és cinikusabb befejezést nehéz lenne találni egy filmnek. Ki tud azon nevetni vagy egyáltalán elemző módon meditálni, hogy de jó, legyőzték magyar elődeinket a törökök (Mohácsnál), és a magyar és román (ál)szerzetes karóba húzott feje mellett ott látható a törökverő Kinizsi Pál feje is. Egyszerűen visszataszító, semmiféle normális érzést nem vált ki a nézőben, nemhogy segítene feldolgozni a mohácsi vereség emlékét.

A függőleges montázs gátlástalanul visszaél Petőfi versének a jelentésével. Petőfi „kis lak”-nak a szülei házát nevezi. Jancsónál a kis lak az Utolsó vacsorában (2000) az Országház, itt pedig a mohácsi csata után szétesett Magyarország. Ezen viccelődni – faragatlanság. A montázs pedig gegként hat, a nézők nevettek rajta. Sokan nem tudták, min nevetnek.

Feltűnik egy magyar csapat is az ellenkező irányból fekete lobogóval. A lobogó olyan alakú, mint Mátyás király fekete seregének fecskefarkú zászlaja, csak nem vörös, és nincs rajta címer, hanem teljes egészében fekete. A magyar lovasok megkerülnek egy bokrot, és szembelovagolnak a kamerával. Leánykórus: „Ki s ki népei vagytok, hej magyar népem, / Lengyel László jó királyunk, hej német népem, / Az is nékünk ellenségünk, hej magyar népem, Miről volna ellenségtek, hej magyar népnek? / Hidunk lábát eltörette, hej német népem, / Mivel tudta eltöretni, hej, magyar népem, / Az ő piros pej lovával, hej magyar népem, / Megcsináljuk sáraranyból, hej német népem, / Hol veszitek sáraranyat, szegény magyar népem? / Hol veszitek sáraranyat, szegény magyar népem?” A népdalt Kodály Zoltán feldolgozásában adja elő a leánykórus.

A film szerint elkésett a magyar csapat, és egyébként is rablóbanda. A fekete sereg szétzüllése nem Mátyás király hibája, és a mohácsi vereség nem a fekete sereg hiányán múlt. Kinizsit, a törökverőt nem karóba húzták, hanem Szendrő ostrománál esett el. Sárarany pedig fél évezred múltán is van elég Magyarországon: mindaz a szellemi és anyagi érték is az, amelyet a Kapa-Pepe filmek gunyorosan tagadnak.

A stáb láthatólag mindig jól érzi magát a Jancsó-filmek forgatása végén. Össze szoktak gyűlni egy sztriptízre, locsolkodásra, viccelődésre, sörözgetésre a temetőben, „közbefinálé”-ra a stúdióban, vagy épp fényképezkedésre a forgatás helyszínén. A nézőnek nem jut ebből a felszabadult örömből, mert itt Kinizsi Pál levágott fejének morbid éneke marad meg neki végszóként, és az semmilyen feszültséget nem old fel.

A film csak kihasználja a magyar és az egyetemes kultúrát, és gúnyolódik rajtuk. A főcím mindössze öt szerzőt/könyvet jelöl meg forrásként, ahonnan idéztek: Janus Pannonius, Zrínyi Miklós, Georg Büchner, Vörösmarty Mihály műveit és az Ószövetséget. Nem jelölték, de idéztek még Horatius 2. Epodusából, Arany János Toldijából, Petőfi Sándor Távolból című verséből, Kodály Zoltán egyik daljátékából, Mozart Figaro házasságából, William Shakespeare Hamletjéből, Szent István kis legendájából, a Kájoni kódexből és számos magyar népdalból. Ha már az összes kellékesnek és a forgatás munkáját segítő mind a kilenc gépkocsivezetőnek, illetve mind a tizenegy büfésnek a nevét feltüntették a főcímben, akkor illendő lett volna megadni az idézett szerzők teljes listáját, különösen, mivel több művet nem az eredeti jelentésében használták – mint például Petőfi versét a karóba húzott Kinizsi Pál révén.

Nézzük meg egyben a film legfontosabb állításait, amelyek azt igazolják, hogy a történet Mátyás királyról szól:

Hunyadi Lászlót kivégeztették hatalmi harcok miatt, a filmben Mátyás utal „Lackó bátyám” elveszejtésére, aminek árán őt választhatták királynak. Mátyás gyámja és kormányzója Szilágyi Mihály volt, ő is beszél „Mihály bátyám”-ról mint leendő gyámjáról és kormányzóról. Mátyás egyik fő embere, és bizalmasa az általa felfedezett Kinizsi Pál volt, a filmben is szerepel Kinizsi Pál. A fiatal Mátyás csuhát hord – ez utal arra, hogy eredetileg papnak taníttatták. Bizonyos értelemben plebejus király volt, nem főnemesi vagy királyi családból származott, családja csupán egy generációval korábban szerzett nevet katonai érdemekkel – Hunyadi János révén. Mátyást megválasztották királyi tisztére, magyar volt, ahogy a filmben is, bár lehet, hogy egynegyed részben román is – erre is utalnak a film szereplői. Mátyás Bécsbe helyezte át élete végén a székhelyét, talán ezért beszél németül az első Mátyás-figura. Mátyás valóban beszélt németül és csehül. Mátyás királyt valószínűleg megmérgezték, erre is utal a film a gombával és a mérgezési bohózatbetétekkel. Garamvölgyi László egy könyvet szán a mérgezés feltevésének igazolására. (A készülő könyvről interjú olvasható Garamvölgyivel) Mátyás király szót értett a tehetséges, alacsony származású emberekkel (Bakócz Tamás, Kinizsi Pál stb.) – a filmben is együttműködik egyszerű emberekkel, és egy parasztlánnyal táncol. A filmben szerepel Janus Pannonius (a krónikás, ő állítja magáról, hogy ő írta a felmondott, János esztergomi érsekhez címzett verset. Janus Pannonius Mátyás kortársa volt, maga is püspök. Mátyást valóban fogságba vetette a cseh király, és úgy szabadult, ahogy a filmben is, megígérte, hogy elveszi Podjebrád György lányát. Mátyásnak volt egy házasságon kívül született gyermeke: János, akit utódjául szánt. Ez a történelmi források is megerősítik. Mátyás művelt volt, sokat olvasott, a filmben is sokáig könyvet tart a kezében, és saját maga is utal olvasottságára, műveltségére.

A lexikonok és az internetes források mellett a közismert és elfogadott adatok ellenőrizhetők például a következő könyvekben: Kubinyi András, Mátyás király, Vince Kiadó, Budapest, 2001.; Teke Zsuzsa, Mátyás, a győzhetetlen király, Budapest, Helikon Kiadó, 1990.

Most pedig nézzük azokat a legfontosabb állításokat, amelyek ellentmondanak a történelmi munkákban azonosított tényeknek:

Mátyás nem volt báb – hogy nem sikerült elvennie egy rangon aluli polgárlányt, az csak az erős szokásjogot igazolja, nem a főurak túlzott hatalmát. Mátyás nem lőtte le saját kezűleg riválisát és barátait, csak katonai erővel visszavert két trónfosztási kísérletet. Nem volt cinikus, csak hirtelen haragú, de az más. Nem adta el vitéz harcosa és általa kiemelt vitéz katonája, Kinizsi Pál nevét, címét és vagyonát egy lengyel nemesnek. Nem zálogosították el az ő idején a magyar Szent Koronát, hanem ő váltotta vissza a trónutódlási harcokban korábban elhurcolt koronaékszert III. Frigyestől. Nem csapták be őt az informátorai, az ország helyzetéről jól értesült volt. Nem miatta erősödött meg a török veszély és a trónviszály. Nagybátyját nem ölték meg, amíg a gyámja és kormányzó volt. (Később, a törökök tőrbe csalták, és valóban lefejezték.) Mátyás nem román betyárokkal és gyilkosságra felbujtó csuhásokkal biztosította hatalmát. Nem leckéztette meg őt Kinizsi Pál trónralépésekor, mert Kinizsit később fedezte fel. Így nem is lehetett Kinizsi a fiatal Mátyás királynak a gyámja. Nem a lánya, hanem a házasságon kívül született fiának az anyja volt Borbála. Nem adta el Mátyás a fél országot lengyel nemeseknek, ahogyan a film állítja, hanem a főurak halála után választottak lengyel királyt (II. Ulászlót) Mátyás végakarata ellenében. Nem fekete volt a fekete sereg fecskefarkú zászlaja, mint hogyan a film végén látható, hanem piros, közepén címerrel. Kinizsi megbüntette a szétszóródott, fosztogatóvá vált fekete sereg maradványainak embereit. Kinizsit nem lefejezték és karóba húzták a törökök, hanem Szendrő ostrománál esett el a csatában. És végül, visszatérve Mátyás királyhoz, a film állításaival ellentétben ő nem gyenge uralkodó volt, hanem megerősítette az országot, és nem csak katonailag. Hogy nem akadt méltó utódja, az nem az ő hibája. Számos reformot vezetett be, amelyekkel nagyon is rászolgált az igazságos jelzőre. Nem Mátyás halála előtt lett oda az igazság, hanem ezzel a filmmel.

Végezetül nézzünk néhány nyilatkozatot a film alkotói részéről:
(Forrás: http://www.odaazigazsag.hu)

Stoller Antal koreográfus asszisztens: „Aki ismeri Jancsó Miklós munkamódszerét, az tudja, hogy tulajdonképpen hosszú snittekkel dolgozva az egész egy koreográfia.”

Gálfi László: „Én vagyok a Mátyás király! Mármint egy, egy… Jancsó Miklós által elképzelt történelmi helyzetben elképzelt Mátyás király. Egy játék.”

Pindroch Csaba kérdezte Jancsótól: „Ki az, aki dumál, milyen legyen az az ember? Akkor rám nézett. Hülye vagy? Hát olyan, mint te. Ne foglalkozz semmivel. Úgyhogy innentől kezdve… vagy bajban. Mert hát milyen vagy te? Hát fogalmam sincsen. Két-három mondatot mond, pontosan azt az instrukciót mondja, hogy dobottan vagy gyorsabban, tehát ami kell egy színésznek.”

Pindroch Csaba kapott egy két oldalas anyagot, amiből kettő, majd négy mondat fért bele a felvételbe. Jancsó: „Hülye vagy? Csak két mondat lesz.”

Mucsi Zoltán: „Az egyetemes filmgyártásnak jót tenne, ha csak Kapa-Pepe filmek lennének, meg semmi más, azt le is kellene tiltani, ezen dolgozunk. Egyelőre még készül számos más helyen más is, de ez, reméljük, a jövőben változni fog.”

Deák-Sárosi László

(A cikk részlet a szerző Az ellenkezés pragmatizmusa; A vulgaritástól az erőszakig; Jancsó Miklós 1990 után készült játékfilmjeiről című, készülő könyvéből.)

*

Irodalom:

Szakkönyvek, cikkek és más, hivatkozott művek:

BERZEVICZY Albert, Beatrix magyar királyné (1457–1508), Athenaeum, Budapest, 1908.
HELTAI Gáspár és Bornemisza Péter művei, Budapest, 1981.
HELTAI Gáspár, Krónika az magyaroknak dolgairól, Budapest, 1981.
HOPPÁL Mihály, Az ősi magyar hitvilágról. In: Voigt Vilmos és Balázs Géza (szerk.) A magyar jelrendszerek évszázadai. Budapest, 1998., Magyar Szemiotikai Társaság. 23-33.
TEKE Zsuzsa, Mátyás, a győzhetetlen király, Budapest, Helikon Kiadó, 1990.
KUBINYI András, Mátyás király, Vince Kiadó, Budapest, 2001.
HIRSCH Tibor, Bosszúálló és bosszulatlan konszenzusok, Rettenet-színház Jancsónál, Metropolis, 2002/I.
GŐZSY kati, Botrányok között készült el a Báthory-film, Index.hu, 2008. június 15. –
http://index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/bathory0614/)
SOÓS Tamás, Jancsó Miklós: Oda az igazság, Filmkultúra, 2010. március.
STÖCKERT Gábor, Mohács nem volt szégyenletes vereség, 2010. március 27,
http://index.hu/tudomany/tortenelem/2010/03/27/mohacs_nem_volt_szegyenletes_vereseg/
GELENCSÉR Gábor, Finomhangolás, Filmvilág, 2010/4.
Az „Oda az igazság” című film honlapja: http://www.odaazigazsag.hu/
Jancsó Miklós filmrendező honlapja: www.jancso.film.hu/

Interjúk:

MIHANCSIK Zsófia, Áltörténelmi filmjeim, Beszélgetés Jancsó Miklóssal, Filmvilág, 2000/1., 18-19. o.
„Szabadon és nyíltan beszélni, ha felvállalja azt az ember”, Interjú Jancsó Miklóssal, Port, 2000. III. 21., http://port.hu/pls/w/general.article?i_article_id=6210
Interjú Garamvölgyi Lászlóval, http://www.mommo.hu/media/Matyas_kiralyt_megmergeztek
Interjú Jancsó Miklóssal, TV2 – Tények, 2010. I. 29.
A Filmhu interjúja Jancsó Miklóssal, 2010. II. 6. –
http://magyar.film.hu/index.php?option=com_multimedia&view=video&id=544&Itemid=56

A Jancsó-filmekben idézett irodalmi és más művészeti alkotások:

HORATIUS, 2. Epodus, (Kr. e. 1. sz.) Horatius össze versei Bede Anna fordításában, Budapest, 1989.
Prédikátor könyve, Ószövetség
Szent István kis legendája; Árpád-kori legendák és intelmek, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1983, 16-22., Kurcz Ágnes fordítása.
JANUS PANNONIUS János esztergomi érsekhez címzett verse, Szabó Magda fordításában.
SHAKESPEARE, Wiliam, Hamlet, 1599-1601 k.
Apor Lázár tánca, a Kájoni-kódexből, 17. sz.
MOZART, Wolfgang Amadeus, Figaro házassága, 1786.
BÜCHNER, Georg, Leonce és Léna, 1836.
VÖRÖSMARTY Mihály, Fóti dal, 1842.
PETŐFI Sándor, Távolból („Kis lak áll a nagy Duna mentében…”), 1843.
ARANY János, Toldi, 1846.

Az „Oda az igazság”-ban idézett népdalok, gyerekdalok, közmondások:

A fehér ló mondája
„Arany ideim folyása…” – székely népballada
„Biszmallahi r-Rahmani, r-Rahim…” – muzulmán ima
„Éni péni juppi péni…” – magyar gyermekmondóka
„Gyáva népnek nincs hazája.” – magyar közmondás
„Istenem, Istenem, áraszd meg a vizet…” – székely népballada
„Ki s ki népei vagytok, hej magyar népem…” – magyar népdal
„Lám én szegény árva gyerek csak egyedül hálok…” – magyar népdal
„Magyar, lengyel két jó barát, együtt harcol, issza borát.” – magyar és lengyel közmondás
„Most viszik, most viszik Danikáné lányát…” – magyar népdal
„Nem úgy van most, mint volt régen…” – magyar népdal
„Nyílnak, nyílnak a mezei virágok…” – magyar népdal
„Repülj madár, repülj…” – magyar népdal
„Síppal, dobbal, nádi hegedűvel…” – magyar gyermekdal
„Szép állat az elefánt, Ha nem bántod, ő sem bánt…” – gyerekmondóka
Török bársony süvegem – kuruc katonanóta

A monográfiában (amelynek része a fenti cikk) elemzett vagy említett Jancsó Miklós-filmek:

A harangok Rómába mentek (1958)
Oldás és kötés (1963)
Így jöttem (1964)
Szegénylegények (1965)
Még kér a nép (1972)
Allegro barbaro (1978)
Isten hátrafelé megy (1990)
Kék Duna keringő (1991)
A nagy agyhalál – epizód a Szeressük egymást, gyerekek című szkeccsfilmből (1995)
Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten (1998)
Anyád! a szúnyogok (1999)
Utolsó vacsora az Arabs szürkénél (2000)
Kelj fel komám, ne aludjál! (2002)
Aki nem hal meg fiatalon – az megöregszik – epizód az Európából Európába című szekccsfilmből (2004)
Ede megevé ebédem (2006)
Oda az igazság (2010)

Egyéb idézett filmek:

Andalúziai kutya, r. Luis Buñuel (1929)
A tanú, r. Bacsó Péter (1969)
Báthory (Bathory), r. Juraj Jakubisko (2008)

2011. május 5.

1 hozzászólás érkezett

  1. Németh M. Károly:

    Az ˝Oda az igazság˝ posztmodern film, s a tévedése az, hogy mégsem posztmodern, hiába használja a műfaj kifejezesi, művészi eszközeit, mert maga a posztmodern soha nem direkt a történelmet vagy egy adott kort tagad, hanem magát a megcélzott tagadandó témát beemeli egy fiktív történés vagy akár történetlenség keretébe, sajatos keverési kollázstechnikájával csak utal, nem egyenesen megnevez, mert az akkor már más, de nem posztmodern műveszet. Szerintem ez a film egy nem sikerült komédia, mert a rendező nem volt képes kiemelni a múlt, tehát a történelmi történés szférájából, s beemelni a fiktív művészi időbe, időcselekmenybe, hogy történelem- vagy társadalomkritikaként hasson a paródia, a komikum…stb… eszközeivel. Habarcs…

    Németh M. Károly

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights