Fehér Illés köszöntése
Hírét vettük, hogy Fehér Illés megkapta az Art’húr 2020 évi díját. Mamut mail-interjúnk végén a Káfé szerkesztői, a szöveg gondozói, a barátok oly módon köszöntik Fehér Illést, hogy az általa magyarra fordított versek közül kiválasztották és csokorba kötötték azokat, amelyeket a leginkább kedvelnek.
Cseke Gábor, az interjúk megjelenítője, Illés műfordítói tevékenységének alapos ismerője:
Arsen Dedić
Ballada a múlandóságról
Szétszórt magokként
bolyongva a világban
bizonygattuk –
átmeneti időszak.
És nem tudva
eltévedt hajón vagyunk,
míg a vizet néztük
kiáltottuk: „Szárazföld!”
Mikor a bús esős éjben
rövid csókokat váltottunk
bizonygattuk
majd ezután jön a szerelem.
Sokmindent megigértünk,
megint csak ideiglenesen.
Minden helyre rámondtuk –
másikat találunk.
Mikor érett a gyönyör,
közeledett az ünnep,
megint ráfogtuk –
ez nem az igazi.
Mikor távol voltak a barátok
és lassan múltak a napok,
bizonygattuk
hamarosan visszatérnek.
Ahol a legtöbbet adtuk
és legkevesebbet kaptuk
gondoltuk – ez
átmeneti állapot.
Mikor vesztek a napok,
bizonygattuk: „Sebaj”
és hittük
ezután jön a kánaán.
Messzire mentünk akkor is
mikor már régen megérkeztünk.
Alig kezdtünk valamibe,
máris máshol voltunk.
És maradtunk
az elfolyó víz mellett,
így, feltáratlanul,
divatja múltan.
A megkezdett mesében,
nyomaveszett szerelemben,
mert csak a házak
küszöbéig értünk.
A sosem használt tárgyak
ideiglenes rendjében
észre sem vettük,
egyedül vagyunk, megöregedtünk.
Míg hittük
csak az út változik,
a viszontlátással
önmagunkat búcsúztattuk.
Gergely Éva, az interjú szövegének gondozója:
Arsen Dedić
Inez, ne hagyd magad
Inez, ne hagyd magad.
Inezem, ne engedj az éveknek,
más mozdulatoknak, szokásoknak,
mert szobád még meleg;
tetszetős berendezés, ritka tárgyakkal.
Ízlésed finomabb volt az enyémnél.
Szobád – gyönyör – gazdasszonyod a kórházban.
Mindig különb voltál,
leveleid színes lapjai, ajándékaid oly különösek voltak,
másnap reggel kilenc körül az állomásra kísértél.
És őszi széltől űzött falevélként,
egy belgrádi lejtőn,
lerogyott a zöld busz.
Alkalmi öltönyben vagyok és
körülvéve tekintetekkel.
Ifjúságom, ne hagyd magad,
Inez, ne hagyd magad.
Ismeretségünkre hosszasan készülődtünk
és akkor, véletlenül, mézes pálinka mellett,
és mindössze néhány mondat, ügyetlenül palástolt kívánság volt.
Modorod előkelő, orcád parasztlányé.
Zsiványom és úrnőm!
Majd melleid, az ágy
és szobám mint a levegőbe akasztott narancs,
mint a narancsszínű lámpa
Zágráb zöld és kék vize felett;
Proletárbrigádok utca 39. Grkovitynál.
Az ablaktól távolabb az ázott utca és villamos csörömpölése a félhomályban.
A múltidézés, szerelem és szegénység meghitt percei,
közös fürdőszoba-használat
és – kérem ha valaki keres…
Inez ne hagyd magad – már kelek is,
megfordítom a lemezt.
Hát illik ez ilyen pillanatban,
Mozart, Requiem, Agnus Dei.
Nekem mégis a kezdet a legkedvesebb.
Ifjúságunk számtalan gyengéd és pimasz
titkával rendelkezem még,
melyek szemünk láttára csalnak, lopnak, és elhagynak.
Inez ne hagyd magad,
tépd el a meghívót, mondd le a vacsorát,
csald meg férjed mikor
egy jobb hotelbe fésülködni mégy.
Érints meg térdeddel az asztal alatt,
nemzedéktársam, szeretőm.
Tudom lesz még ifjúság, de már nem ilyen;
átlagban 1938-as.
Nem lesz akivel fiatal maradhatok,
ha mindannyian megöregedtek,
és az a fiatalság számomra már nehéz lesz,
de mégis igazatok lehet,
mert egyedül vagyok ezen a parton
melyet elhagytatok, unottan átadtatok,
és ismét esik mint általában szeptemberben a szigeteken.
Ólomból a tenger, fenyvesből az ég.
Távoli hangok keverednek:
Anyám, barátom, lányom, szeretőm, hajók, fivérem hangja.
Az eső előtt összekapkodott ruha susogása
és azzal a fehérséggel a fény is eltűnt.
Még egy séta a tengerparton és nincs tovább;
Inez, ne hagyd magad.
Gergely Tamás, aki kérdezett:
Đuro Damjanović
Kép a háborúból
Verték.
Verték és verték.
(Jaj! Ó jaj! Ó jaj!)
Verték,
verték, verték.
(Jaaaj! Ó jaaaj! Ó jaaaj!)
Verték, verték, verték, verték.
(Jaaaaaj! Ó jaaaaaj!)
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték, verték.
Kik?
„Kik?” A katonaság.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték.
„Milyen katonaság?”
Melyik katonaság nem vert?
Verték, kegyetlenül verték,
kezdetben ököllel verték.
Verték, kegyetlenül verték,
ököllel verték, ököllel verték.
Verték, kegyetlenül verték,
ököllel verték, lábbal rugdosták.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték
fáradt ököllel, pihent lábakkal.
Verték, verték, verték,
elfáradt lábakkal rugdosták,
megpihent ököllel folytatták.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték.
„Miért?”
Mert nem volt hajlandó verni.
Verték, verték, verték,
verték, verték, kegyetlenül verték.
Pisztolycsövet dugtak
véres jajjal teli szájába,
mely könyörgött: „Hagyjatok!”
Verték, verték, verték,
és mikor már kezük, lábuk
fájt az ütlegeléstől,
puskatussal verték.
Verték, kegyetlenül verték,
verték, verték, verték, verték,
verték, puskatussal verték.
Verték, verték, verték
és puskacsövet dugtak
véres jajjal teli szájába.
Véres jajjal teli szájába,
mely könyörgött: „Öljetek meg!”
Verték, kegyetlenül verték.
Verték, verték, verték, verték,
míg állt, míg esett.
Verték míg állt,
verték míg esett.
Verték, verték, verték,
verték míg esett.
Verték miután elesett.
Verték míg feküdt.
Verték, verték, verték,
emelték és verték,
míg újra el nem esett.
Ismét emelték,
és tartották,
tartották, hogy ne essen el,
tartották és verték,
míg újra el nem esett.
Verték ököllel, lábbal,
ököllel, lábbal, puskatussal,
puskatussal, lábbal, ököllel,
ököllel, lábbal, puskatussal.
Verték, verték, verték,
verték, lelketlen lelkükkel
utálattal verték.
Verték, verték, verték
de ő már nem jajgatott,
véres szájával nem ismételt,
nem szólt.
Verték, verték, verték,
de ő már nem könyörgött,
se „Hagyjatok”, se „Öljetek”.
Ők akkor mint valami palántát
leöntötték vízzel.
Leöntötték vízzel,
nem azért, hogy enyhítsék fájdalmát,
lemossák az alvadt vért,
a halálból hozták vissza,
halott mivoltából felélesztették,
felélesztették nem az életért,
hanem, hogy még élve ütlegeljék,
tovább verjék.
Mikor ebben a krisztusi munkában
kudarcot vallottak,
holtában verték.
Ady András, akinek szerbre fordított versei megjelenésre várnak:
Rebronja, Nadija
Tükör és zongora
1.
fehér billentyű
-egy király a világ egyik sarkából a világ leghosszabb falát kezdte el építeni. egy másik király a világ másik sarkából szintén elkezdte a világ leghosszabb falát építeni. versenyeztek a királyok, hosszabb falat ki épít, az építésbe kimerült rabok meg, rendre haltak. egy nap találkozott a két fal, egymásra néztek a rabok. a két fal között mindössze egy méter hosszú űr maradt.
-ha nincs az az űr, tényleg a világ leghosszabb fala lenne.
2.
fekete billentyű
– levegő lett az elégetett könyvekből, melyet belélegzünk. áldozatainkból áll alattunk a talaj, a talaj, melyre menedékeket, házakat építünk. minden betiltott és elfeledett író minden pillanatban bennünk gépel, szórják az egyszer majd valaki által megtalált betűket, szavakat. az o betű a szavakon keresztül a garatba göröghet, abronccsá válhat, a nyakon hurokká válhat.
-az egészen elfeledettek általában így halnak meg.
3.
fehér billentyű
– a tanteremfalon lógó táblán hatalmas hasadék. rajta keresztül látszik a másik tanterem a másik hasadékkal. a hasadékon keresztül még egy tantermet látni, még egy hasadékkal. a harmadikon keresztül már a háború lehet látni. mindhárom tanteremben a diákok a táblára matematikai egyenleteket írtak. ,,minden golyó által ütött lyuk, legyen szorzásjel”, mondták a tanítónénik, ,,minden geller által okozott rovás, legyen összeadásjel”.
-a réseken keresztül egymást néző diákok mindhárom tanteremben a háború egyenletével küszködtek. a tőlük elvettett adták össze és szorozták.
4.
fehér billentyű
-álegyenruhában jöttek és egyeseket a vonatról elvittek. a vonaton vannak egyének, akik előtt a meg nem tett kilóméterek százai, ezrei, milliói állnak. ezek ilyen emberek voltak. álegyenruhában jöttek, nevek után érdeklődtek és egyeseket a vonatról elvittek.
-erről regényt egy születése után pár hónappal meghalt írónak kellett volna írni. a gonoszokat az egyik ikertestvérének, annak a bírónak kellett volna elítélni, aki pár nappal testvére előtt halt meg.
5.
fekete billentyű
-akik maguk elé néznek, magukba néznek.
-tükör a jövő.
6.
fehér billentyű
-egy ember a kivégzőosztagra nézve állította, nincs miért sajnálkoznia. előtte egy csésze keserű kávét ivott, ez volt utolsó kívánsága.
-egy nő a rácson keresztül a kivégzőosztagot hátulról nézve gondolta, nincs miért sajnálkoznia. a halál egy része a soros golyózáporral keveredve az általa kávéba kevert méregből eredt. ez volt a nő bosszúja.
7.
fekete billentyű
-megtörtént, a könyvben az utolsó sor.
-megtörténik, mint az, amire régen vársz.
8.
fehér billentyű
-egy szép napon egy asszony mindent felrúgva, egy békákat és lepkéket tanulmányozó professzorhoz költözött. az asszony sosem látott narancsfát, gránátalmafa árnyékában sem pihent. A professzor sosem látott hóesést, nem vett sem télikabátot, sem csizmát.
-tagadta a professzor, hogy létezik ilyen asszony és hogy valaha is létezett, az asszony meg, hogy él, a férfi ablakán többszólamú kopogtatással jelezte.
9.
fehér billentyű
-ezt a házat vak cipőárusnak adtam ki, akit saját szememmel sosem láttam. igazságosnak véltem: ő sosem látott engem, én sosem láttam őt. mesélték: tapintással hetvennyolc fajta bőrt tudott megkülönböztetni. cipőbőrt. talptapintással meg a cipő méretét állapította meg. azt beszélik, állította, a talpak nagyságban különböznek, ám a bőr mindig ugyanaz. az emberek bőre. egyedül néhány asszony bőre néha illatos.
-egyszer cipőt egy rapancsostalpú asszonynak adott el, aki többé cipőboltba nem ment. mondják, nem bízott többé az emberekben.
Szente B. Levente, akinek a szerbre fordított versei könyv formában jelennek meg Cseke Gábor illetve Ady András verseivel együtt:
Ana Nikvul
kedvesem szerelmemnek nevez
pár napja a föld szívének
holmi eldugott sarkába mentünk
mondja nekem egy folyórészt akar venni
ám a folyó jaj kanyargós jaj erdővel szegett
kedvesem szerelmemnek nevez
azután egy mókusokkal barátkozó
művészt látogattunk meg
csiszolatlan fából készít ikonokat
és feleségétől a bokor mögé bújva cigarettázik
gyenge a szíve hát szidja
szamócabort ittunk
kedvesem szerelmemnek nevez
azután két fiatal franciával találkoztunk
elhagyatott út mellett kombiban dideregtek
földvásárlásra vártak majd sárból házat építenek
ahol életük végéig nyugodtan éldegélnek
mert vallják szelíd nemzet a szerb
kedvesem meg ismét szerelmemnek nevez
azután elővettük a zseblámpát és a súlyos délen készült
paplannal fejünk búbját is betakartuk
képregényeket és az akkor mikor még kő voltam
írt locsogó verseimet olvastuk
kedvesem akkor is szerelmemnek nevezett
azután cirógattuk egymást meg tudják mi következett
azután ujjunkat egymás fülébe dugtuk
úgy tettünk hogy előtte nem is léteztünk
és így
kedvesem belém költözött
mindig szerelmemnek nevezett
ó szerelem
Pusztai Péter rajza
2020. május 17. 08:15
Ezt a meglepetést hogyan tudom méltóképpen megköszönni!!?
2020. május 17. 08:18
Némán és – munkával. Mint eddig.
2020. május 18. 05:41
Kedves Illés, kedves Barátaim!
Köszönöm szépen!
Megtisztelő…
További jókat kívánok!
Barátsággal, nagy tisztelettel:
Levente