xxxx

Egy bájos kis kacér lobbantotta lángra a lelkem,
Vágyakozva sírok, könnycseppek gyűlnek a szemembe,

A lelkedből a lelkembe szerelem nem sugárzik,
Szívedtől a szívem fel nem melegszik, fázik egyre.

E tűz meggyújtásához vagyok nem gyúlékony papír
A testem égető tűzbe a pilláid ne vesd be.

Sok az ellenségem, kiknek csak pletykán jár az eszük,
Rólam mit másoknak mesélnek, nem mondják szemembe.

Értsd meg magad, e fájó szerelem a természetem.
Ki az, ki gyógyírt hoz vad kínoktól sajgó testemre?

Álmomban hajnalig a kedvesemmel mi együtt voltunk.
Ki mondta neki, már dél van, nyugodtan elmehetne?

---

xxxx

E beteg szív meg nem állhat, ezért jól fülelj, lélek.
Az arc színe meg ne változzon, nagyon figyelj, kérlek.

A kövek között gyakran egy friss, zöld hajtást keresel,
Azt csodálva a múlt utáni bánatot nem érzed.

Ez évszakban a Nap fel nem hevíti a szerelmet,
Főt hajtva a kedvesed előtt, szerelmét te kérjed.

Kőtömbnél nehezebb vállamon elválásunk súlya,
Csak eltorzult acromra kell nézni, hogy ezt megértsed

Jóság fuvallata az afgán hegyet ha érinti,
A darabjait magába fogadja minden lélek.

Oly közömbösen ülök, mikor engem sértegetnek,
Féltve őrzött titkaimhoz soha senki sem férhet.

Van, ki nyugodtan tűri, ha sértegetik folyton.
Ej, Szulojmán, ha bántanak, miért? – te se kérdjed.

---

xxxx

Kedvesem, a szépségedtől a szavam mindig elakad.
Mit tegyek? Rögtön ölelni akar a két karom.

Valaki ha gúnnyal néz reám, a lelkem romba dől,
Ha bánat gyötör, egy szamárnak a hangját hallatom.

Mindenki látja helyzetem mily szánalomra méltó,
A válás kínja éget. Azt hiszed, én ezt akarom?

Szeme, sűrű szemöldöke, mi elbűvölt örökre,
A szívem lángol, bár a hangját sohasem hallhatom.

Szívem gúny karmai tépik, ömlik belőle a vér,
Mi két szememből csorog, nem sós könny, maró fájdalom.

Csak hosszú út végén pillantom meg a kedvesem,
Szerelmes szavát szívemmel már régóta hallgatom.

Álmaidban, Kaszbij, kedvesed honában vándorolsz,
És suttogsz biztosan te is neki, alig hallhatón.

---

Fordította: Dabi István

* Ghazal =arab irodalmi műfaj; rövidebb lélegzetű, elegáns formájú szerelmes vers. A ghazal a VII. század végi Arábiában alakult ki. Klasszikus témája a beteljesületlen szerelem. Kiemelkedő alkotó e téren a legkiválóbb perzsa lírikusok között számon tartott Háfiz (megh. 1389/90 k.), aki bonyolult költői képekben és sokrétű metaforákban gazdag verseivel megújította és formailag tökéletesítette a ghazal műfaját.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ