Jiři Marek: A tanácsos úr Párizsban (1)
Szerző (1914-1994) a huszadik századi cseh próza egyik kiválósága – mosolygós, csipkelődő szellemessége, olykor vitriolos humora emberivé varázsolja a leggonoszabb bűntetteket, eltévelyedéseket is. Enyhén békebeli, prágai bűnügyi történeteivel maradandó mintát alkotott, sikeres és hangulatos filmalkotásokhoz, nem egyszer sorozatokhoz szolgált alapul. Írásai feldolgozásával – gyakran maga az író jegyezte a forgatókönyvet – a remek cseh filmipar is következetesen profitált. Számosa szellemes krimije és horrorja klasszikusnak számít a műfajban.
*
Ha a statisztika pontatlan számok pontos összege, el kell hinnünk, hogy a világon naponta valóban 76 különféle kongresszust tartanak, kezdve a Scallaria halfaj tenyésztőinek kongresszusától a hipnózis és a szuggesztió szószólóinak vagy az állóórák gyűjtőinek kongresszusáig.
Persze nagyon valószínű, hogy a rendőrtanácsos urak készülődő kongresszusát sehol sem tüntették fel a statisztikákban, mivel a rendőrtanácsos urak nem szeretik az újságcikkek harangkongatását, sem az esti lapok kürtölését; ezek a férfiak előnyben részesítik a csendet, kerülik a feltűnést. Mindazonáltal Párizsban ilyen kongresszusra készülődtek, és a prágai főkapitányság méltóztatott tudakozódni felsőbb helyeken, nem volna-e illendő, ha képviseltetné magát a nagy jelentőségű találkozón. Abban az időben igen tartották a barátságot Franciaországgal, a francia tábornokok gyakorta ellátogattak Prágába, és olyan szívhez szóló szónoklatokat vágtak ki, hogy a mélyen dekoltált ruhákban páváskodó hölgyek kebléből csodálatukat kifejező sóhajtások törtek fel. A francia generálisok mesterei voltak a szónokiásnak, valamennyien elvégezték a l’école mili-taíre-t, ahol retorikát tanítanak. A háborúban ennek rendszerint semmi hasznát nem vették, de a tábornokok voltaképpen nem háborús egyéniségek, hanem többnyire békebeliek. A háborúban jobban érvényesülnek a szakaszvezetők és az őrmesterek. Nos, a Franciaországhoz fűző barátság kötelez, így végül is hosszas huzavona után — amit hivatalos eljárásnak neveznek — úgy döntöttek, hogy a rendőrtanácsos urak párizsi kongresz-szusán vegyen részt Vacátko tanácsos úr, a gyilkossági csoport vezetője. Az eljárás sokáig elhúzódott, mivel a hivatalnokok közül sokan, akiknek az aláírása szükséges volt az út végleges jóváhagyásához, valamint a kiszabott napidíj folyósításához,úgy vélték, hogy Franciaországba, kiváltképpen Párizsba inkább nekik kellene utazniuk.
A nyomozók irodájában az urak aggódó kérdéseire a tanácsos úr ezért így válaszolt:
— Hát, ami azt illeti, szívesen mennék, de még mennyire szívesen. Ott lesz a vérszomjas bécsi Wahl meg a düsseldorfi öreg Gennap, ennyi kiválóságot nem mindig láthat az ember együtt, és eljönnek a Scotland Yard urai is. Ha az ember nem olvasna Sherlock Holmest, el sem hinné, hogy valóban léteznek. De hát az anyám is egész életében szeretett volna elzarándokolni Lourdes-ba, és sohasem jutott el oda, ennek ellenére biztosan a mennyországba került. Ugye, értik, uraim, nem kell okvetlenül eljutnom Párizsba …
S a tanácsos úr ezután hozzálátott hivatalos teendőinek intézéséhez, meghallgatta az előző nap folyamán Nagy-Prága területén körözött személyekről szóló jelentést.
Nagyon valószínű, hogy a tanácsos úr neje azalatt otthon minden eshetőségre számítva, keményítette és fényesre vasalta a férje ingeit, a keménygallérok különösen kemények voltak, a kézelőket pedig új gombokkal látta el, mert Párizs, az Párizs.
Nos, ennyit a kongresszusról, amelyet talán fel sem tüntetnek a statisztikában …
Persze egészen bizonyosan nem tüntették fel a statisztikák azt a kongresszust, amelyet abban az időben Prágában a žižkovi Tichý-szállóban tartottak, ahol emberemlékezet óta jó társaság találkozott, a háború előtt még az anarchisták is; a köztársaság idején, amikor a politikai helyzet megnyugodott, s a rendőrség a bolsevikokat vette ellenőrzése alá, a Tichý-szálló különféle gyűlések és táncestélyek színhelye lett, de egy pillanatra sem veszítette el jó hírét mint garniszálló.
Mikor aznap egész váratlanul betoppant a szállóba a krakkói Lebowicz úr, s ránevetett a mélyen meghajló Patejdl főúrra, megvillantva ellenállhatatlan fogát, mely egy briliánsnak szolgált foglalatul, minden eldőlt.
Patejdl főúr csodálkozva megkérdezte:
— Valami összeröffenés készül itt, Lebowicz úr?
Mire Lebowicz azt felelte:
— Semmi összeröffenés, prose pana, itt kongresszus lesz.
S mivel mind Patejdl úr, mind mások jól tudták, ki Lebowicz úr, nyilvánvaló volt, hogy az alvilág legelőkelőbb tagjai, a mackósok tartják itt kongresszusukat.
— Tehát magasabb színvonalú vendéglátást óhajtanak, ha nem tévedek — rebegte Patejdl úr.
— Igen, de a kongresszus főleg munkajellegü lesz — felelte Lebowicz úr. — Ez azt jelenti, hogy príma szivarokat, kubait és virzsíniát és pezsgőt, mert minden más disznóság, panie Patejdl — villogtatta meg Lebowicz úr ismét az ellenállhatatlan briliánsát.
— És hölgyeket? — tudakozódott tárgyilagosan a főúr, hogy a tanácskozás alatt ne zavarja az urakat.
— Nem, kobietákat nem. Ha mégis, akkor csak a végé … De nekem panie Patejdl, rendelje meg Fekete Máryt. Privát.
Patejdl úr ezután a portáshoz ment, hogy megtudakolja, milyen néven jelentkezett be Lebowicz úr, s amikor meglátta, hogy a sajátján, megrémült:
— Ha így van, akkor ez valami komoly dolog lesz. Jegyezd meg, Ferda, hogy még két vagy három ilyen snájdig fiú jön, mint ő.
S ment jelenteni Tichý úrnak, hogy rendelni kell a Lipperttől valódi pezsgőt, nem pedig sebtében elkészíteni nyolckoronás fehér borból meg pár kanál cukorból, amit olyankor szervíroznak, ha mackós összeröffenés van, ugyanis a mackósok szívesen isznak olyat, aminek ereje van, és ami a börtönbeli rántott levestől meggyöngült gyomrukat kellőképpen rendbe hozza.
— És a rendőrség? — kérdezte csendesen Tichý úr. Neki ugyanis mindkét félnek kedvében kellett járnia.
— A saját nevén jelentkezett be, tehát a rendőrség ez esetben tehetetlen.
Még aznap este megérkezett Bécsből Meyer úr, neki meg sörért kellett futkosni egy extra korsóval Procházkához, mert más sört nem ivott, viszont egy ötöst adott borravalónak, tehát a sör annyiba került neki, mint a pezsgő, s így már megjárta. Meyer úr szintén a saját nevén jelentkezett be, foglalkozásként pedig azt diktálta be: kereskedő.
Mit nem adnék érte, ha csak sejteném, miről van szó, sóhajtozott Patejdl főúr. Itt valami bűzlik, bizony isten, már csak az a fekete talján hiányzik.
Nem sokáig hiányzott. A milánói Maglio úr reggel állított be, és azon nyomban egy signorinát rendelt a szobájába.
Patejdl úr a kezét tördelte, és magában azt hajtogatta, hogy minden bizonnyal veszélyben forog Szent Vencel kincse, amelyhez, mint ismeretes, hét úrnak van kulcsa, mindenekelőtt Podlaha érsek úrnak.
Patejdl kitakaríttatta a hátsó szalont, és személyesen ellenőrizte, hogy a létra, amelyen a szalonból ki lehet a tetőre jutni, s a tetőn átvágva el lehet tűnni a szomszéd épületben, rendben van-e.
A létrára azonban nem volt szükség, a kongresszus résztvevői szolidan viselkedtek, a rendőrség nem lépett közbe, egyrészt azért, mert nem volt rá oka, másrészt az egészről sejtelme sem volt.
A tanácsos úr gyilkossági csoportját kétségek gyötörték, vajon valóban sikerül-e a főnöküknek eljutnia Párizsba, hogy ott nagyszerűen megvédje a módszereit, s az egész világ tudomást szerezzen róla: létezik egy Vacátko, egy Bouše, egy Brûžek és ogy nyugdíjas Mrázek, a többi úrról nem is szólva. Megvitatták a kriminalisztika újdonságait, míg a laboratórium munkatársai egyszeriben a nyomlevétel új módszereiről beszéltek, s a tanácsos úr maga is az Amerikában kísértő problémán, u gengszterizmuson törte a fejét. Az a tény, hogy Prágában nem ütötte fel a fejét a gengszterizmus, szerinte annak az örvendetes jelenségnek köszönhető, hogy nálunk nincs szesztilalom.
– Banditizmus, kérném szépen, tanácsos úr, véleményem serint nálunk nem lehet — mondta megfontoltan Brûžek úr —, mivelhogy mi sörivó nemzet vagyunk. A sör nem fér össze a gengszterszakmával, ahhoz whisky kell, méghozzá csempészett whisky.
— Azonkívül a spiritusz nálunk politikai érdekek tárgya – egészítette ki Bouše úr a maga tapasztalataival —, mint ahogy a szeszafférjaink is utalnak rá. De ijesztő, hogy Amerikában az egyik gengszterbanda vezére nő! Ez iszonyú! Akár a világ végét jelenthetné!
— A Carpis—Barker bandára gondol? — pontosította a tanácsos úr. — Ja igen, azt Katy kisasszony irányítja, és értesülésem szerint az utóbbi néhány év alatt a nyereségük pontosan hétmillió dollár volt.
— Csinos kis összeg — sóhajtotta Brûžek úr.
— Akkor hát csak akad nálunk is az állami pénztárban pár korona a tanácsos úr útjára, hogy mi is megtudjuk, mi történik a szakmánkban világviszonylatban.
— Nemcsak ezt, uraim, ez alkalommal Mona Lisát is szeretném megnézni — vallotta be a tanácsos úr. — Ő a legtitokzatosabb mosolyú nő.
— Akárcsak Napernyős Ancsa — jegyezte meg megértőén Bouše úr. — Ha elmosolyodik, az egész kocsma lázban ég.
A tanácsos úr nem válaszolt. Végül is, miért ne. Mona Lisa több évszázada halott, Ancsa pedig él. Ezt a különbséget nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Csakis ennek a feszültségnek és ezeknek a körülményeknek köszönhető, hogy a rendőrség nem érdeklődött különösebben a Tichý-szállóban tartott kongresszus iránt.
A milánói Maglio úr, aki bent a helyiségben sem vette le a kalapot a fejéről, és vastag havannát szívott, nagy elismeréssel értékelte az ablakból hozzáférhető létrát, és megjegyezte, hogy nem is várt ilyen figyelmességet a szálloda igazgatósága részéről.
Meyer úr szüntelenül vedelte a sört, közben morgott, hogy a helyzetet fölöttébb bonyolultnak tartja, ellenben a sör kitűnő. Sőt azt is mondta, hogy nagy kedve volna Pilsenben, a városi sörfőzdében feltörni egy kasszát.
Lebowicz úr zordonan kijelentette, hogy egy ilyen párizsi kongresszus, ahol a tanácsos urak arról tanácskoznak majd, hogyan csípjék nyakon a legderekabb férfiakat, enyhén szólva, disznóság, és tenni kell ellene valamit. Ez tehát az itt egybegyűltek tanácskozásának célja. Hiszen a szakmában éppen ők hivatottak arra, hogy a világ folyását megszabják.
— Bombát dobunk közéjük — mondta határozottan Maglio úr, és kissé hátrább tolta a kalapját.
— Aber Mensch, csapdába kerülnénk — vetette el a javaslatot Meyer úr. — Nekünk nyugodt körülményekre van szükségünk a munkához, nem kívánatos, hogy a rendőrség folyton a nyakunkon üljön. Elképzelhetik az urak, hogy csupán nálunk, Bécsben mit művelne ebből az, akinek a neve Blutwahl.
Hát igen, a vérszomjas Wahl, Bécs város Vacátkója, akit nem tanácsos lebecsülni.
— Nem gondoltam erőszakra — mondta Lebowicz úr. — Bardzo prose az urakat, olyasmit kell tenni, hogy semmi nagy dolog ne történjék, de a rendőrséget az egész világon csúffá tegyük.
Lebowicz úr jópofa volt. Egyszer Gdanskban három napig vezetett az orránál fogva egy nyomozót, s amikor a detektív már azt hitte, nyomon van és elcsípheti, Lebowicz meglépett, s az agyonhajszolt nyomozó szégyenében nyugdíjaztatását kérte. Lebowicz ennél többet nem is akart elérni.
Ezért most is ravaszul mosolygott:
— Sajnos, uraim, a kongresszust nem hiúsíthatjuk meg. De megcsúfolhatjuk a kongresszus résztvevőit.
Meyer úr nagyot húzott a korsóból, és így szólt:
— Sehr gut! De hogyan csúfoljuk meg? Én például azt gondoltam, elintézhetnénk, hogy ne jelenjenek meg a kongresszuson.
Lebowicz úr szótlanul bámult maga elé.
Meyer úr a hallgatást beleegyezésnek vélte, ezért folytatta:
— Megtehetnénk, hogy valamennyi tanácsos lekésse a vonatot vagy egyéb csatlakozást.
Maglio úr a bombájára gondolva hitetlenkedett:
— Későn érnek oda, de ott lesznek, és az a fő!
— Egyrészt — mondta Lebowicz úr —, másrészt ki merészelné feltartóztani például Wahl tanácsos urat?
Meyer úr kénytelen volt elismerni, hogy az lehetetlen.
— Az újságírók aligha írnának arról, hogy az urak lekésték a vonatot. Ez nem érdekli őket. De boldogan fognak írni arról, hogy a kongresszus valamennyi résztvevőjének, teszem azt, elveszett az órája — mondta Lebowicz halkan, de nyomatékosan.
Meyer úr kimeresztette a szemét. Maglio úr szájában is megállapodott a szivar.
— Értik az urak, hogy gondolom?
— Ja! — dörmögte Meyer úr. — De vajon egy rendőrtanácsos is beismerné, hogy meglopták? Mélyen hallgatni fognak a dologról, és senki sem tud meg semmit.
— Legyenek nyugodtak az urak, megtudja a világ, mert az újságírók tudomására hozzuk. Párizsban könnyűszerrel megvásárolhatók az újságok. Már látom is a címeket: Meglopták a rendőrkongresszus küldötteit… Egyetlenegy rendőrtanácsosnak sincs órája … A zsebmetszők kitettek magukért…
Csend állt be. Az ötlet egyszerű és zseniális. S tulajdonképpen minimális kockázattal jár.
— Halt! — mondta Meyer úr. — Wahl tanácsos a közelébe sem enged zsebmetszőt, mivelhogy Bécsben minden zsebest ismer.
— Ezzel számoltam — közölte Lebowicz úr halkan. — Majd egy prágai zsebmetsző lopja meg. Az itteni Vacátko tanácsost valamelyik római zsebes intézi el… És így tovább. Ezért kérettem önöket ide. Az akciót körültekintően elő kell készíteni. Pompás mulatság lesz, mondhatom. Nem az órákról van szó, hanem a csúfságról. Az embereink megtudják, hogy a rendőrtanácsosok sem tévedhetetlenek. S ez elegendő.
— Finito — mondta Maglio úr. — De én akkor is a bombát javasolom. Akárha az utolsó napon. Azt se bánom, ha csak füstbomba lesz is!
— Az már igen, benne vagyok — mondta Lebowicz úr. Kifüstöljük őket!
Az urak hosszan és vidáman nevettek. Maglio úr vállalta a bombát, lévén a tűzijátékok megszállott rajongója.
— Bardzo pienkne lesz — ábrándozott Lebowicz úr. — A végén a bőröndjeikét is ellophatjuk, hogy a befejezés is kifogástalan legyen.
Ezután a tárgyalás kizárólag szakmai kérdésekről folyt tovább. Arról volt szó, hogy Linzben nagyszabású rablást készítenek elő, Lebowicz úr és a társai kiszemelték a megfúrandó kasszát, s ehhez kérték Meyer úr segítségét. Megegyeztek a százalékban, és Meyer úr felsorolta, mit nyújthat nekik: mindenekelőtt teljesen biztonságos rejtekhelyet egy megfelelő és garantáltan biztonságos, jól őrzött villában a Spitallsee mellett.
Kirándulási lehetőségek a környéken, hölgyek természetesen rendelkezésre állnak.
A kongresszus sikeresen folyt tovább, az örömlányok Prága-szerte azt suttogták, hogy az az olasz elnyűhetetlen. Meyer úr felderítő kirándulásokat tett a sörpincékben, s végül még a Két Macskához címzett lebujban is roppant elégedett volt, ahol a csapos kifejezetten az ő számára csapolta a sört.
(Folytatjuk)
Kopasz Csilla fordítása