Bakter Bálint: Rovancsolás a versgyárban (1)
Tisztelt Urak/Hölgyek, ott a Káfénál (ami most főnix is)!
Be kell vallanom, nagyon fel vagyok háborodva, ugyanakkor el is vagyok kenődve ama fogadtatás miatt, ami a Lackfi-versműveket bemutató cikkemet kísérte. Nem volt se korrekt, se szép önöktől, hogy így lenullázták a buzgalmamat. Úgy érzem, hogy nem vesznek komolyan engem…
Pedig én a régi Káfénak valamikor szerzője is voltam, a versgyáramat Gergely úr jól ismeri még a század elejéről, elvégre interjút is csináltunk annak idején, a legnagyobb egyetértésben. Igaz, akkor főnöke is volt a gyárnak, egy ügyes fiatalember, Periszkóp Pali a becsületes neve, s amíg együtt működtünk, tanúsíthatom, hogy kizárólag saját anyagból dolgoztunk, mert nekünk nem kellett a másé, mindig csak a saját kútfejünkből mertünk vizet, akarom mondani merítettünk ihletet.
Ha nem veszik rossznéven, akár el is mesélhetném dióhéjban az akkori történéseket a gyárunk körül, mert úgy látom, már a feledés egyre sűrűbb homálya borul rá.
Az úgy volt, hogy a gyárat Pali alapította, egy személyben, vagyis tiszta egyedül, én csak a szomszédja voltam s mindennapi tanúja küzsdölődéseinek a rímekkel, a verslábakkal és a megélhetőséggel. A versgyárának akkor nem volt neve, sőt nagy kiterjedése sem, elfért egy panelház szobájában, mert ahogy Pali mondta, versfaragáshoz nem kell nagy hely, sok gép sem, de kell hozzá nyugalom, csöndes, lezárt tér és sok-sok fantázia. Meg tálentum.
Tulajdonképpen Bakter Bálint akkor lett belőlem, amikor tiszta véletlenül a Periszkóp Pali fegyverhordozója lettem.
Egy időben nagyon el volt nyúzódva a fiú, látszott rajta, hogy az örökös gyári tipródás kárt tehet az egészségében, különösen a fejében, amire neki nagy szüksége lehet még az életben. Nagyon vágyott rá, hogy világgá mehessen, legalább egy-két hétig, hogy megfürödjön az élményekben (mint felénk a bivalyok a sárban), szóval viszketett neki ott, ahol ül, de nem merte odahagyni a versgyárat sem, mert attól tartott, hogy felügyelete nélkül valaki illetéktelen oda behatol és ki tudja, milyen helyrehozhatatlan kárt tesz – nem csak Palinak, de elsősorban a költészetnek.
Ahogy ezt a nagy gondját sikerült kihámozni belőle, természetesen mint jó szomszéd, illő szerénységgel felajánlottam a szolgálataimat, mondván: amennyire tőlem telik, megpróbálok résen lenni, szemmel követni minden mozgást a gyár körül és megakadályozni bármilyen gyanús fejleményt. Azt is megígértem neki, hogy amiként az illik, jelentésekbe foglalom a tapasztaltakat, hogy miután hazatérne, a saját eszével vonhassa le belőlük a következtetéseket.
Tehát, hogy érthető legyek: enyém lenne a szem, az övé a spekuláció, vagyis hát a gondolat.
Aztán úgy történt, hogy őrködés közben engem is elkapott a hév, s mikor Pali visszajött, a bakterség mellett felfogadott segédnek, s egy idő után mind a ketten becsülettel fúrtuk-faragtuk a versikéket, egymást váltva, perelve, kiegészítve, nagy egyetértésben.
Verseskönyvünk is lett aztán a csíkszeredai Státusnál: Robogni örök úthengeren avagy mit vétettek a dáliák? címmel, amit most a Magyar Elektronikus Könyvtárban is haszonnal forgathat bárki, amit mindenkinek melegen ajánlok. Különösképpen a kétkedőknek.
Aztán majd még beszélünk!
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza
2011. május 6. 03:40
„Kamikaze-hősiesek,
Szúrnak, bár beledöglenek.”
Önnek ez tetszik, kedves Bakter úr? Mert ha igen, vegye úgy, hogy nem mondtam semmit.
(akad egyéb sorozattermék is, de minek itt litániát írni?)
2011. május 6. 06:34
Sajnos, Bakter úr nem tud közvetlenül beleszólni a disputába, merthogy nincsen ímélje, de üzent nekem, hogy minden sort elolvas és a rovancsolásról elkezdett leveleiben kitér e megjegyzésekre is. Elnézéseteket kérte, amit itt most tolmácsolok.
2011. május 6. 14:23
Bakter úrtól kérdem én:
vörös a géz a kezén?