A rásájok

Cigányországban a papot a területtől függően capeillanak vagy rásájnak hívják. Az első szó katalán, a második cigány, indiai örökség és Európa legtöbb országában ez használatos. Sok pap szenteli életét a kitaszítottak szolgálatának. Az apostoli munkát mintegy vaktában kezdték el, azután szervezettebb formában folytatták.
…Kongresszusok, munkamegbeszélések, zarándoklatok, mindez alkalom az együttlétre, amelyek során jó munkatársi viszony, sőt meleg barátság alakul ki közöttünk. Összeforraszt bennünket eszközeink szegénysége is. Kezdetben semmiféle fonásunk nem volt. Az egyház nem vette komolyan missziós kezdeményezésünket, önzetlenségünk foka megfelelt annak az érdektelenségnek, amit a hivatal tanúsított irántunk. Udvarias mosollyal fogadtak bennünket. Az egyházban az ember előbb cselekszik, valamit alkot, elindít egy ügyet azzal az érzéssel, hogy az engedelmesség határán jár, majd a hivatal elismeri a munka jelentőségét, áldásaival bátorítja, végül megérkeznek az anyagi eszközök is, de vigyázat! már meg is jelenik a bürokrácia és a bénultság veszélye.

Ha önkéntesek jelentkeztek, hogy a cigányok közé menjenek, a lelkészség egyik fő gondja volt, hogy egyeseket tudatosan befogadjon, másokat pedig távol tartson, akik alantas okból, vagy a máshol elszenvedett bukások következtében menekülésképpen kerestek menedéket a peremre szorultak között.

A cigány számára a papi hivatás elérhetetlen, nem is álmodik róla. Szemében a rásáj mindannak megtestesítője, amellyel az ő sorsa szemben áll: kultúra, tekintély, nemesség, szigorú rend, közismert vagy misztikus hatalom, társadalmi befolyás, sőt gazdagság is, mert őt tartják az egyház tulajdonosának. Még ami esetleg megalázza és összetöri, az is hasznos lehet a számára. A rásáj, amerre csak jár, reményt és gyanakvást idéz elő. A cigány kapcsolata Istennel nem mindig könnyű, de Isten emberének közbelépése elrendezheti közöttük a dolgot, — ha éppen nem bonyolítja.
A cigány számára tehát kétféle rásáj van, a jó és a gonosz. Ez utóbbi kategóriába sorolják például azokat, akik hosszas előkészületet követelnek meg a keresztséghez vagy megtagadják az egyházi temetést attól, aki nem volt megesküdve, azokat, akik nem fogadják be a lakókocsikat a területükre, és általában, akiknek gondterhelt arca és csukott ajtaja gyanakvásról árulkodik. Szerencsére vannak jók is, akik akkor is vesznek kosarat, ha nem tudják, mit csináljanak vele, akik termet adnak egy családi ünnep megtartására és maguk is eljönnek, hogy megigyanak egy pohárkával.

(Folytatjuk)