(élt 82 évet)

Búcsúzni bárki testi valójától semmilyen értelemben nem egyszerű végtisztesség. Hát akkor milyen, ha az elhunyt szellemi, eszmei valója olyan abszurd helyzet elé állított, hogy porhüvelyét magába záró koporsója mellé sem állhatunk, „tekintettel a kialakult helyzetre”, ahogy a néhány hete megjelent gyászjelentések szövegfordulata szól? Igen, nem kísérhetjük el Őt, aki évtizedek hosszú során szerény, ám mégis elhivatott vezérként ezreket szólított meg hetente, szerény, rá jellemző udvariassággal, hogy „Jöjjön velünk!” És hetente ment minden korú, rendű, rangú, nemű ember, akármilyen is volt az idő, mert hittek a hívás üzenetének, örömének, az együttlét szellemi, lelki gazdagságának, természeti és emberi környezetünk, örökségünk megismerésének gyönyörűségében. Ha itt lehetnének mind, a temető befogadóképessége elégtelennek bizonyulna.
A harmóniateremtés mestere, de tevékenységünk dinamizálója is volt Beder Tibor a korábbi időszak pionírszervezetének: olyan kezdeményezéseket, a megye gyermektársadalmának rendkívül gazdag, árnyalt, nem hivalkodó, nem szemet szúró, de burkolt és hatásos nevelési célt sugárzó és megvalósító, a pedagógusok százait megnyerő rendezvényeket kezdeményeztünk, amelyeket nem Bukarestből írtak elő. Neki köszönjük például a megye turisztikai ösvényeinek konvencionális jelekkel való felfestését, amiről országosan csak beszéltek, de senki nem lépett, amíg Beder Tibor nem vitelezte ki. Akkor pedig országos módszertani tapasztalatcserére jöttek hozzánk. Ő volt az egyik kieszelője a megyei népi gyermekjáték fesztiválnak, a zonális kultúracentrikus vetélkedőknek, amelyeket az idős generációk és gyermekek egymáshoz való szellemi, lelki közeledésének varázsa, népi kultúránk gazdagítása hatott át. A gyermektársadalomért végzett munkájával párhuzamosan talán rögeszmésen foglalkoztatta a magyarság keleti rokonságának szálait, híveit keresni. Gyalog indult el, mint Kőrösi Csorna Sándor, és nem állott meg, amíg nem talált Törökországban egy magyar tudattal is élő török falut. Ide hívta őket vendégségbe. Székelykapu és kopjafa állítását kezdeményezte a rodostói Rákóczi-ház elé, Isztambul központjába, más szóval a magyarság ma egyetemes szimbólumai beszélnek, emlékeznek róla is, bujdosóink nevével együtt.
Sem hívó szavadra, sem a gyászjelentő szavára nem lehetünk Veled. Székely népünk hagyománya szerint a végtisztességet sem tudjuk megadni a koporsód mellett. De tisztességes, gazdag tanári, pedagógusi, emberi életed elegendő ahhoz, hogy emléked kegyelettel megőrizzük. Hargita megye egykori Pionírtanácsa testülete, kollégáid és barátaid nevében,

Dr. Balázs Lajos

Forrás: Hargita Népe, 2020. május 5.