SÓLYOMSZEM ÉS NAGY MEDVE

Az Egyesült Államok elnöke nagy reprezentációs ebédet ad, melyre hivatalosak az indián territóriumok főnökei is. Az asztalnál egymás mellett ülnek a vitéz Sólyomszem s a bölcs Nagy Medve, s komoly méltósággal eszik »a nagy fehér főnök« pompás ebédjét.
Minden két teríték között áll egy kis mustáros csésze, a hozzátartozó kanállal. Nagy Medve addig biztatja Sólyomszemet, míg ez megkóstolja a csésze tartalmát.
Lenyel egy tetézett kanálnyi irgalmatlanul erős angol mustárt, amitől a szeme azonnal könnyben úszik.
Nagy Medve csodálkozva kérdi:
»Miért sírsz, Sólyomszem?«
Ez félig megfulladva felel:
»Eszembe jutott a szegény édesapám, aki most húsz éve veszett oda a Potomac mocsarai közé«.
»Hát az az izé jó?«
»Kitűnő —, tudják ezek a sápadt arcúak, hogy mi a jó —, kóstold meg csak te is«.
Nagy Medve lenyel egy jó kanál mustárt, s némán sírni kezd ő is.
»Hát te miért sírsz? « — kérdi nemes részvéttel Sólyomszem.
Nagy Medve levegő után kapkod, s aztán válaszol: »Hát csak azért sírok, hogy húsz évvel ezelőtt, szegény apáddal együtt, mért nem vesztél te is ott a Potomac mocsarai között! «

A nemzet, 1. évf. mutatványszám (1924. november 15.)