„Már megint itt van a szerelem, már megint izzad a tenyerem…” leginkább ez a Bizottság-szám fejezi ki a helyzetemet. Szóval, ma este házibuli Arankánál. Meghívtak. És jön Ági is. Ti nem tudjátok mi ez. Kéj és kín, pont mint Adynál. Szóval nagyon akarom már őt, de nem merem. Valahogy nem megy. Pedig a múltkor a kémia szertárban, amikor csak mi maradtunk ott, akkor már majdnem. Szóval majdnem megfogtam a kezét. De aztán nem mertem. Moziba meg nem jött el. Azt mondta, hogy nem engedték el otthonról. Hát nem tudom. Lehet, hogy tényleg nem, de félek, hogy azért, mert nem akarta. Ő amúgy semmit nem akar, pedig ez sem így van, mert néha meg mintha várná. De aztán valahogy mindig minden másképp van, pont mint Karinthynál. Pedig olyan jól eljátszom otthon a tükör előtt, hogy hogyan leszek majd könnyed és szellemes, meg laza, mint egy tejfog miután beleharapott a birsalmába, szóval elméletben már pontosan tudom, hogyan kellene minden teketória nélkül átölelni, aztán hosszan megcsókolni, félig behunyt szemmel mint Clark Gable Vivien Leightet az Elfújta a szélben, de aztán, amikor ott vagyok, akkor meg csak hebegek, meg udvariaskodok és végül mindig hoppon maradok.
Bezzeg Artúrnak ez olyan könnyen megy. Csak fordul egyet, bedobja a sejtelmes mosolyát, mond valami jól hangzó baromságot, amit senki sem ért, de mindenki valami nagy okosságnak gondol, például ilyet, hogy „én a hervadó virágok illatát fonom neked hawaii füzérbe”, aztán már olvadoznak is a csajok utána. No ez nekem nem megy. Félek, hogy Artúr szemet vetett Ágira is. No, akkor nekem annyi.
Szóval ma este buli. Úgy is mondhatnám, hogy kaptam még egy esélyt. Talán az utolsót. Ezt most nem baltázhatom el. A haditerv elég jó. Sikerült megdumálni a nagyit, hogy toldjon még be öt centit a trapéz nadrágomba. Már pont olyan mint Demjéné a Hétfő című Bergendy-lemez borítóján. Vettem hozzá egy vörös inget, meg egy V-nyakkivágású kávébarna pulóvert. A hajam a körülményekhez képest elég hosszú, az oszi vagy két hónapja ellenőrizte, azóta nem vágattam le. Még ennél is jobb, hogy pajeszom van, amit még eltűrnek az őseim. Szóval ennél jobban már nem nézhetek ki.
Azt hallottam, hogy pia is lesz. Én eddig nem ittam, de talán kellene. Egy pohártól hátha sikerül lazának lennem. Majd meglátjuk.
Egészen jól indul a buli. Vicceket mesélünk Artúrral. Mindenki nagyokat röhög, Kiskovács valósággal nyerít. Aztán megjött a pia is. Diólikőr. Gyorsan bedobtam egy pohárral, mintha lenne benne gyakorlatom, de rossz volt, édes és marta a torkom. De muszáj volt még egyet innom, mert Artúr nagyon cikizett. Aztán kicsit félrehúzódtam Ágival, hagytam, hogy Artúr produkálja magát egyedül. Azt hiszem kissé megszédültem az italtól. Forrónak éreztem a fejem, ki akartam menni, de Áginak nem volt kedve. Végre tánc Ágival. Koncz Zsuzsa szól a lemezjátszóból: „Úgy várok rád, kis herceg, még várok rád, kis herceg”. Azt hiszem, hogy most kéne. Igen, de itt sokan vannak. Próbálok Ágival az egyik sarok irányába sasszézni. „Még várok rád kis herceg …” Végre sikerül. Most. Igen most, nem érdekel, vagy sikerül, vagy nem, már épp magamhoz húzom, mint Clark Gable Vivien Leightet, amikor ez a hülye Lúvári lekérte. Pont, amikor már majdnem összejött. Ki akarok menni a konyhába, enni egy szendvicset. Még mindig kótyagos kissé a fejem. Belebotlok Rácz Ilonkába, ebbe a csontkollekcióba. Azt hitte, hogy táncolni hívtam. No, mindegy, most már táncolunk. Még mindig Koncz Zsuzsa: „… az élet nem áll meg soha, a végtelen tánc. Akárhogy fordulhatsz csak körbe jársz. Szoríts meg jól, ha engem kívánsz. Addig szeress, amíg látsz!”. Ilonka a nyakam köré fonja a karjait, úgy táncolunk. Egészen közel van hozzám. Puha és nagyon forró az ajka. Hosszan és szenvedélyesen csókol. Pont úgy, mint Clark Gable Vivien Leightet.
Ági meglepetten nézett bennünket. Tekintetét negyven év után sem tudom elfelejteni.

1. Borbély Albert:
   2020. május 9. 08:28

   „És a versem, ó nagy ég,
   azzal tömte ki a cipőjét.
   A csúnya fiúknak is van szive,
   szíve senkinek nincs ennyire.”

2. Skandikamera:
   2020. május 9. 09:46

   Jó az írás és a hozzászólás. Kedves emléket ébreszt a szívtiprós kamaszkorból – o tempora, o mores!

3. Para Olga:
   2020. május 10. 14:04

   Ervin, jó házibuli, jó írás, hiteles, eszembe is juttatta a mi kis bulinkat, vagy 15 évvel korábban mi házi zsúrnak neveztük. Jó volt emlékezni !Nosztalgia karanténban…

4. Székely Ervin:
   2020. május 10. 16:45

   Köszönöm szépen. Örülök, hogy elolvasta.