A Múlt folyton tarkója mögött liheg
s macerálja is rendesen a Jelent,
olyasmikkel, hogy „ne lépj oda,
mert felszisszen nagyapád,
pont ott van a jobb lába…
persze, hogy már érzéketlen csontváz,
de akkor is, legyen bennünk,
kérem szépen, egy kis kegyelet
s ha azon az ösvényen indulnál el,
kéményekre, háztetőkre taposnál,
mert ott van a hamueső alá temetett város,
pazar ókori falfestményeivel,
girlandos csempéivel
és a sok végkiáltásra tátott állkapoccsal –
arra pedig ha mennél, a mohácsi csata
színtere van, nem is olyan mélyen,
ráléphetsz egy kiálló szablyára,
vagy beszorulhat lábad
egy kettéhasított koponyába –
szóval tutira fölösleges elindulnod,
hiszen csak a történelmet ismételnéd,
na jó, legfennebb újratöltött modorban
s aztán hamarosan úgy is leváltana,
Múlttá penderítene egy vadiúj Jövő”.