Látta a tévében, hogy a láma rokonainak, a guanakok csordáit az Andokban évente egyszer befogják, hogy lenyírják a szőrüket. Úgy történik a dolog, hogy kerítéseket állítanak fel, az emberi láncolatot alkotva zárt helyre szorítják a csordát, azután egyenként elkapják, a földre fektetik, majd ott megnyírják az állatokat.
– Azt lehetne – kérdi a Koma a mentorától – , hogy bekerítsük az emberek keserűségét, ami az évezredek alatt összegyűlt, mindent – mindent, és lenyírjuk az elmékről, hadd szabaduljanak meg tőlük, ne nyomják tovább őket?
Ha kérdezne Vadmalac a Komájától, azt kérdezné: ”S az összegyűlt keserűséggel mit kezdenénk?”. De nem teszi, csak szótlanul átöleli a barátját. Odajön Malacka is, meg Kismalac, és körbezárják a nyugtalan lelket, mintha az egy csorda guanako volna.