Elekes Ferenc tetőtéri magángalériája

…évekkel ezelőtt végre sikerült megnyitani tetőtéri magángalériámat. A fölavató ünnepséget úgy képzeltem el, hogy mindenkit meghívok, aki valamilyen okból eljönni nem tud, nem akar, akit nem érdekel semmiféle galéria. A nép nagyobbik csoportját céloztam meg, amely szerintem soha, vagy ritkán jár kiállításokra. A műértő közönséget teljességgel mellőztem, s hagyom őt, hogy a továbbiakban is műértsen ott, ahol kedve tartja. Rossz jellemvonásom, hogy általában nem járok olyan helyekre, ahol megnyitó beszédeket mondanak, ezért arra kértem föl Bölöni Domokos barátomat, jöjjön el és nyissa meg ezt a galériát. Jeleztem, valószínűleg mindössze ketten leszünk, ha eljön, én a közönséget képviselem, ő pedig mondjon, amit akar. De legjobban tenné, ha nem is mondana semmit. Bölöni ezt a meghívást azonnal el is fogadta, de az ünnepség előtt elkapta őt valami hidegrázás. Aztán az anyósa is elkapta őt, hogy vigye haza onnan, ahol van, mert egyedül nem szeret ülni egy magányos autóban.
Végül a galéria megnyitását egy köztiszteletben álló, jó nevű barátomra, Hatsech Gusztávra bíztam, aki minden teketória nélkül azonnal eljött és feladatát tisztességgel ellátta. Beszédet is tartott. Fel-alá járkálva olyasmiket mondott, hogy hát ez igen, gyönyörű dolog, ha valakinek vénen is vannak ambíciói, e galéria láttán nagyot nőttem a szemében, gratulál, satöbbi. Mert ő látta ezt a padlásteret akkor is, amikor ott csak denevérek röpdöstek, most pedig olyan kifejezések is fölszállhatnának, mint mondjuk impresszionizmus, kubizmus, plener, szürrealizmus, de minek efféléket hangoztatni… Fontos, hogy itt vagyunk, mégpedig jó egyetértésben és barátságban. A megnyitó tehát mondhatni sikeresnek bizonyult.
Néhány nap múlva Bölöni is kigyógyult a hidegrázásból, eljött, s hogy biztos legyen, megnyitotta ő is a galériát. És mondott, amit akart. Számba vette a képeket, apró szobrokat, fölemlegettük, milyen ropogósan szokott kacagni Benczédi, a szobrász, s hogy milyenek vagyunk úgy általában mi, emberek, mennyire esendők. Arra a következtetésre jutottunk, hogy mi sem vagyunk kimondottan tökéletesek, de mindenek fölött az a legfontosabb, hogy legyen egy kicsiny egészség, mert ha az nincs, az egészet megette a fene.
A megnyitó második fölvonása is sikeresnek mondható. Most már nyitva a galéria, a szél is kedvére járhat föl a padlásra, s le onnan. Szóval, a szél is.
A macskákat persze, ki is felejtettem a látogatók közül, holott amikor akarnak ők is feljárnak oda, szétnéznek, hátha föltűnik valahol egy egér, de nem tűnik föl egy sem, akkora a fehérség, s enni sincs mit, mert a csendéletek hiányoznak a képtárból.

Az Elekes-féle tetőtéri képtárról lásd még a Magyar Elektronikus Könyvtárban a szerző A kidobott dáma című kötetét

1. Gergely Tamás:
   2020. május 16. 06:00

   Jó hely az a padlástér! Jártam benne, láttam. Ha lenne valamék könyvemnek marosvásárhelyi bemutatója, azt választanám…