Ha minden kötél szakad…

Itt vannak ezek a tépett, félig szaggatott drótkötelek — nevezhetném őket a nehézipar idegszálainak is —; itt vannak körülöttünk, mindenfelé, ahol valamit építenek, vagy földet visznek, hoznak, hegyet mozdítanak, folyókat térítenek más irányba, ahol valamit föl kell emelni, tovább kell tenni, valami nehezet mindig, sohasem könnyűt — azért drótkötelek és nem spárgák —, szóval a legnehezebb cipekedéssel járó munka jelképei lehetnének a drótkötelek, de rendszerint elkerülik a figyelmünket, talán épp azért, mert így, tépetten, félig szaggatottan, összecsavarodva, tekeredve, felborzolódva nincs bennük semmi csodálnivaló.
Én megfigyeltem őket közelebbről. Láttam az embereket is a szakadt drótkötelek között, s arra gondoltam: Ime, vannak helyzetek, amikor csakugyan minden kötél szakad — még a drótkötél is. Ilyenkor rágyújt az ember, megáll egy pillanatra, hogy saját idegszálát megfeszítve kitaláljon valami más módszert, valami újabbat, valami jobbat, hogy sikerüljön a legnehezebb munka. Mért nincs más megoldás az ember számára, csak valami új ötlet, valami új elgondolás — ha minden kötél szakad.

Haragos Zoltán fotója

Forrás: Új Élet, 1977/22. szám