A föld borsa

Az én munkám az volt, hogy cselekedjem, fáradozzam, tanítsak, tanácsokat adjak, segítsek a bajban és ütéseket kapjak. A misszionáriusi feladat igen nehéz. Annyi nyomorúság ostromolja az országút népét! De őrzi az egészséges erkölcs, a bölcsesség, a szív, a lelki szomjúság csodálatos forrásait, amelyek csodálatot és derűlátást váltanak ki. Azután, ez a nyugtalan és tünékeny világ egyre inkább érezni akarja az egyház fölé kiterjesztett védő szárnyait. Örömmel fogadták az összes rásájt, a szerzetesnőket, a világi hitoktatókat vagy szociális munkásokat, akik mind eggyé lettek a cigány barátság közösségében…

A legszebb ígéret a cigányságból eredő őrségváltásé. Kínában például az egyház még jóval az intézmények kiépítése előtt valódi bennszülött egyházat teremtett meg. Kína messze volt Rómától és alig ismerték. Ugyanez a helyzet Cigányországgal is, amit még csak most fedezünk fel; olyan, mint egy sohasem kutatott belső tenger szigetvilága. A pünkösdiek nagyon gyorsan és széles körben kiosztották a vallási megbízatásokat a cigányok között. A mi öreg egyházunk sokkal lassúbb, régi-régi tapasztalatokkal rendelkezik. Bizalmát érett és szigorúan képzett férfiakba veti. Szó sincs róla, hogy külön cigány egyházat hozzunk létre, ezzel is hangsúlyozva az országút népének peremre szorultságát. Cigányország keresztény elitjének jól kell éreznie magát a nagy egyházban és nem szabad abba a kísértésbe esnie, hogy külön társaságot alakítson.

A templomok szentélyeit nemrég még ráccsal zárták el. A Vatikáni Zsinat után eltávolították őket. Eltűnése a kitaszítottak világa felé történő széles megnyílás jelképe. Az oltár többé nem körülsáncolt fellegvár.

Claude, touloni káplán, tudomásunk szerint az első pap Franciaországban, aki cigány családból származik. Az egyik osztálytársához csapódva eljárt a plébánia gyerekcsoportjába, majd a kisszemináriumba került anélkül, hogy valaha is álmodott volna a papságról. Ha meg is fordult a fejében, rögtön elvetette, furcsának, a környezetéhez nem illőnek tűnt a számára. „Egy napon — beszélte el nekünk egy kongresszus alkalmával — hazamentem és a nővérem mondta, nála járt egy rásáj, aki a cigányokkal él és romaneszül beszél. Megvilágosodás volt ez a számomra: tehát össze lehet kötni a papi életet a cigánysággal, belőlem is lehet pap… Ennek ellenére soha nem mertem bevallani az elöljáróimnak, hogy cigány vagyok. Féltem, hogy elküldenek a szemináriumból… Később tudtam meg, hogy a pap, aki tudta nélkül utamat egyengette, Yoska atya volt…”
Ez a vallomás felmelegítette a szívemet.

Cigányország sok mindenre megtanított. Alaposan megreformálta azokat a gondolataimat, amelyekről azt hittem, ragaszkodom hozzájuk. „Ezeket az embereket úgysem változtatják meg!” — szokták mondani. Mindenesetre, ők megváltoztattak engem, az biztos. Talán hoztak a hitembe valami kevésbé fellengzőset, családi közösség ízét Isten dolgaival, amit nem így szoktam meg, Isten és a felebarát egyszerűbb szeretetét. Talán maradt bennem egy kis atavizmus apai nagyanyámból, aki janzenista maradt és tiszteletteljes félelmében hosszú éveken át megtartóztatta magát a szentségektől. Egy jezsuita, Forceville atya (milyen találó név!) szigorú és állhatatos ostroma kellett ahhoz, hogy kapituláljon és megnyissa szívét Isten irgalmának. Az én cigány testvéremet nem kísérti meg a vallásos szigorúság. Lourdes-ban az engedelmes népet bőröves, komoly és ájtatos férfiak által tartott kötelek között terelik. A cigány mindig kész rá, hogy levágjon egy darabot a kötélből és megkösse vele a nadrágját.
Cigány testvéremet könnyed kapcsolatban találtam Istenével. Ez az Isten mégis ismeretlen volt a számára, de tudatlanságáért nem ő a felelős. Az egyház felejtette el őt.

Jézus így szól hozzánk: Ti vagytok a föld sója. Ha szabad hozzátennem valamit ehhez a hasonlathoz, azt mondanám, a cigányok a föld borsa. Ez a távoli Indiából érkező erős fűszer minden konyhában megtalálható. Nem kell belőle túl sok a levesbe, de hiányozna, ha egy csipetnyit sem tennénk bele.

(Vége)