Egy bolha, ki csípem a Teremtményt,
most vallok:
vagyok szerény
– nem nagy erény –
kis bolha.
Mindenem volna
időbe-térbe,
s van mit aprítanom a vérbe.
Ha nem csípek – csipegetek.
Ha nem csurran – csöppen,
s én meglelem, mi élelem
e csöppben.
Nem nagy ivások:
kis szívások,
sóra-petróra
kellenek, –
de nem lelek
az életemben
szellemet!
Az ökröt kolumbácsi
s bögöly
csípi, láttam,
s egy fiúcskát a bácsi
fülöncsípett a házban – –
jó, jó – hökkentem ekkor én,
de ki csípi a bolhát?

Mert mindenkit csíp valami:
viszkettet üvegpor, csalán,
de láttál már bolhák oldalán
piros kis pöttyöket talán?
Hát ki csípi a bolhát?

Nem érzed, milyen misztikus,
hogy a bolha, ha akarózik
is neki, sose vakarózik?
Hát ki csípi a bolhát?

Azt nem tudom, hogy mi lesz holnap.
Ám azt se sejtem, mi lesz ma.
Mert megkergít a dilemma:
Ki csípi a bolhát?