Bakter Bálint: Rovancsolás a versgyárban (2)

Tiszteletem!

Ígértem, hogy folytatom, hát most itt vagyok újra. Nem kenyerem az ámítgatás, meg aztán nem sikerült mindent elmondanom, éppen csak belekezdtem a mondókámba. Amit önök közül aztán néhányan meg is kommenteltek, na de sebaj, amíg élünk, remélünk.

Nem is a kommentekkel van a baj, hanem a… Hogy is mondjam csak? Én kérem, tiszta szándékkal vettem a fáradságot, hogy bemutassak egy általam fejlettebbnek ismert, prosperálóbb üzemi szervezetet, ami – ahogy én elnézem – nem olyan fajta kóceráj, mint a miénk volt, nem ócskavaslerakat ám és nem is világbank egy sufniban, mert tessenek megnézni, hogy az a Lackfi úr nem csak dolgozik ám a gyárában, hanem „kreatív írásprogramot” is vezet egy budapesti egyetemen. Mert nem lehet azt mondani, hogy ő egy szőrös szívű iparos, aki csak fúr, farag és rendeléseket teljesít. Mert ő nem mulasztotta el azt is odaírni a cégtáblája mellé, hogy az egész csak egy játék, időtöltés, keresgélés a nyelv és a szellem bugyraiban, hátha talál az ember valamit játszadozás közben.

Ugye, itt van ez a kreatív írásprogram. Azt lehet ugyan mondani, hogy ez egy hülyeség, marhaság, meg még vannak ilyen szavak, amik mind mondhatók, nincs tilalom kiírva ezekre a szavakra, és jó, hogy nincsen, de azt azért tessenek meghallgatni, hogy mire jó ez az egész, és a kapott válaszokkal már sokkal nehezebb vitába szállni. Én igazat kell hogy adjak annak az úrnak (a kettő közül), aki azt állítja, hogy ha zongorázni és színjátszani tanítani lehet az emberkéket intézményesen, akkor miért ne lehetne írásra is megtanítani?

Mert hogy az még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ember író, költő lesz, mert ott tanul valamit… A versgyárban dolgozó is csak egy dolgozó, nem mindenáron poéta és nem kiválasztott szellem, akinek ágyba kell vinni a reggelit.

Én azt jól tudom ám, hogy csak egy egyszerű bakter vagyok, aki a gyárra ügyel, hogy el ne vigyék a kutyák. Az a történet a festegető iparossal, amit el tetszettek sütni a múltkoriban olyan ápertén, mélységesen és érthetően sérti az én személyes érzékenységemet. Ez a való helyzet… Hogy miért is? Vajon azt akarja üzenni ezzel nekem, nagy nyilvánosan, hogy maradjak a kaptafánál? De hiszen én ott vagyok, szinte el sem mozdulok a kaptafa mellől, hiszen ez az Acélritmus művek már csak névleg létezik, mert még nem volt, aki fölszámolja. Egy bakter pedig nem csinál tavaszt, viszont tud vigyázni a gyárra, a telepre. A még meglévő anyagokra, a maradék ingóságra. merthogy azzal egyszer még el kell számolni…

Ez nekem a nagy bánatom és az elkeseredettségem, nem a hattyúföstögetés. A megélhetésről beszélni erre mifelénk már rég nem ildomos, a hébe-korba még megszülető verseket csak a tiszta szórakozás, a játékos hangulat hívja életre, mert azért itt-ott, csip-csup, az Acélritmus telepén is találni egy-két értéket, holmit, terméket, anyagot, amiről csak le kell fújni a port és talán még jó lesz valamire, egy szabadlelkű versfaragó élete végéig még bátran eléldegélhet belőlük, ha takarékos és beosztó szellem.

A következőkben majd összeírom önöknek ezeket a dolgokat, hogy legyen világos, ez a kis rovancsolás nekem se árt, legalább tavaszi nagytakarítás fejében rendet rakok a telepen, és ne haragudjanak, hogy az én dolgaimmal zargattam Önöket.

Legközelebb majd valami jelentésfélét küldök, méghozzá a csövekről,  illő tisztelettel!

Üdvözlettel,
s.k.
B.B.

2011. május 7.

6 hozzászólás érkezett

  1. Keszthelyi György:

    Kedves Bakter úr,

    Ha úgy érzi, maradhat a kaptafánál. Én ezt nem javasolom önnek, viszont azt igen, hogy idézőjel nélkül ne nevezzen minden írást mesterműnek, mert nézze csak meg: talál-e itt valami égig dícsért alkotást? Ugye hogy nem? Na látja?

  2. Gergely Tamás:

    Szóval csöves az illetõ, verscsöves…

  3. Cseke Gábor:

    Hát igen, ez egy fura fickó, konkrét gyerek. Neki a vers olyan, mint másnak a kapanyél. Vagy a járompálca. Jól meg kell fogja, hogy elhiggye: kezében van a kismadár. Még lesz bajunk vele…

  4. Gergely Tamás:

    Márhogy milyen formában…? Elhiszi, hogy a járompálca… jogar? Hogy a jénél maradjunk… Kicsitt Napóleon lesz belõle, bátortalanul kérdem, kezeim tördelem.

  5. Cseke Gábor:

    Éppen hogy nem tudja másként elképzelni. Ha az ő kezében járompálca van, akkor jöhet valaki és kérdheti tőle, mit csinálsz azzal a jogarral, mert ő kikéri magának. Szóval, nem csípi a jelképeket. Nincs rá érzéke. Neki hiába írod le, hogy

    A semmi ágán ül szivem,
    kis teste hangtalan vacog,

    mert nézi, hogy hol az az ág, hogy hogy semmi és keresi a vacogó testet is, de semmit nem talál és attól megzavarodik. Van ilyen…

  6. Gergely Tamás:

    Ezek szerint azt sem érti, hogy egy utca „bánatkõvel van kirakva”… Különös egy alak… Egy ilyen autisztikus, amit õ biztosan összetéveszt valamivel. A tiszta autóval például. Vagy Odüsszeusszal, talán tévednék?

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights