Tizenegyedik Ének
(változat)

Heábavalóságok heábavalósága
azazhogy miképpen tűnnek el a világ színéről királyságok
akik örökkétiglentartónak képzelék magokat

-tragico-comoedia
fentírt
szerző uram
tollából öt függönylevonásban
amelynek actioja lezajlik
az Úr Születése utáni 1988-adik esztendőben
Bucuresti vásárváros terein

ELSŐ FÜGGÖNY

(A Colţea torony. Félelmetes érzeményekkel teli rettenetes éjszaka. A strázsa sorjázza lépteit, egyiket a másik után, rettentő csillagfény alatt, és közben elképzeli, milyen szíves-örömest feküdne inkább az őr-szobai ágy csergéje melegében. Zbang, zbang ! : kondul meg minden léptére testén a páncél. Ámde gyakorlott katonai orrlikai a levegőben lázadás-szagot szimatolnak. Falba tűzött fáklyák fénye lobog, és e félhomályban egyszerre csak furcsa festői kép tűn a szemébe: a Mindenható Nép tódul be a toronyba. Rongyos, kiéhezett arcú alakok, ökölbe szorított kéz, szabad mell, mindenre elszánt tekintetek. Proletárnők hada kétoldalt. Utcakölykök keze felajzott parittyát szorongat. Szikárrá aszott öregek, akiknek tekintetét fanatikussá torzították a festő ecsetvonásai, csontvázkezükben kőrisfabotot ütésre emelnek.Ez éhenkórász lázadók csordájából kivál egy hajadon. Melle födetlen, pisztolyt lövésre emel mindkét tejfehér, hattyú nyakánál gyöngédebb karja. Láthatni: ő maga a Forradalom. A strázsa kimeredt szemmel nézi-nézi a lány melleit egyre, mígnem a rettenetes kép helyét kimondottan kellemetes, fantáziabeli látvány veszi által: elképzeli, amint ő maga fekszik az ágyban, karjai közt a Forradalommal. Ámde hirtelen eszmél, amint a régi torony kőpadlatára titokzatos léptek zaja koppan…)

AZ ŐRSZEM
Állj, ki vagy ? Mondd, mi a jelszó? Csak egy röpke pillanat,
S úgy kivetlek, ott leled majd magad a torony alatt!

EGY HANG
Muszáka!

AZ ŐRSZEM
Jó! A miénk vagy! Lépj elő hát!
(Megjelenik a színen az udvari bolond, különös ládát cipelve a hátán.)

AZ UDVARI BOLOND
Szerencsét!

AZ ŐRSZEM
Hogy beszélsz velem te? Nézd csak! Egy utolsó, egy szemét
Csepűrágó, ki a Vajda unalmára felvigyáz,
Nekem szól így, kinek őse tatárverő hős „vityáz”,
Szerencsétlen küld szerencsét! Tudod-é, ki vagyok én?

AZ UDVARI BOLOND
Jaj, nagyúr! Olyan sötét van, mint a pokol fenekén.
Hogyha fényes volna arcod, úgy se látnám! Kész kudarc
Meglátni, ha egy sugárt se tükröz vissza az az arc.
Azt hihettem, közönséges őrbe botlottam. De hát
Így közelről arcod nem egy emberentúli vonást
Árul el: nyomott a homlok s ráncos is: gondolkodó,
Zavaros tekintetedből éppen kiolvasható
Származásod nemessége: Vajdával vagy egyivású.
Orrod színe elárulja, nem tartózkodsz az ivástul,
Gyakran előfordul az is, hogy a birkózást a borral
Asztal alatt fejezed be, ahogy történt Nagy Sándorral.
Tökéletes vagy mindenképp, tátott szájú, fogad kiáll,
Mint a kiváltságosoké…

AZ ŐRSZEM
Anyám is így látta fiát,
Míg élt szegény, de most elég! Azt mondd meg, hogy a ládában,
Ugye, hogy én jól saccolok: falnivaló finomság van?
Mondjuk: kolbász…

AZ UDVARI BOLOND
Nem!

AZ ŐRSZEM
Tán túró?

AZ UDVARI BOLOND
Az se!

AZ ŐRSZEM
Palacsinta-pánkó?

AZ UDVARI BOLOND
Se, se…Ki úgyse találod! Táplálék, de a szellemnek:
Bábjátékos maskarádé. Az Úr nagy barátja ennek.
Felvidítja…

AZ ŐRSZEM
Mit mondasz hát? Jön a Vajda?

AZ UDVARI BOLOND
A tanáccsal:
Fegyvernök, spicli, kancellár, aga…Egész udvarával!
(félre)
Valamennyi tokás, bamba, vadkanpofa, kerekfejű,
Hajlotthátú, de kobakjuk hegyes, keleti süvegű,
Söprik kaftánjukkal a port a trón körül.
(az őrszemhez)
És itt, ezen
Eseményen a jólnevelt hercegfi is jelen leszen.
Tarka bábuimmal fogom szórakoztatni majd őket…
Vaszilika, Marióra, fel a fejjel, fő a jókedv!

(Nehéz léptek zaja töri meg újra a csöndet. A lépcsőfeljárón fölfelé a fejedelmi szolgák cipelik a Vajda trónját. Kórusban hangzik föl a jelszó: Muszáka! És a torony teraszát betölti a fejedelmi talpnyalók serege: zenészek, bűvészek, fáklyavivők, kardnyelők, kígyótáncoltatónők, kötéltáncosok, fényesre lakkozott sisakú tűzoltók, tenyér- és csillagjósok fölös számmal. A Rendező utolsó utasításokat ad, és mindenki elfoglaja a helyét, amelyet a padlón előzőleg krétával kijelöltek. A nép fiai is jelen vannak, a bekecsük alatt övükbe dugott kovás puskával. Csillagokkal díszített kék köpenyében az egyik csillagjós állványra szerelt messzelátóját az égen jeges fénnyel sziporkázó óriási üstökös felé irányítja.)

A RENDEZŐ
Próba indul. Kecsesléptű román szüzek, tü kezetek
A Vajdának, hogyha belép, kínáljon majd sót, kenyeret!
Száfta, drága, jobban mutat, ha farod szebben riszálod,
Ezalatt a többi ropja kötélen a szirba-táncot.
Az ispán úr az orrából nemzetiszín kendőt bűvöl,
S mialatt a Vajda beszél, a tűzoltók tömlőiből
(Akik készenlétben állnak) vízsugár spricceljen szerte,
Hogyha a népet a szónok túlságosan feltüzelte…
Kardnyelők, ti következtek! Hadd lám, hogy a kardlapon,
Amint eszetekbe véstem, belevésve az vagyon?
Nagy Stéfán és Mihály vitéz, Tzepes vajda, Brincoveanul,
Minthogy Vajdánk számíttatik ezen (h)ősök utódjául.
Csillagjósok, kék köpenyben ti meg ide, jobbra álltok,
És a csillagokra ott fenn fene éberen vigyáztok,
Kezetekben hosszú bottal, amelynek horog a hegye,
Nehogy valamelyik hülye csillag a hont csúffá tegye!
Hé, zenészség! Nemes himnuszt zengedezzen ma az ének,
Ha a banda román nótát tud csak, akkor dojnát kérek!
Ott a csörgődob s a rézdob! Mire vártok? Elő vele!
Ezen kísérjétek azt, hogy:” Mogyorófa zöld levele..”.
Még ha macskanyávogás is…
(Megpillant néhány hosszúszőrű gubába bújt alakot)
Hát ezek itt mire várnak?

A PARASZTRUHÁSOK
Velünk egész más a helyzet…De hogy meg ne üsd bokádat,
Ennél többet ne is kérdezz…

(Az egyik gubás félrevonja a rendezőt, és nagy pecséttel ellátott hivatalos iratot dug az orra alá. Miután belepillant, a rendező elsápadva ugrik hátrafelé néhány lépést.)

A RENDEZŐ
Jó! A szemem mit se látott!
Álljatok úgy, mint a Vajda mondta, neve legyen áldott!
Te jössz, udvari bolondom!

AZ UDVARI BOLOND
Jelen…!

A RENDEZŐ
Három perced van hát,
Hogy művészi fintorokkal levedd lábáról a gazdát.
(rájön a melléfogásra)
Azazhogy a Méltóságos Vajda Urunk Őfelségét,
Kit soká éltessen az Úr! Őt és minden nemzetségét!

AZ UDVARI BOLOND

Az Isten is a világot hat nap alatt teremtette,
(Hegy, domb, állat, fű, fa, ember és a kerek ég felette),
S én ne tudnám megmutatni egyetlenegy perc alatt
Ronda arcod a tükrömben? Elég csak egy pillanat,
Több idő nekem nem is kell!…

A RENDEZŐ
Elég, bolond! Sok a beszéd!
(félre)
Pedig csak a neve bolond! Mi több, dicsérem az eszét!

(Kart karba öltve és levegőért kapkodva a hosszú lépcsőmászás miatt megjelennek az Udvari Költők, Tripanosoma és Janache Aricsesco. Az őrszem – mintegy hivatalból – mellüknek szögezi láncsáját, de a bűvös „Muszáka” elhangzása után szabad előttük is az út. A rendező széles mosollyal fogadja őket.)

A RENDEZŐ
Alázatos hódolatom! Mesterek, na, hogy s mint vagyunk?
Ha szolgálják fel a rétest! Várom: zengjen az üdv-daluk!
Így a Vajda jóízűen fal majd..

TRIPANOSOMA
Mindez meglesz, O. K
.
A RENDEZŐ
Ígérem, a legelső hely a szolgák közt a maguké!

JANACHE ARICSESCO
Tudott dolog, a művészet elsőbb, mint minden hivatal!
(félre, csak a rendezőhöz)
Kolbászt s burduf-túrót, alul, mondja, rejteget az asztal?

A RENDEZŐ
Van ott elég! De most aztán foglaljon ám helyet minden,
Össze-vissza ne mászláljon senki, kinek dolga nincsen,
Jön a Vajda sleppje élén, most azonnal ideérnek!
Az én tisztem ennyi volt csak…Most hát szólaljon az ének!

MÁSODIK FÜGGÖNY

(A lépcsőfeljáró irányából keserű zajgás hallatik, lábdobogás, kárinkodások. Ez utóbbi zajok hallatán a toronybéli társaság – joggal – a Vajda érkezését alitja. Elszabadul a zene, a sót és kenyeret kénáló parasztjányok csapatja előtérbe tolakszik. A kötéltáncosok vad szökellései odafenn, az orraikon keresztbe tett rúdjaik alatt, a kardnyelők hátraszegik fejeket, a hosszúszőrű gubát viselő pórnép fiai a kebelükbe rejtik kezeiket. Hamis riasztásnak bizonyul az egész, az igyekezet abbamarad, mivelhogy odalentről csupáncsak a lakomára asztalokat és székeket cipelő cigány-szolgák csapatja érkezik. Az ünnepélyesnek készülő hangulat magasztossága egybe kipurcan, a két koszorús költők, akik lantjokkal a kezekben már felvevék a poétai pózt, útálattal hajítják félre zeneszerszámjokat . Kis idő elteltével újabb zajgás a lépcsőfeljáró felől, amelyet odafenn a csődület az előbbihez hasonló előkészületekkel honorálna. Csakhogy újabb csalódás veti ezúttal is ennek a végét! Mostan a vajdai istállók derék személyzete érkezik meg: trágyatüzet tesznek odafönt, nehogy szúnyogok hada kínozza a Vajdát. Végre, a harmadik ízben bekövetkező zsivajgás csakugyan magának a hőn óhajtott Felségnek a bevonulását adja hírül, aki is Cula nevű behemót cigány nyakán lovagolva érkezik (aki nem más, mint a Vajdaság örökös hóhér dinasztiájának éppen hivatalba lévő személye). Cigányunk, mint a bika, gőzt fúj orrlikain, a Vajda a jelenlévők üdvözléseit széles mosollyal viszonozza . A baljában aranyos jogar, bársonnyal borítottan, a jobbkeze ujjai drágaköves gyűrűkkel telerakottak. A vállain kékes színben játszó, rókamáljával bélelt drága palást, mint egy-egy mogyoró, akkora igazgyöngy gombokkal telerakva, atlasz-selyem bugyogóban, ezüstsinór-öltésű saru-topánnal a lábán. Időről-időre sarkantyúit az őt hordozó hóhér derekába érzékenyen belevágja. Horgas orra cimpájába kisded karika berakva, mely fényét az úrnak keleties, képmutató, mellrelógó bajszára villantja alá. Nyomában a lépcsőn feltűnik a fő-fő előljárók csődülete, majd a másod/harmadrendű bojárság: fejedelmi sütőmester, főszerdár, ésatöbbi, valamennyien egy-egy cigány-szolga hátán lovagolva. A csődületben a hatalmas, keleties süvegjeik érdes hangot hallatva surlódnak néha egymáshoz.. A hercegfit, legelől, karjaikba fektetve hordozza négy hiányos öltözékű gyönyörű cigánylány, más kettő pediglen lombos eperfa-ággal legyezgeti testét. A zene ördögi ritmusba vált át.)

A FEJEDELMI KANCELLÁR
(Előlép, és torkaszakadtából üvöltve adja elő beszédét, hogy a zene hangjait túlharsogja, de a szónoklatából így is csak némely szókat lehet érteni:)

Mircsa utódja…lángész meglátások…
Templomalapítás…se pénzmag…kilátások…
Se becsület, emberség…robotoló paraszt…
A haza, végül is… a jövő…elmaradt…
Mindünk sorsa ma…sokkal…a bajok…a krízis…
Te fenevad….a kardél…jövő Apokalipszis…
A sárkány…a lándzsával…ölöd…a nemzetet…
Áldozat, hódolat…jó stratéga…neked…

(Elhallgat a zene, a Vajda a sóba belemárt egy kenyérdarabocskát, és Cula szájába tömködi, aki kutyahűséggel fogadja a falatot. Miután sorra bemutatásra kerülnek a Rendező által utasításba adott látvány-számok, maga a Vajda emelkedik szólásra.)

A VAJDA
(A fejedelmi tanácshoz)

Ti nagybátyák, komák, sógorok, sok barát!
Én már gyermekként úgy űztem a karikát,
Hogy csodájára járt egyész Fanar-negyed,
Mondák is nem egypáran: ebből Vajda lehet!
Látja-e hiányát valaminek is máma
Ez ország? A tej, a méz folyik …a nagyvilágba.
Szerencse? Már gyerekként fürdővizembe csorgott,
Kik körülöttem élnek, láthatják, milyen boldog
Vagyok. Hő szeretetnek éltető napsugára
Süt le rám: a Haza legkedveltebb fiára.
Pedig, ha mint despota, olyképpen gondolkodnám,
Diktátorként a Hont hogyha járomba fognám…
De én hiszem és vallom a demokrataságot,
A nép-egyenlőséget…Nézd, hogy ropja a táncot
A sok hülye kötélen! Hogyan nyelik a szablyát!
Kínai csészéből a jövőt mutogatják!
Nem titkos voksolással szavaztatok ti mind rám
Megyékben s körzetekben? Hát hogy ne boldogítnám
E hont! Mit adjak még? Rakd földre terhedet,
Cula, hogy mint Basarab, honfoglaló legyek!1

(„Cigányhátról” valamennyien leszállnak, s a megerőltető lovaglás miatt kissé szétterpesztett lábbal indulnak a megterített asztalok felé. Vajda elfoglalja asztalfőre állított trónját.)

KALIMÁK
(félre)
Jókedvű az öreg! Illik most szólnom…
(a Vajdához)
Fáter…

A VAJDA
Mi van, Kalimikám?

KALIMÁK
(félre)
Hülye szenilis fráter!
Kalimikának mond mindig! Eszen a méreg!
(a Vajdához)
Hőnszeretett atyám, egy kis figyelmet kérek!
Tudod, kutattam ma is a kaftánod zsebébe’ ,
Szokás szerint, de jaj! nem került kézbe
Egy poltúra is! Ámbár tegnap a barbuton
Ezer aranyat veszték…Nem szép dolog, tudom.
Kérlek tehát alássan, apám…

A VAJDA

Megintlen pénzt vár!
Nem adhatok, fiam, minthogy üres a kéncstár!
Ezt jól tudod te is, de költesz egyre-másra!
Udvarbíró! Hogyan „fest” a lányvásári számla?

AZ UDVARBÍRÓ
(felüt egy óriási katalógust, amelyből egy Don Juan-ária dallamára énekli:)

Tíz czigánylány Kalafáton,
Négy göröglány Galacon,
Huszonhárom parasztlányon
Osztoz Romanác rajon,
Tizennégy szép zsidólány a
Mizili csárdákban él,
Köztük egy prókátor lánya,
Hét sovány, hét meg kövér,
Valamennyi szép nagyon.

Corabián száz lány vár rám,
Három meg Csorogârlán
Tergovistén egy boszorkány,
De szerfölött okos ám!
Adzsidzsán van török hölgyem,
Fetesten egy tatárlány,
De mindkettő, nemkülönben,
Egyformán szép, igazán…
Negyven plojesti madám!

Hát még Bucurestin!
Hát még Bucurestin!

AZ EGÉSZ GYÜLEKEZET
Halljuk, Bucurestin hány van?

AZ UDVARBÍRÓ
Hatszázat ad Colentina,
Háromszázat Sălindár,
Dudestből nagysád Simina,
Egy nyakéket adott rám!
A Magosaljai útról
Összeszedtünk negyvenet,
Barnát, szőkét, vegyesével,
Tisztát, szurtost szépszerével,
Gazdagot meg nincstelent.

A MEGCSALT LÁNYOK KÓRUSA
Égje meg a tűz-zsarátnok
Kalimák lelkületét!
Ígérte nekem az álnok,
Elvesz, s lám: csak szóbeszéd!
Neki adtam ifjúságom,
Szűzleány-ártatlanságom,
Kincsem szatírkézbe jut!
Mindenek nevetnek rajtam,
Még a klampír is hazud.

A VAJDA
Fiú, egy szót se többet! Basta! Az vagy: lator!
Az udvari bolondot láttátok valahol?
Azért húz gázsit tőlünk, hogy kedvünk szaporítsa
Bábuival. Hadd látom, szerelmetes Mariska
S Vaszilika, a bamba újabban hogyan jártak?

AZ UDVARBÍRÓ
(hármat tapsol)
Udvari bolond, állj ki!

AZ UDVARI BOLOND
Azonnal! Sokat vártak?
(Az összegabalyodott szalagjait rendezi, közben sietve előtérbe törekszik hátán az elfüggönyözött ládikával, többen belekuturásznak, mintegy számbavéve a kellékeket, végül a kötőtűre akasztott bábukat a Vajda előtt felmutatja, az csak rájuk pillantva is, a hasát fogja nevettében.)

A VAJDA
Hallod, Bolond, lebbentsd fel a függönyöd, és kezdd el
Az előadást! Aztán a Cenzor is ezennel
Jelen legyen, s ha némely illetlen szabad eszme
A szövegbe beszivárgott, azt éberen kimesse!
(Sok mély hajbókolás közepett előáll a Cenzor. A fején levő nagyméretű turbán alapján bojári származására lehet következtetni. Ismert Flechtenmacher-ária dallamára adja elő dalocskáját, közben ütemesen csattogtat egy hatalmas ollót, és toporog kidüllesztett szemmel.)

A CENZOR
Cenzor vagyok, hivatalos,
Máma rettentő divatos,
Hiba rejtve nem marad!
Minden mozgást megfigyelek,
Minden szárnyalást lenyesek,
A piros kérdőjelemet
Viseli a kézirat!

Refrén: Csitt-csatt-csitt, fogom az ollót,
Irtok minden allúziót !

A vajdai cenzor vagyok,
Himnuszok, egyházi dalok
Rejtett titkát meglesem,
Fabula, óda, szatíra,
Az ollóm mindet kinyírja…
Ha nem a hozsannát írja,
A költő gyanús nekem.

Refrén: Csitt-csatt-csitt, fogom az ollót,
Irtok minden allúziót !

Születnek, halnak a vajdák,
Kormányok, világi nagyság,
Engemet nem ér a vég!
Pápaszemem, ollóm megvéd
Mindenegy bérenc cemendét…
Tömlec mélyére juttatja
Azt, ki bátor, ki derék.

Refrén: Csitt-csatt-csitt, fogom az ollót
Irtok minden allúziót !

A vajdai cenzor vagyok,
Én diktálom a divatot
Mindenütt az ég alatt.
Hogyha valamé’k nagyokos
Leírja azt, ami tilos,
A művének irtóztatós
Csitt-csatt-csitt vége szakad!

AZ EGÉSZ GYÜLEKEZET
(A Vajdával az élen, aki repedt-fazék basszusával igyekszik uralni az egész hangzás-regisztert:)
Csitt-csatt-csitt, fogom az ollót
Irtok minden allúziót !

(Befejezése következik)

Fordította: Bartha György

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ