Gyerekkoromban Nagyszalontán az volt a szokás, hogy az esküvői menet a templomból cigánybanda kíséretével vonult a lakodalmas házhoz (a vendéglői lagzik csak később jöttek divatba). Gyakran esett, hogy a muzsikára kiszaladtunk az udvarról „menyasszonyt nézni”. Rendszerint igen tarka látvány fogadott. Kihízott, kinőtt érettségiző öltönyökben, úgynevezett „nuntásruhában” alaposan meglazított nyakkendővel, vöröslő fejjel és pántlikás pálinkásüveggel lelkesen gesztikuláló férfiak, mintás nejlonruhában vagy szövetszoknyában, fehér blúzban „pompázó” patentharisnyás asszonyok és pionír egyenruhába öltöztetett, örökösen fel-alá száguldozó kölykök alkották a menetet. A menyasszonyi ruha uszálya már rendszerint poros volt, mire a házunk elé értek, az ifjú férj fekete öltönyének hajtókájában pedig mindig eltört a gyöngyvirág. A menet után ott kullogott néhány izmosabb fiatalember, akik a bort vitték vesszőfonatú demizsonokban (később már a színes műanyag kannák is megjelentek), s azok súlyát olykor kreatív módon csökkentették, azaz beleittak. Engem azonban az ifjú aránál akkor még sokkal jobban érdekelt a zenekar, amelyik egy percre sem lankadva bazseválta végig a rendszerint több kilométeres gyalogutat. A román lakodalmakon láttam először trombitás hegedűt (cetera cu trompetă), ezt a sajátos bihari román népi zeneszerszámot, amely különös leleménnyel kapcsolt egybe két másik hangszert, úgy, hogy mindkettőnek a hangját elrontotta. Az egyedi hangzású trombitás hegedű mellett a zenekart rendszerint tangóharmonika és népi motívumokkal díszített asztalkendővel letakart dob alkotta. Egyik osztálytársam hívta fel a figyelmemet arra, hogy mindegyik bandában egy 14-es kulccsal verték a dobot (vélhetően azért, mert a Tohan kerékpárok pedálkulcsaként is használható szerszám minden rendesebb szalontai háztartásban kéznél volt, az univerzális biciklikulcsok csak a hetvenes években terjedtek el). A króm-vanádium acél kulcsok abban az időben még ritkaságnak számítottak, általában csak nikkelezett csavarkulccsal ütötték a bihari román népdalok feltűnően szapora és – valljuk be – monoton ritmusát („Bihorean cu ţundra albă/ Du-mă acasă, de ţi-s dragă…). Időnként a dobos a dob fémkeretéhez ütötte a 14-es kulcsot. Az „egymásra csikorított vasnak, s kőnek szitokváltozatait”, amelyet ilyenkor hallatott a dob, s amit a trombitás hegedű fémesen érces hangja még inkább kiemelt, egy életre megjegyeztem. Bármennyire fülsértő volt is, éreztem benne – de lehet, hogy csak én – valami balladai drámaiságot, velőtrázó sikolyt egy görög tragédiából, pogány istenek fenyegető üzenetét vagy valami ilyesmit.
Legalább ötven év telt el azóta, hogy utoljára kiszaladtam a szomszéd srácokkal menyasszonyt nézni.
Úgy adódott, hogy tegnap én voltam hivatalos egy lakodalomba. Fényűző vidéki szálló nagyterme adott helyt egy rendezvényszervező cég által parádésan vezényelt ünnepségnek. A vendégeket pezsgővel fogadták az örömapák, majd miniszoknyás tündérek kísérték őket az asztalaikhoz. Szmokingos urak és a legújabb divat szerint szabott ruhakölteményekben tündöklő hölgyek érkeztek az estélyre („nuntásruhám” már csak nekem volt, szégyenkezett is miattam az asszony eleget). A menüben kaviár, libamáj és – of course – lazac.
Profi TV stáb rögzítette a családi eseményt, amelyen cigánybanda helyett, főiskolát végzett hivatásos muzsikusok szolgáltatták a zenét (nem egy közülük a nagyváradi filharmónia művésze). Elektromos hangszerek, szintetizátorok szólaltak meg az avatott kezekben. A műszaki minőségre egy keverőpult mögött ülő szigorú tekintetű hangmérnök ügyelt. A hiányzó hangszerek hangját a szintetizátor – legalábbis a magamfajta laikus számára – tökéletesen reprodukálta. A meghívott művészek a klasszikus zene, a dzsessz és a pop-rock örökzöldjei mellett román népi muzsikát is játszottak (Bihorean cu ţundra albă…). Egyszer csak a botfülemmel is csalhatatlanul azonosítani tudtam a 14-es kulcs és a trombitás hegedű semmi mással össze nem téveszthető együtthangzását, amit azonban ez alkalommal a keverőpult mögött ülő szigorú tekintetű hangmérnök mixelt össze a nagyérdeműnek.

1. Skandikamera:
   2020. május 12. 05:36

   „A menüben kaviár, libamáj és – off course – lazac.”

   Letért az útvonalról a lazac??

   Of course, hogy nem tért le. :-)

2. Székely Ervin:
   2020. május 12. 07:05

   Igazad van. Elírtam. Hátha szerkesztő uram kijavítja.

3. csekegabi:
   2020. május 12. 08:44

   Ha Ti mondjátok!

4. Székely Ervin:
   2020. május 12. 09:15

   Köszönöm.