Csak vergődik kalicában ez a tavasz:
négy lépés keletre, négy vissza.
Pedig röppenne, fel a virágos meggyfára,
surranna, nyüzsögne, hangyáért, bogárért,
ágat vinne egy fészekbe,
jövendő csicsergést ágyazni…
de csak szavak:
tiltások, félelmek ömlenek
át a megfont rácsokon.

Majd eljön a nyár
és naptár szerint jönnek őszök, telek,
kiröppen kalicából talán
ez a tavasz is egyszer,
de mi lesz akkor létszabály?

átalusszuk, eláruljuk gyáván
ezt is, mint minden feltámadást.

1. Borbély Albert:
   2020. május 8. 10:11

   Nagyon szomorúan igaz, mindig egy kicsit lekezelő hangnemben beszéltünk régen a románokról, nos ők meg merték lépni 89-ben, amit mi most el sem tudunk képzelni, persze a kép ennél árnyaltabb, itt most még nem éheznek effektíve annyian, és persze az akkori történésekben vastagon benne voltak a magyar nemzetiségűek is.

2. B.Tomos Hajnal:
   2020. május 8. 11:34

   Köszönöm, értékes adalék a vers megértéséhez.