A LEGJOBB OTTHON

Ábel mesélte: A kórházi kezelőorvosom ezt mondta: Sokat javult az állapota, nem panaszkodhat, mindent elkövettünk, hogy az egészségét visszanyerje. Most örömhírt mondok, holnap elhagyhatja a kórházat. Köszönöm, doktor úr, válaszoltam, nem panaszkodom, sőt, a régi öregek mondását idézem: Mindenütt jó, de a legjobb otthon.

BÉKÉTLENSÉG

Delet harangoztak, a mezőgazdasági gyakorlaton levő gyermekek árnyékos helyen pihennek. A bokorra csapatnyi veréb szállott. Olyan ricsajt csaptak, hogy kimondhatatlan. Az egyik fiú hessegetni kezdte őket. Ne bántsátok a verebeket, szólt a brigádos, mert nagyon elfoglaltak. Most épp számolgatják az aprópénzüket. A pénz békétlenséget szül.

KÖRBE – KÖRBE, KARIKÁBA

Torjai bácsi már messziről kezet nyújtott. Megkérdeztem: Hová s merre, Torjai bácsi? Én bizony levegőztetem a tüdőmet. A friss levegő nagyon erősíti a légzőutakat. A kultúrháznál bekanyarodom a vasút felé, s a Faluszorosán kijövök. Körbe – körbe, karikába járok, ez az én mai szép
egészségügyi gondozásom.

MOLNUS MIKI

Emma meséli: Ugye, a külső utcába új lakók költöztek, megvásárolták a Ferenczi-féle lakást. Egyik nap a családhoz tartozó kisfiú belépett hozzánk, s megkérdeztem: Mondd, téged hogy hívnak? A fiúcska kihúzta magát, aztán magabiztosan válaszolta: Én Molnus Miki vagyok, édesapám is Molnus Miki, de a nagytatám is Molnus Miki.

TALÁN TÖBBET

Volt barátom kajánul megjegyezte: Ugye, eddig kereken százharmincegy önálló könyved jelent meg és cikkek egész sokasága. Mondd csak, mit és mennyit ér az eddigi munkásságod? Né, legalább annyit ér, válaszoltam, mint amennyit a te eddig megjelent három köteted. Talán töb-
bet, egy icikével- picikével még többet is ér.

KUKKURÍKÚ

A háziasszony keményen megmarkolta a száraz kukoricacsövet, s kezdte lefejteni a szemeket. Az udvari majorság köréje gyűlt, a kakas tüstént el is kukorékolta magát: Kukkuríkú! Né, tanár úr, fordult felém a háziasszony, tudja-e, mit kiált ilyenkor a kakas? Nem tudom, válaszoltam. Na, a kukkuríkú ezt jelenti: Milyen jó itt, milyen jó!

TRIÓGAZDÁLKODÁS

Nézem a ház előtti sánc alját, a gaz már teljesen birtokba vette. Muszáj kézzel gyomlálnom. A maréknyi gyomokat a sánc martjára dobálom ki. Jön János, megáll a sánc mellett. Te tanár úr, szól hozzám, amit művelsz, kész biogazdálkodás. Igen, válaszolok, de már nem is csak bio, inkább förtelmes triógazdálkodás.

VÁRAKOZIK

Né, tanár úr, mondta Zelma asszony, figyeljen rá erre a mi házi macskánkra, magával egyszerre lépett be a konyhába, mindjárt leül a kamara ajtója mellé, s ott várakozik. Onnan szoktam élelmet kihozni neki, és ezt ő már tudja. Nagyon értelmes, okos kis állat, sok felemás emberen is
túltesz. Meg is becsüljük önzetlenül.

BEKALANDOZOM A FALUT

Régi tanítványom jön velem szemben, kis fiúcskát vezet kézen fogva, a nyaka körül pedig óvodás kor előtti kislány himbálózik. Látja-e, tanár úr, mondja, jól felszerelkeztem. A két gyermek a két unokám, városról jöttek, most velük bekalandozom az egész falut, lássák meg a falu csodáit, ott hadd tudják, nemcsak városból áll a világ.

Név (kötelező megadni)

E-mail (nem lesz nyilvános) (kötelező megadni)

Weboldal

Δ