Orsóként forgok önmagamban
Spirálként felnövő falakban
A semmi házát építem
Magam halálnak készítem
Eltépődöm a rácsoktól
Az áldástól, az átoktól
(Míg testet ölt a véges forma
Porrá omlik önmagam szobra)
Hajam sötétjét elvetem
Ajándékba adom szemem
Nem- nem – nem- mondom boldogan
Most a lét rajtam átrohan
Dombok, bozótok, folyók, házak
És nem gyalázat az alázat
Csak az igéket akarom
A nemsejtettet csupaszon
Jelző nélkül a jelzett szót
Képzelet helyett a valót
Félkör helyett a négyzetet
Csönd szövetén a réseket
Titkosan vár az üres ég
Kérő tenyerem lánggal ég
Mit üzenek a kövek tudják
Nektek madarak megtanítják.

Kolozsvár, 1985.