Vámszer Géza (1896–1976), miután rajztanári oklevelet szerzett Budapesten, hazatért szülővárosába, Nagyszebenbe, majd 1926-tól Székelyudvarhelyen tanított. A Székelyföld településeit bejárva rajzokkal és fényképekkel pontosan dokumentálta az ott élők életmódját, népi kultúráját, művelődés- és művészettörténeti értékeit. Az életcéljául a népnevelést választó tudós 1929–1941 között a csíkszeredai római katolikus főgimnázium rajztanára lett. Szerepet vállalt a természetjárás és a turistamozgalom megszervezésében, illetve a csíki székely népviselet, népzene és néptánc tömeges rendezvényeken történő bemutatásában és újraélesztésében is. Fontos szerepe volt az ezer székely lány és a csíksomlyói búcsú szervezésében, forgatókönyvének alakításában. A székely falvakat művészettörténész szemmel látogatta: felmérte a településszerkezetet, a lakáskultúrát, a népművészetet, a gazdálkodást és kézművességet, de a pusztuló műemlékek dokumentálásában és helyreállításában is közreműködött. 1930-ban Domokos Pál Péterrel és Nagy Imrével közösen nagyszabású néprajzi és művészettörténeti kiállítást rendeztek, amely gyűjtemény tulajdonképpen lerakta a Csíki Székely Múzeum alapjait.
A Kriza János Néprajzi Társaság archívuma 1960 júniusában készített kézdivásárhelyi dokumentum-fényképeit őrzi. A jelentős – kéziratokból, jegyzetekből, rajzokból és több mint 2000 fényképből álló – hagyatékrész 1997-ben került a kolozsvári archívumba. Az 1930–1974 között üveg- és celluloidlemezre készült fekete-fehér negatívok beazonosítását, leltározását és digitalizálását Jakab Albert Zsolt végezte 2007-ben. Kézdivásárhely régi településformája, az udvartér a városba érkező első telepesekhez köthető. A Piactér négy oldalán kaptak, egyforma nagyságú, keskeny telkeket, melyek első részén a házak, műhelyek álltak, a hátsó részen pedig kertek, gazdasági épületek voltak. Az erdélyi kézműiparos városokban ez a jellegzetes településforma együtt járt a foglalkozással, de a nagyobb városok fejlődése során felszámolták az átjáróházakat, sikátorokat. Ezzel szemben Kézdivásárhelyen a városrendezés elmaradása és az iparos polgárok ragaszkodása miatt fennmaradtak ezek az udvarterek.
Létük, sorsuk alakulása szolgáltatott alapot Fekete Vince Vargaváros c. visszhangos verskötete létrejöttéhez.