Költők az árnyékos oldalról: Zudor János
1.
1954. április 27-én született Nagyváradon (mh. 2018. október 30-án, Margittán). Középiskoláit szülővárosában végezte, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett magyar–francia szakos tanári oklevelet (1983). Már az egyetemi évek alatt Nagyszalontán, majd Nagyváradon tanított, az egyetem elvégzése után pedig a kágyai Mezőgazdasági Líceum tanára volt. 1987-től a Sinteza Vegyigyár alkalmazottja. 1990–91-ben a Bihari Naplónál, majd 1993-ig az Erdélyi Naplónál újságíró. Utolsó kötetei: Pygmalion monológja (1989), Romániából jöttem (1990), legutóbb pedig A rusnya valcer (2012). Éveken át versblogot vezetett, saját költői terméséből.
2.
Zudor János verseiből
Üzenet magamról
Még keljfeljancsi koromban
addig lovagoltam a vesszőparipán,
amíg elszédültem. Goromba
szavakkal illettem a nagyközönséget,
de ez már a múlt, és sehogy sincs jövő!
Eltáncoltam a jövőmet e Földön…
(Most rusnyán gubbasztok egy bogyóban,
a Föld nevű Bolygón, és virrasztok
magamért.) Kitárt gitárt veszek,
hogy elénekeljem a vezéráriámat,
(Isten beleszól a sakkpartiba: „Matt!”)
Veszett ez a Bolygó, elveszett a Föld,
Isten szeme elől, hova tűnt, hova tűnt?
(De engem megvilágít a holdkóros Hold…)
2012.06.13.
Te édes Várad
Nagyobb mint a falu,
te édes, te Várad.
A mi városunk.
Nagyobb a falunál,
a feltornászott lélek,
és a Pecehíd,
a fél falunál is
nagyobb, a város…
Te édes, te Várad,
a mi városunk!
Elveszett a forgalomban,
a sok jövésmenésben,
és a főutca rámkacsint,
ahol Ady Endre is megfordult,
a mi nagyszerű
fél falunk, amely
elveszett, vagy elvezet
a lótuszerdőig, azaz Felix
fürdőig, a fuldokló
halálkapun túl,
ahol annyi a külföldi,
mint ahány kapuja volt
Váradnak is, az Ima-
ház is elveszett…
Mehetünk imádkozni,
a lótuszudvarra, minden
napra, a nagyra,
a rengetegbe, a földrengetőbe,
a kilengő mágnesbe,
délkeletre, azazhogy
ide hozzánk, délkelet
Váradra, idehaza,
már megint itthon.
Már megint itthon?
A „Holnap” városába,
ringva rángó városunk…
Ahol a nagy színház nyílik,
télen is, vagy kikeletkor,
tavasszal, ahol nincsenek már
ágyúk, sem avramiancuc…
Idehaza vagyunk…elveszett
városunkban. Az avramiancuc
ellenére, a ferdeszeműek
ellenére, a park
jelzésére, és a rend
csodálatára, a csontig hatoló
rendszer ellenére…
2011. máj. 3
Ingatag
Olykor ingatag az élet,
tünékeny, olvadóképes,
ha jön az álmatag kikelet,
és az év nyitása oly nehéz,
feledni a múltat, feledni a jövőt,
az évnyitót, az egész emberiséget,
oly nehéz, mint a hasadás…
Bevérzett szégyen az idő,
semmiség, eszme, tanú…
Filmzene-naptár
Á-t mond á helyett, lézeng, tér,
azt mondja, drágám, elmentél,
holott nem is szerelmes, holott
olyan, mint egy még élő halott,
dalt zúg fellegbe, öle kitakarva,
rászáll, mint mondanivaló, egy nagy karvaly,
belecsíp, heréli, ez a mű, reméli,
ezt a mai napot még valahogy túléli,
aztán majd jön a többi; filmzenét!
hahotázva teszi ki azt a nagy eszét
a hóra, késpengén táncol, vánszorog,
felmérik szűk zakójának feszét,
és azt mondjak, uraim, ez még
él, már nem sokáig, a halál már rászólt…
1994-1995
A fal
1
Ocsmány egy életem volt.
És még nincs vége.
Rossz kőre alapoztam a házamat.
(Attól lett olyan holdból bélelt,
hogy összecsuklottak a falai.)
Most siratom rossz életem,
mint egy mekegő kecske, úgy sírok,
elhasznált köveim firtatom,
düledező, roggyant kalibámat.
2
Én maximalista vagyok, mint egy sírásó.
Ez a rohadt ősz teszi, mintha
örökké tartana, mint nagy idő,
megrágom a szavakat, most, úgy
tél előtt, mint egy
mogorva kutya…
Mennyi kő, kérdi az Isten,
s épít nekem egy palotát.
2013. augusztus 29.
3.
Demény Péter: Hatványozott határhelyzetek
A költőt nem a határhelyzet teszi költővé, hiszen eleve határhelyzetben van. Ugyan ki gondolkodik azon, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet”, ki fogalmazza meg, hogy „szemedtől életem lassan megmérgeződik”, ha nem ő, a költő? Ki dolgozik rá erre az érzékenységre, ki teszi életformává? Mert egy mondatot sokan meg tudnak fogalmazni, egy képre sokan rátalálnak…
Nem a határhelyzet; mégis vannak költők, akik valósággal gyűjtik a határhelyzeteket, nem elég nekik született érzékenységük, vagy nem elég a sorsnak. Rimbaud, József Attila, Petőfi, Jeszenyin – hosszan lehetne sorolni a neveket.
Amikor 1990 után néhány évvel először találkoztam Zudor Jánossal, látszott, hogy körülötte határhelyzetek lüktetnek. Hosszú, kopott kabátjával, bajszával, borostáival, élénk tekintetével olyan volt, akár egy garabonciás. Keresve sem találhattunk volna jobb helyet a csevegéshez a segesvári állomás egyik kocsmájánál, ahová azért tértünk be, mert Udvarhelyről jöttünk, Majla Sándor Fagyöngyeinek egyikéről.
„Nem kell rossz néven venni az embertől, hogy megverték.” Régóta kísért ez a Wilde-aforizma, s az utóbbi időben egyre inkább. Akkor is ez jutott az eszembe, amikor először hallottam Zudor „örökbefogadásáról”, egy igazi, nem szájkeresztyén, a szívnek és Istennek tetsző cselekedetről, s arról, hogy bármi történjék, az az ember, aki Pygmalion monológjával kezdte, ma is írja a verseit, csak ma már A rusnya valcerről énekel, méghozzá ilyeneket: „De ha késő bánat is, / és csak így sikerült, / könnyek közt gratulálnak a kémek, / mint egy félnótás, egy félevezős, / félhülye hősnek, aki eszeveszetten / helyben áll, mint egy nokedlifánk, / és csak hallgatja az udvart, / kiemelkedik, mint egy élő szobor, / és elsüllyed.” (Elcsesztem az életem) Azt akarom mondani, hogy nemcsak szándékában költő, hanem lehetőségeiben is.
A lecsúszás persze éppúgy nem érdem, mint a fel-, csak jóval emberibb. Talán ezzel és ezért győznek a költők, ezért nem lehetett megverni Wilde-ot sem – akárhogy élnek, mindenképpen azt keresik és találják meg, ami érzékivé, felejthetetlenné tesz egy életet. És mert érzékivé, már nem is egyet, hanem mindannyiunkét, túl a korokon és a tereken, centrumokon és perifériákon, mindennapi és határhelyzeteken.
Forrás: Várad, 2014/4. szám
4.
Gáspárik Attila: A Darkó-csíny
Hetvenes, nyolcvanas évek Pece Party Párizsában jó volt az élet. Legalábbis nekünk, tizenéveseknek. Fiatalok voltunk (jó kis állapot), bohók, szemtelenek, és persze szerelmesek. A táj színes. Voltak benne szép szál színészek, színésznők, újságírók, vízilabdások és focisták, utcabolondok (Libás, Cucu, Ali Baba, Sós néni) és Zudor.
Zudor Jancsi, aki egy külön kategória volt, olyan szellemi cserebogár. Habár a korkülönbség akkoriban nagynak tűnt, mindig meg lehetett szólítani. Lehetett vele marháskodni, lehetett vele beszélgetni. Turpisságra is kész volt. Fiatal színész, Darkó István Forrás-könyvének bemutatójára készült az irodalomkedvelők társasága. István, vagyis Pista nagy feszültségben volt. Akkoriban egy könyvnek még volt súlya, jelentősége. Nos, a Fő utcán bódorogva, akkoriban hol máshol, jön Zudor: csináljunk egy tréfát! – mondja Nos? Figyelj, délután van Pista könyvbemutatója, menjünk, vegyünk a könyvből vagy tízet, és adjuk be az Antikváriumba. Megvárjuk a villamosmegállónál, mikor jön a bemutatóra, mellészegődünk, valahogy bevisszük az antikváriumba és egy jót röhögünk. Nagyszerű terv volt. Csak egy hiba volt benne, kettőnknek annyi pénzünk sem volt, hogy egy példányt megvegyünk… Sokszor, mikor Váradon járok, az egykor volt antikvárium előtt elmosolyodok. Eszembe jut Darkó, Isten nyugosztalja, Zudor, Isten éltesse… és eszembe jut magam-magam, van már pénzem sörre is… de sokszor úgy érzem, minek.
Forrás: Várad, 2014/4. szám
5.
Egyed Emese: Tokaji napfény
Zudor Jánosnak
Repkényfal előtt ülök, hallgatok.
Öreg irkából valaki nekem
olvassa csöndben fénylő képeit,
keringő, szálló, tűnő verseit.
Igazságkereső és gazdag, szigorú,
összetéveszthetetlen sorokon
haladunk felfedező válaszon –
kérdések bontakozó patakán.
Átjutva évtized-kapukon is
zavart mosoly közt néz fel maga is:
Az előbb írtam… tetszik? – kérdezi.
A hallgató szívében érleli,
mint zenét hallja s észrevétlenül
tisztább világra lát: versen belül.
Forrás: Várad, 2014/4. szám
Zudor Jánosról lásd még a Költők az árnyékos oldalról c. portált.
Pusztai Péter rajza
2022. december 12. 21:42
canadian pharmacies ed pills https://www.candipharm.com/